2021. április 25., vasárnap

Hány erő létezik a természetben?

A tudományos közösség köreiben az utóbbi időben felhördülést keltett egy új részecske, vagy akár egy új erő felfedezésének lehetősége. A Chicago közelében található Fermilabban, az Energiaügyi Minisztérium nemzeti laboratóriumában dolgozó, nagy energiájú részecskefizikával foglalkozó tudósok azt állítják, hogy erős bizonyítékot láttak arra, hogy egy szubatomi szinten működő ismeretlen erő hatására a „müon” nevű részecske "imbolygása" olyan, amelyre a fizika jelenlegi megértése alapján nem számítottak. Chris Polly, a kísérlet egyik vezető tudósa ezt a „mi Mars rover leszállási pillanatunknak” nevezte. Marcela Carena, a Fermilab elméleti fizika vezetője izgatottan hozzátette: "Úgy érzem, hogy ez az apró imbolygás megingathatja annak az alapját, amit arról gondoltunk, hogy mit tudunk."

El kell kezdeni jobban figyelembe venni mások igényeit, és nem csak a sajátjainkat. Sőt, ezt társadalomként kell tennünk, és nem külön-külön, mivel egyénileg nem fog működni egy önközpontú társadalomban.

A Fermilab nincs egyedül. A múlt hónapban az európai nagy hadronütköző (LHC) kutatói ismeretlen erőre utaló jeleket találtak. Összeütköztették a „szépséges kvarkoknak” nevezett részecskéket, arra számítottak, hogy az ütközések azonos mennyiségű elektronot és müont eredményeznek, de végül tizenöt százalékkal több elektron keletkezett, mint a müonok. „Valami vicces dolog folyik itt” - figyelt fel David Kaplan, a Johns Hopkins Egyetem elméleti fizikusa a Global News interjújában. Kaplan szerint a kísérletek eredményei rámutatnak valamire, ami egy új részecskével vagy erővel magyarázható, amely nincs a standard modellben. "Ez nem egy bizonytalansági tényező" - mondta. - "Valami nem stimmel."

A szubatomi fizika jelenlegi megértése, amely az úgynevezett „standard modell” alapján működik, fenntartja, hogy a természetben négy erő létezik: gravitáció, elektromágnesesség, erős és gyenge kölcsönhatás. Eddig a négy erőnek nagyjából mindent sikerült megmagyaráznia. A jelek szerint a standard modell nem tudja megmagyarázni az új jelenségeket, és a tudósok megkérdőjelezik a világról alkotott megértésüket. Ha öt erő van, akkor nem értik a dolgok működését. Még rosszabb, hogy nem ismerik ennek az erőnek a természetét, ha vannak más erők, amelyekről még mindig nem tudnak, vagy ha még egy új erő vagy egy új részecske is felfedezhető. Ez meglehetősen zavaros lehet, ha fizikus vagy, de valójában van egy egyszerű módja annak, hogy rendet tegyünk ebben a rejtélyben.

Alaposan kifejtettem ezt a Önérdek és az önzetlenség a globális korszakban című könyvemben, de megpróbálom megosztani a magyarázat lényegét ebben a kis részletben. A valóság legalapvetőbb szintjén két erő van. Nincs tudományos nevük, de ellentétesek, és kölcsönhatásaik létrehozzák és fenntartják a valóság minden apró részletét. Ha egyensúlyban vannak, a dolgok felvirágoznak; amikor egyensúlyhiány van közöttük, a dolgok pusztulnak és romlanak. Ezek az erők, amelyeket pozitívnak és negatívnak is nevezhetünk, ellentétes töltéseket hoznak létre a protonok és az elektronok között, az év ellentétes évszakait, a nappalt és az éjszakát, a születést és a halált, a növekedést és a bomlást, a férfit és a nőt, valamint a szeretetet és a gyűlöletet. Pontosabban az embereknél ezek az erők vágyaként nyilvánulnak meg: kapni akarás és adakozás vágya.

Ha kizsákmányolás van, akkor egyértelműen a megszerzés vágya van túlsúlyban. Az anyaság viszont a legjobb példa az adakozás vágyára, még akkor is, ha az anya örömet kap az adás közben. Ezek a vágyak nem statikusak. Fejlődésük megteremti azt, amit evolúcióként ismerünk, de fenntartják egyensúlyukat, vagy ahogy a biológusok erre utalnak - homeosztázisra -, nevezetesen egy dinamikus egyensúlyra, ahol az erők dominálva váltakoznak.

Jelenleg az evolúció csúcsa az emberiség. Az embereknél azonban van egy hiba: a megszerzési vágy elhatalmasodva érvényesül bennünk, és az adakozás vágya nagyon szerényen van jelen bennünk. Ennek eredményeként az általunk elért feltárások mind a megszerzési vágy által vannak felhasználva. Ezért minden tudományos felfedezést azonnal önző célokra használnak fel: a hírnév keresésétől a gazdagság megszerzésén át a katonai fegyverek és technológiák kifejlesztéséig.

Mivel vágyaink folyamatosan fejlődnek, továbbra is új részecskéket, új erőket és új törvényeket fedezünk fel a természetben. Felfedezéseink egyetlen korlátja a vágyaink intenzitása. Minél jobban növekednek, annál többet fogunk felfedezni. Biztos lehetsz azonban abban, hogy bármit is fedezünk fel, azzal ugyanúgy visszaélünk majd, ahogyan azzal tettük, amit a mai napig megtanultunk a természetről. A további erők felfedezésének egyetlen lehetséges eredménye, hogy több kárt és fájdalmat okoznak az emberiségnek és bolygónknak.

Az igazi felfedezés, amelyet meg kell tennünk, az az, hogy miként lehet egyensúlyba hozni a megzavarodott megszerzési vágyunkat a gyenge adakozási vágyunkkal. Emlékeznünk kell arra, hogy a természetben minden olyan szerkezet, ahol a két erő egyensúlyhiányos, rövid életű. Ha több akarunk lenni, mint egy felvillanás bolygónk történetében, meg kell tanulnunk egyensúlyba hozni az adást és a kapást.

Egyszerűbb szavakkal: el kell kezdenünk jobban figyelembe venni mások igényeit, és nem csak a sajátjainkat. Sőt, ezt társadalomként kell tennünk, és nem külön-külön, mivel egyénileg nem fog működni egy önközpontú társadalomban. Már felfedeztük, mire képesek a nukleáris fegyverek. Most megint elég korlátoltan növekszünk ahhoz, hogy felhasználjuk őket, minden következményükkel együtt. Ezért, bár számtalan erő van a természetben, csak egyet kell felfedeznünk: az adás erejét, az adakozás vágyát. Ez feltárja előttünk a boldogság fizikáját.

Forrás : https://laitman.com/2021/04/how-many-forces-are-in-nature-linkedin/

2021. április 14., szerda

Baal HaSulam írásaiból A szabadság cikk 1.rész

 „Harut (bevésve) a kőtáblákra”, ezt ne úgy ejtsük ki hogy Harut (bevésve), hanem inkább úgy, hogy Herut (szabadság), hogy megmutassa, hogy ők fel lettek szabadítva a halál angyalától.

Midrash Shemot Raba, 41



Ezek a szavak tisztázásra szorulnak, mivel hogyan lehetséges hogy a Tóra megkapása az a személynek a haláltól való felszabadulásához kapcsolódik. Sőt mi több, ahogy ők elérték az örökkévaló testet amely már nem képes meghalni a Tóra megkapásán keresztül, hogyan lehet hogy ők azt ismét elvesztették? Lehetséges az hogy az örökkévaló eltűnjön?

A szabad akarat

Hogy megértsük azt a magasröptű koncepciót, hogy „szabadság a halál angyalától”, először meg kell értsük a szabadságnak a koncepcióját, ahogy az általában értendő az egész emberiség által.

Az általános nézet az, hogy a szabadság az egy természetes törvény, amely az élet minden részére alkalmazható. Ezáltal mi látjuk, hogy azok az állatok melyek rabságba esnek meghalnak, amikor mi elraboljuk tőlük szabadságukat. És ez egy valódi tanúskodás arra, hogy a felső irányítás nem fogadja el bármely teremtmény rabszolgaságát. És ezáltal jó okkal történt az, hogy az emberiség az elmúlt pár száz év alatt küzdött azért hogy az egyéni szabadság bizonyos fokát elérje.

Mégis, ez a koncepció amely abban a szóban van kifejezve hogy „szabadság”, továbbra is tisztátlan marad és hogyha mi egyre mélyebbre merülünk ennek a szónak a jelentésében, akkor szinte semmi nem marad abból. Mivel mielőtt mi az egyén szabadságát keressük, először is fel kell tételezzük hogy bármely egyén önmagában rendelkezik a „szabadság” tulajdonságával, azaz hogy bárki képes saját szabad választása alapján cselekedni.

Élvezet és fájdalom

Azonban amikor mi megvizsgáljuk az egyén cselekedeteit akkor azt találjuk hogy azok kötelező érvényűek. A személy kényszerítve van azokra és semmilyen szabad választása nincsen. Bizonyos értelemben a személy olyan mint egy leves, mely a tűzhelyen fő és nincs más választása minthogy megfőjön. És annak főnie kell mivel a felső irányítás a személy életét gyeplőbe fogta két lánccal, az élvezettel és a fájdalommal.

Az élőlénynek nincsen szabad választása, nincs meg a lehetősége hogy a fájdalmat válassza vagy elutasítsa az élvezetet. És az ember előnye az állatok között abból áll hogy az ember képes egy távoli célra irányulni, azaz képes egy bizonyos mértékű jelenlegi fájdalomba beleegyezni azáltal, hogy valami jövőbeni hasznot vagy élvezetet választ, amelyet egy későbbi időpontban ér majd el.

De igazából ez nem több, mint valami látszólagos üzleti számítás ahol egy jövőbeni élvezet vagy haszon érdemesebbnek és előnyösebbnek tűnik mint az az agónia melyet a személy elszenved azon fájdalom által, amelynek az elviselésére jelenleg beleegyezett. És itt csak egy egyszerű matematikai számítás létezik hogy a személy levonja a jelenlegi szenvedést és fájdalmat a jövőben várható élvezetből és akkor abból valamifajta profitja, többlete marad.

Ezáltal csak élvezet van itt is kiterjesztve. És ennek eredményeképpen néha úgy történik, hogy mi nagyban szenvedünk mivel mi nem találtuk meg azt a vágyott élvezetet vagy hasznot amelynek a többletében, profitjában reménykedtünk ahhoz az agóniához, fájdalomhoz hasonlítva amit elviseltünk. Ezáltal mi deficitben, hiányban maradtunk, ahogy az megtörténik üzletemberekkel.

És amikor mindez lezajlott, semmifajta különbség nincsen itt az ember és az állat között. És hogyha ez tényleg így van, akkor nem létezik szabad választás egyáltalán, hanem csak egy húzó erő, amely a személyeket előre vonzza bármilyen átmeneti élvezet vonzása és a fájdalom eltaszítása alapján. És a felső irányítás ezáltal vezeti az embereket minden egyes olyan helyre amelyeket ő választ, ennek a két erőnek a segítségével anélkül hogy a személyek véleményét egyáltalán megkérdezné ebben az ügyben.

Sőt mi több, még az élvezet és haszon típusának a megválasztása is teljesen az ember szabad választásán kívül esik, hiszen a személy csakis mások akaratát követi, amit azok akarnak ugyanúgy akarja ő is. Például: én úgy ülök, úgy öltözködöm, úgy beszélek és úgy eszem, ahogy a többiek. Mindezt nem azért teszem mert én akarok olyan módon ülni, beszélni, öltözni vagy enni, hanem mivel a többiek akarják azt hogy én így üljek, beszéljek és öltözzek és egyek. Mindaz amit teszek a társadalom vágyát és divatját követi nem pedig az én szabad választásomat.

Sőt mi több, legtöbb esetben mindezeket én saját akaratom ellenére teszem meg. Mivel én sokkal kényelmesebben érezném magam egyszerűen viselkedve mindenfajta teher nélkül. De én vasbilincsekkel vagyok megláncolva minden egyes mozdulatomban a többiek módjai és divatjai által amelyből a társadalom összeáll.

Akkor mond el nekem hol is van az én szabad akaratom? Ugyanakkor ha mi feltesszük azt hogy nem létezik szabad akarat, akkor mindannyian olyanok vagyunk mint robotok vagy gépezetek, melyek külső erők hatására működnek és teremtenek, amely erők kényszerítenek minket hogy ilyen módon cselekedjünk. Ez azt jelenti hogy mi a felső irányítás börtönében vagyunk rabságba verve, amely ezen két lánc felhasználásával azaz az élvezet és fájdalom felhasználásával tol és húz minket saját akarata alapján oda ahová ő éppen úgy gondolja.

Ebből az következik hogy nincsen olyan dolog hogy önzőség a világban hiszen senki nem szabad, senki nem áll a saját két lábán. Én nem vagyok a cselekedet tulajdonosa, én nem vagyok a cselekedet végrehajtója, mintha én akarnám azt végrehajtani, hanem rajtam végrehajtanak cselekedeteket egy kötelező módon az én tudatom nélkül. Ezáltal jutalom és büntetés nem létezik.

És ez nagyon furcsa nemcsak az ortodoxok számára akik hisznek az Ő felső irányításában és akik képesek a Teremtőre támaszkodni, és bízni abban hogy a Teremtő csak a legjobbakat akarja ezzel a cselekedettel. Ez azok számára még furcsább, akik hisznek a természetben mivel a fentieknek megfelelően mi mindannyian a vak természet láncaiban vagyunk rabságra verve mindenféle tudat és felelősség nélkül. És mi, a kiválasztott fajta, azaz az emberiség, mely értelemmel és tudással rendelkezik, mi csak egy játékszerré váltunk a vak természet kezeiben, amely minket félrevezet és ki tudja hová.

Az okozati viszony törvénye

Érdemes időt tölteni azzal, hogy megragadjunk egy ilyen fontos dolgot, azaz hogyan létezünk a világban mint lények egy “énnel”, ahol mindegyikünk saját magát egy különleges egységnek tekinti, saját maga által cselekedve, függetlenül bármilyen külső idegen és ismeretlen erőktől. És hogyan jelenik meg számunkra ez a lény, az egyén?

Igaz, hogy létezik egy általános kapcsolat az előttünk álló valóság összes elemei között, amely az okozati viszony törvényét követi ok és okozat módján előrehaladva. És ahogy az létezik az egészben ez úgyanúgy létezik minden egyes egyéni alkotóelem számára ugyancsak, azaz minden egyes teremtmény a világban a négy típusból – kövületi, növényi, állati és beszélő típusból – engedelmeskedik az okozati viszony törvényének az ok és okozat útjának megfelelően.

Sőt mi több, minden egyes egyéni viselkedés egyéni formája, amelyeket a teremtmények követnek ebben a világban, az ősi okok által van eléjük tálalva arra kényszerítve a teremtményt, hogy az pontosan azt a viselkedési formmaváltozás fogadja el és nem egy másikat. És mindez nyilvánvaló mindazok számára akik a természet útjait színtiszta tudományos szempontból vizsgálják meg, mindenfajta előítélet nélkül. Valóban nekünk meg kell vizsgálnunk ezt a dolgot, hogy képesek legyünk azt megvizsgálni minden oldalról.

Négy faktor

Tartsuk észben, hogy minden egyes jelenség amely megjelenik a világ teremtményeiben azt nem szabad hogy úgy tekintsük, mint létezést a semmiből, hanem mint létezés a létezésből, egy tényleges önálló létező dolgon keresztül mely megszabadult előző formájától és beleöltözött jelenlegi formájába.

Ennélfogva meg kell értsük hogy a világban minden egyes új jelenségben négy faktort találhatunk és ez az új jelenség ezen négy faktor kombinációján keresztül emelkedik elő. Ezeket a faktorokat a következő nevekkel nevezzük:

A. A forrás.

B. A megváltoztathatatlan ok-okozati cselekedet mely a forrás saját tulajdonságától függ.

C. Annak belső ok-okozati viselkedése, mely megváltozik külső erőkkel való kapcsolat által.

D. Külső, idegen dolgok ok és okozati cselekedete, mely a forrást kívülről befolyásolja.

És ezeket én most tisztázom, egyiket a másik után:

Az első ok: a forrás, az első anyag

A) A forrás, ez az első anyag, amely ehhez a létezéshez, lényhez kapcsolódik. Mivel „semmi új nem létezik a nap alatt” és bármi ami megtörténik a világunkban az nem létezés a semmiből, hanem létezés a létezésből. Ez egy olyan létező dolog, amely meg lett fosztva előző formájától és egy másik formát vett magára, amely különbözik az elsőtől. És ez a létező dolog amely megszabadult korábbi formájától van úgy definiálva mint “a forrás”. Ebben található az a potenciál, mely arra hivatott, hogy megjelenjen és amely ezen jelenség kiformálódásának a végén van meghatározva. Ennélfogva nyilvánvalóan ezt tekintjük az elsődleges oknak.

A második ok: az okokozati mód mely magából a forrásból ered.

B) Ez az okokozati cselekedet mely a forrás saját tulajdonságából származik és amely megváltoztathatatlan. Vegyünk példaképpen egy búzaszálat, amely elrohadt a földben és eljutott abba az állapotba, hogy magként szolgál számtalan új búzaszál számára. Ezáltal ezt az elrohadt formát tekintjük a “forrásnak”, azaz annak a búzának az esszenciáját, amely megszabadult korábbi formájától, a búzának a formájától, és egy új megkülönböztetett alakot, formát vett magára, azaz az elrohadt búzának a formáját, amely a mag, melyet úgy hívunk hogy a forrás, amelynek egyáltalán nincs formája, alakja. Most, miután az elrohadt a földben, az alkalmassá vált arra, hogy egy új formába öltözzön, számtalan búzaszálnak a formájában, amely arra hivatott hogy kiemelkedjen abból az eredendő forrásból, amely a mag.

És az ismert, hogy ebből a forrásból se nem válhat zab, vagy másfajta gabona hanem kizárólag csak előző formájához válhat hasonlóvá, amely eltávozott abból, azaz az egyetlen búzaszál. És bár ez megváltozhat egy bizonyos mértékben, minőségben és mennyiségben, mivel a korábbi formája csak egyetlen búzaszál volt és most lehet hogy tíz új búzaszál jött elő belőle, és ízében és megjelenésében ugyancsak megváltozhat, azonban az eredeti búzaszál esszenciája és formája változatlan marad.

Ezáltal itt létezik egy ok és okozati cselekedet, amelyet a forrás saját tulajdonságához vezethetünk vissza, amely soha nem változik meg. Ezáltal egy másfajta gabona soha nem emelkedhet elő a búzából, ahogy azt mi mondtuk, és ezt hívjuk úgy hogy a “második ok”.

A harmadik ok: A belső ok és okozat

C) Ez a forrás belső ok és okozati cselekedete, amely megváltozik azáltal hogy kapcsolatba lép a környezet külső erőivel. Ezáltal mi azt találjuk, hogy abból az egy búzaszálból, amely elrohad a földben, számtalan új búzaszál emelkedik elő, néha nagyobbak és jobbak mint az előző búzaszál az elrohadás előtt.

Ennélfogva itt újabb faktoroknak kell a folyamatban benne foglaltatnia, amelyek együttműködnek és összekapcsolódnak azzal az erővel, mely elvan rejtve a környezetben, azaz a “forrásban”. És emiatt azon minőségnek és a mennyiségnek a hozzáadása, mely hiányzott a búza előző formájából, az most megjelent. És mindezek az ásványok és anyagok a földben, valamint az eső és a nap. És mindezek úgy működnek a forráson hogy saját erejükből átadnak annak és csatlakoznak a forrásban magában található erővel. És okokozati cselekedeten keresztül ők létrehozzák a minőségi és mennyiségi többszöröződést az új megjelenésben.

És meg kell hogy értsük hogy ez a harmadik faktor csatlakozik a forrás belsőségéhez, mivel a forrásban elrejtett erő irányítja mindezeket. Legvégül mindezek a változások a búzához tartoznak és nem valamelyik másik növényhez. Ezért ezeket továbbra is mint belső faktorokat határozzuk meg. Azonban ezek különböznek a második faktortól, amely abszolút megváltoztathatatlan, míg a harmadik faktor az megváltozhat mind mennyiségben, mind minőségben.

A negyedik ok: Az ok és okozati cselekedet idegen dolgokon keresztül.

D) Ez az idegen dolgoknak az ok és okozati cselekedete, amelyek a forrásra kívülről hatnak. Más szóval ezeknek nincs közvetlen kapcsolata a búzával, mint ásványok, eső, nap, hanem attól idegenek mint közeli dolgok vagy külső események, mint a jégeső, szél, stb.

És mi azt találjuk, hogy ez a négy faktor csatlakozik a búzával, annak növekedésén keresztül. És mindegyik egyéni állapot, amelynek a búza ki van téve ez alatt az idő alatt, az függ mind a négy faktortól és minden egyes állapot minősége és mennyisége ezek által van meghatározva. És ahogy azt mi a búzán keresztül bemutattuk, ugyanez a szabály vonatkozik minden egyes új jelenségre a világban, még gondolatokra és ötletekre is.

Hogyha például mi elképzelünk magunknak, egy bizonyos elképzelt állapotot egy bizonyos személyen belül, hogy az a személy vallásos-e vagy nem vallásos, vagy hogy extrém ortodox-e vagy hogy nem túl extrém vagy közbülső, mi megérthetjük, hogy ezt az állapotot abban a személyben ugyancsak a fenti négy faktor határozza meg.

Örökletes tulajdonságok

Az első oknak az eredete a forrás, amely annak elsődleges alapanyaga. Az ember mint létezés a létezésből lett teremtve, azaz őseinek az elméjéből. Így bizonyos mértékben ez olyan, mint másolás könyvről könyvre. Ez azt jelenti hogy majdnem az összes dolog amely el lett fogadva és el lett érve az apákban és az ősapákban, az ide ugyancsak át van másolva.

De a különbség az, hogy azok absztrakt formában vannak, hasonlóan mint az elvetett búzamag, amely nem alkalmas a vetésre mindaddig amíg el nem rohadt és meg nem szabadult előző formájától. És ez ugyanígy van a spermacseppel, amelyből az ember megszületik, semmi nincs abban elő-apáinak formájából, csak absztrakt erő.

Mivel ugyanazok az ötletek, gondolatok, amelyek ősapákban koncepcióként jelen voltak, azok most egyszerű tendenciákká váltak a személyben, melyeket úgy hívunk hogy „ösztönök”, „szokások”, anélkül hogy a személy tudná hogy miért cselekszi meg azt amit cselekszik. Valóban ezek rejtett erők amelyeket ő őseitől örökölt meg egy olyan módon, hogy nemcsak a mi anyagi tulajdonunk jön az őseinktől öröklésen keresztül, hanem spirituális tulajdonságok és az összes koncepciók amelyekbe ősapáink elkötelezték magukat azok ugyancsak öröklésen keresztül jönnek hozzánk generációról generációra.

És innen jelennek meg a számtalan tendenciák, amelyeket az emberekben találunk, mint tendencia a hitre vagy kritikára, tendencia arra, hogy az ember megelégedjen egy materiális élettel vagy csak ötleteket kergessen, vagy hogy lenézze az életet aspiráció nélkül, vagy hogy valaki szűkmarkú, adakozó, önmagát megadó, arcátlan vagy szégyenlős.

Mindezek a képek, amelyek megjelennek az emberekben, az nem az ő saját tulajdonuk, amelyeket ők megszereztek, hanem egyszerű örökség, amelyeket ők őseiktől kaptak. És ismert, hogy létezik egy különleges hely az agyban, ahol ezek az örökletességek találhatóak. Ez úgy van nevezve, hogy „medulla oblongata”, (vagy meghosszabbított agy), vagy a „tudatalatti”, és az összes tendenciák ott találhatóak.

De mivel a mi őseink koncepciói, melyeket ők tapasztalataik alapján szereztek, azok csak egyszerű tendenciává váltak bennünk, azokat úgy tekintjük mint az elvetett búzamagot, amely megszabadult korábbi formájától és meztelenül maradt csak meg, amelyben csak potenciális erők maradtak meg, amelyek érdemesek arra, hogy új formát kapjanak. A mi alapanyagunkban ezek a tendenciák koncepciók formájába öltöznek majd. Ezt tekintjük az első alapanyagnak, és ez az elsődleges faktor, melyet úgy hívunk, hogy a „forrás”. Ebben találhatóak a különleges tendenciák összes erői, amelyeket a személy őseitől örökölt meg, melyeket úgy definiálhatunk hogy “ősi családi örökség”.

Tartsuk észben, hogy ezek közül a tendenciák közül némely negatív formában érkezik, azaz ellentétesen ahhoz képest ahogy az az ősökben létezett. Ezért lett az mondva, hogy „Mindaz amely az apa szívében el lett rejtve az nyíltan jelenik meg a fiúban”.

Mindennek az oka az hogy a forrás leveti korábbi formáját annak érdekében hogy egy új formát vehessen fel. Ezáltal az közel van ahhoz hogy elveszítse az ősök koncepciójának formáját, mint a búzamag amely elrohad a földben, az is elveszti formáját, amely a korábbi búzában létezett. Azonban ez még mindig függ a másik három faktortól.

A környezet behatása

A második ok az megváltoztathatatlan, egy közvetlen ok okozati cselekedet, mely a forrás saját tulajdonságától függ. Azaz, ahogy mi azt tisztáztuk a búzával amely elrohad a földben, a környezet, amelyben a forrás található mint a termőföld, ásványok, eső, levegő és a nap, az befolyásolja a vetést egy hosszú ok-okozati láncolattal, egy hosszú és fokozatos folyamattal állapotról állapotra ameddig az meg nem érik.

És a forrás visszanyeri korábbi alakját, a búzának az alakját, de attól különböző minőségben és mennyiségben. Általános tekintetben ők teljesen változatlanul maradnak, ezáltal semmilyen más gabona vagy zab nem nőhet ki abból. De az ő egyéni szempontjukból ők megváltoznak mennyiségileg, mivel egy búzaszálból egy tucatnyi vagy akár két tucatnyi búzaszál nőhet ki, és minőségben is, ahogy azok jobbá vagy rosszabbá válhatnak mint a búza korábbi formája.

És itt ugyanezt találjuk, az ember mint „forrás” az egy környezetbe van helyezve, azaz a társadalomba. És ő szükségszerűen befolyásolva van azáltal, mint ahogy a búza befolyásolva van saját környezete által, mivel a forrás maga, az csak egy nyers forma. Ezáltal a társadalom és környezet általi folyamatos kapcsolat által a személy fokozatosan benyomást kap általuk, egymást követő állapotok láncolatán keresztül, egyik a másik után mint ok és okozat.

Abban az időben azok a tendenciák melyek benne vannak foglaltatva a forrásban megváltoznak és koncepciók formáját veszik föl. Például hogyha a személy az őseitől a szűkmarkúság tendenciáját örökli, ahogy ő növekszik ő saját maga számára koncepciókat és ötleteket épít amelyek döntően arra a következtetésre jutnak, hogy jó hogyha a személy az szűkmarkú. Ezáltal, bár az apja bőkezű volt, ő tőle egy negatív tendenciát örökölhet, hogy szűkmarkúvá váljon, mivel a valaminek a hiánya az ugyanúgy egy örökletesség, mint annak a jelenléte.

Vagy, hogyha a személy az ősétől azt a tendenciát örökli hogy széles látókörű legyen, akkor ő magának ötleteket épít és azokból azokat a következtetéseket vonja le hogy jó hogyha a személy az széles látókörű. De hol találja meg a személy ezeket a döntéseket és okokat? A személy mindazt a saját környezetétől veszi tudattalanul, mivel a környezet átadja számára a saját nézetét és tetszését egy fokozatos ok-okozati formában.

Ezáltal az ember azokat saját tulajdonának tekinti, amelyeket saját szabad gondolata alapján szerzett. De itt ugyancsak mint ahogy a búzával kapcsolatban létezik egy megváltoztathatatlan része a forrásnak, azaz hogy végül a tendenciák amelyeket ő megörökölt azok ugyanúgy maradnak mint elődjeiben. És ezt hívjuk úgy hogy a „második faktor”.

A szokás második természetté válik

A harmadik ok az közvetlen ok-okozati cselekedet, amely a forrást befolyásolja és megváltoztatja. Mivel az emberben az örökölt tendenciák koncepciókká válnak a környezet hatására, azok ugyanabban az irányban működnek mint amelyeket ezek a koncepciók meghatároznak. Például egy olyan ember akinek takarékos a természete, akiben a fukarság tendenciája egy koncepcióvá változott a környezeten keresztül, a takarékoskodást egy elfogadható definícióként érzékeli.

Tegyük föl hogy ezzel a cselekedettel ő megvédi magát attól hogy másokra legyen szüksége. Ezáltal ő elérte a takarékosságnak egy bizonyos fokát, és amikor ez a másoktól való függőség félelem eltűnik belőle akkor képes a takarékosságot feladni. Ezáltal ő lényegesen jobbá változott abból a tendenciából amelyet ő őseitől megörökölt. És néha a személy képes teljesen megszabadulni egy rossz tendenciától. Mindez a megszokás által történik amelynek meg van a képessége hogy második természetté váljon.

Ebben az embernek az ereje erősebb mint egy növényé. Mivel a búza csak saját privát részeit képes megváltoztatni, míg az embernek meg van a képessége hogy a környezet ok és okozati cselekedetein keresztül még általános részeiben is megváltozzon, azaz hogy teljesen átfordítson egy tendenciát, és azt teljesen ellentétére változtassa.

Külső faktorok

A negyedik ok egy ok-okozati cselekedet, amely a forrást olyan dolgok által befolyásolja amelyek teljesen idegenek attól, és arra kívülről hatnak. Ez azt jelenti hogy ezek a dolgok egyáltalán nem tartoznak a forrás növekedési viselkedéséhez, hogy azt közvetlenül befolyásolják hanem közvetett módon működnek rajta. Például pénzügyi problémák, terhek vagy a szelek, stb, ezek mind rendelkeznek saját teljes, lassú és fokozatos állapot változásaikkal ok-okozati formában, és megváltoztatják az ember koncepcióit jobbra vagy rosszabbra.

Ezáltal én felállítottam a négy természetes faktort, ahol mindegyik gondolat vagy ötlet amely megjelenik bennünk az csak ezeknek a gyümölcse. És még akkor is hogyha valaki csak ülne és valamin elmélkedne egész naphosszat, ő nem lenne képes hozzáadni vagy megváltoztatni azt amit ez a négy faktor képes adni nekünk. Bármi hozzáadás amit a személy képes lenne hozzáadni az csak mennyiségi, nagy intellektus vagy kicsiny intellektus. De a minőségileg a személy nem képes semmit hozzáadni. Mindez azért van mert ezek azok a faktorok amelyek döntően meghatározzák a természetét és a formáját egy ötletnek és a következtetésnek anélkül hogy a mi véleményünket megkérdeznék. Ezáltal mi ennek a négy faktornak a kezében vagyunk, mint az agyag a cserépkészítőnek a kezeiben.

Szabad választás

Azonban amikor mi megvizsgáljuk ezt a négy faktort, mi azt találjuk, hogy bár a mi erőnk nem elégséges, hogy bármit is tegyünk az első faktorral, a “forrással” mégis megvan a képességünk és a szabad választásunk, hogy megvédjük magunkat a másik három faktorral szemben, amely által a forrás megváltozik saját egyéni részeiben, és néha még általános részeiben is a megszokáson keresztül, amely képes neki egy második természetet adni.

A környezet, mint faktor

Ez a protekció azt jelenti hogy mi mindig képesek vagyunk hozzáadni a környezet kiválasztásában, amelyek a barátok könyvek, tanárok és így tovább. Ez olyan mint egy személy, amely néhány szál búzát örökölt apjától. Ebből az apró mennyiségből ő képes több tucatnyi búzaszálat növeszteni a környezet kiválasztása által „forrása” számára mely környezet a termőtalaj az összes szükséges ásvánnyal és alapanyaggal amely képes a búzát bőségesen táplálni.

És itt ugyancsak megtalálható a környezeti feltételek javításának a munkája, hogy az alkalmas legyen a növény és annak növekedésének szükségletei számára, mivel a bölcs az jól cselekszik majd hogy a legjobb feltételeket válassza és ezáltal áldást találjon. És a bolond az bármit elfogad ami elé kerül és ezáltal a vetést egy átokká változtatja áldás helyett.

Ezáltal az összes dicséret és szellemiség az a környezet kiválasztásán múlik, amelybe ő elveti a búzát. De ahogy a búza már el lett vetve a kiválasztott helyszínen, a búza abszolút formája teljesen attól függ, amekkora mértékben a környezet képes annak nyújtani.

És ez ugyanígy van a mi témánkkal is, mivel az igaz hogy a vágynak nincs szabadsága. Ehelyett az a fenti négy faktor által van meghatározva. És a személy arra van kötelezve, hogy úgy gondolkozzon és úgy vizsgáljon ahogy ezek javasolják, és bármilyen kritika vagy változtatás ereje meg van tagadva számára, hasonlóan ahhoz a búzaszálhoz amely már el lett vetve környezetébe.

Azonban létezik a szabadság a vágy számára hogy kezdetben egy olyan környezetet válasszon ki maga számára, mint könyveket és olyan tanárokat, amelyek képesek neki jó koncepciókat átadni. Hogyha a személy nem cselekszi meg ezt, de hajlandó bármilyen környezetbe belépni amely megjelenik számára, és hajlandó bármilyen könyvet elolvasni mely kezei közé kerül, akkor az a sorsa hogy egy rossz környezetbe zuhanjon vagy elvesztegesse idejét értéktelen könyvekre, amelyek bőségesen megtalálhatóak és melyekhez könnyebb hozzájutni. Ennek következtében ő hibás koncepciókba lesz kényszerítve amelyek őt bűnre és káromlásra késztetik. És akkor ez a személy nyilvánvalóan meg lesz büntetve de nem a gonosz gondolatai vagy cselekedetei miatt, amelyekben semmi választása nincs, hanem azért mert ő nem választott ki egy jó környezetet, mivel abban nyilvánvalóan van választása.

Ennélfogva az a személy aki folyamatosan azért tesz erőfeszítést, hogy egy jobb környezetet válasszon maga számára, az érdemes a dicséretre és a jutalomra. De itt ugyancsak nem azért mert ő jó cselekedeteket végez, vagy mert jó gondolatai vannak, amelyek már az ő választása nélkül jönnek hozzá, hanem azért mert erőfeszítést tett hogy egy jó környezetet szerezzen maga számára, amely elhozza neki ezeket a jó gondolatokat és jó cselekedeteket. Ez úgy van ahogy Rabbi Yehoshua Ben Perachya mondta, „Készits magadnak egy Ravot (egy tanárt), és vásárolj magadnak egy barátot.”

A jó környezet kiválasztásának a szükségletessége

És most már képesek vagyunk megérteni Rabbi Yosi Ben Kisma szavait, aki azt válaszolta egy személynek aki felajánlotta neki hogy az ő városába költözzön és ezért neki ezernyi arany érmét adott volna cserébe „Még hogyha nekem adod az összes aranyat és ezüstöt és az összes drágaköveket a világban, én akkor is csak a Tóra helyén lakom.” Ezek a szavak túl magasztosnak tűnnek a mi egyszerű elménk megértése azámára, mert hogyan képes egy személy több ezernyi arany érmét feláldozni egy olyan kis dologért, hogy egy olyan helyen lakjon ahol nem találhatóak Tórát tanulók, míg ő maga egy hatalmas bölcs volt akinek senkitől nem kellett tanulnia? Valóban, ez érthetetlen.

De ahogy azt mi korábban láthattuk ez egy egyszerű dolog melyet mindegyikőnknek meg kell figyelnünk. Mivel bár mindenkinek megvan a “saját forrása”, az erők nyíltan csakis annak a környezetnek a segítségével jelennek meg abban, amely környezetben a személy benne található. És ez hasonló a földbe vetett búzához amelynek az erői csakis környezetén keresztül váltak nyilvánvalóvá, amely környezet a termőtalaj, az eső és a napnak a fénye.

Ezáltal Rabbi Yosi Ben Kisma helyesen gondolta azt, hogyha ő elhagyta volna azt a jó környezetet amelyet ő korábban választott, és egy káros környezetbe esett volna egy olyan városban ahol nincsen Tóra, akkor nemcsak hogy az ő korábbi koncepciói megsérültek volna, hanem az összes többi erők melyek az ő forrásában el vannak rejtve, amelyek még nem jelentek meg cselekedetben, azok továbbra is rejtve maradtak volna. És mindez azért van mert azok nem lettek volna kitéve a megfelelő környezetnek, amely képes lenne azokat aktivizálni.

És ahogy mi azt felül tisztáztuk, csakis a környezet kiválasztásának a kérdésében mérhető le az ember saját maga fölötti irányítása, és csak ezért kaphat vagy jutalmat vagy büntetést. Ennélfogva a személynek nem kell csodálkoznia egy olyan bölcsön mint Rabbi Yosi Ben Kisma, amiért az a jót választotta és visszautasította a rosszat, és amiért ő nem lett elcsábítva materiális vagy fizikai dolgok által ahogy ő ezt itt levezette: “Amikor a személy meghal, akkor nem visz magával sem ezüstöt sem aranyat sem drágaköveket, hanem csakis a Tórát és a jó cselekedeteket”.

És ez által bölcseink figyelmeztettek, „Készíts magadnak egy Ravot (egy tanárt), és vásárolj magadnak egy barátot.” És emellett ott van a könyvek kiválasztása, ahogy azt megemlítettük, mivel csakis ez az ahol a személy szidva vagy dicsérve van, környezetének környezetkiválasztásában. De ahogy a személy már kiválasztotta környezetét, akkor ő már annak a kezében van mint az anyag fazekas kezében.

Az értelem hatalma a test fölött

Néhány külső kortárs bölcs, miután elmélkedett a fenti dolgokon és látta, hogy az ember értelme az nem más, mint egy gyümölcs, mely az élet eseményeiből nő ki, azt a következtetést vonta le hogy az értelemnek egyáltalán semmilyen hatalma nincsen a test felett, hanem csakis az élet eseményei, amelyek be lettek nyomtatva az agy fizikális inaiba irányítják és aktivizálják az embert. És az ember értelme olyan, mint egy tükör, mely csak visszaveri azokat a formákat, melyek előtte vannak. És bár a tükör a hordozója ezeknek a formáknak, az nem képes aktivizálni vagy mozgatni azokat a formákat amelyek azon belül megjelennek.

Szóval ez az értelem. Bár az élet eseményei, minden ok-okozati részleteikkel együtt, láthatóak vannak ismerve az értelem által, az értelem mindennek ellenére teljesen képtelen a test irányítására, hogy az mozgásba hozza azt, azaz hogy az a testet közelebb vigye a jóhoz és azt eltávolítsa a rossztól. És mindez azért van mert a spirituális és a fizikális az teljesen el van távolodva egymástól, és semmiféle közbülső eszköz nincsen közöttük amely lehetővé tenné hogy a spirituális értelem az aktivizálja és működtesse a korporeális fizikai testet ahogy az hosszassan meg lett tárgyalva.

De ahol ők (ezen kortárs bölcsek) okosak, ott törést okoznak. Az ember elképzelése az értelmet úgy használja fel, mint ahogy mi a mikroszkópot használjuk fel a szem szolgálatára: a mikroszkóp nélkül a személy nem lenne képes bármilyen káros dolgot meglátni annak kicsinysége miatt. De ahogy a személy képes volt meglátni a káros dolgokat a mikroszkópon keresztül, ez által képes magát eltávolítani a mérgező dolgoktól.

Ezáltal a mikroszkóp okozza azt, hogy az ember magát a károstól eltávolítsa és nem pedig maga az érzék, mivel az érzék nem vette észre a mérgező faktort. És ebben a mértékében az értelem teljesen irányitja az ember testét, hogy az eltávolítsa a rossztól és azt a jóhoz közel vigye. Ezáltal az összes olyan helyen ahol a test saját képessége képtelen felfedezni mi az ami hasznos vagy ami káros számára, ott szüksége van az értelem eszességére.

Sőt mi több mivel az ember ismeri saját értelmét, amely egy valós következtetés az élet tapasztalataiból, ennélfogva ő képes tudást és megértést kapni egy megbízható személytől, és azt törvényként elfogadni, bár az ő saját életének eseményei még nem fedték fől ezeket a koncepciókat ő maga számára. Ez olyan mint egy személy aki egy orvostól tanácsot kér és utána engedelmeskedik az orvos tanácsának annak ellenére, hogy ő nem ért meg semmit abból az ő saját értelme által. Ezáltal a személy ugyanolyan mértékben képes egy másik értelmét felhasználni mint a saját magáét.

És ahogy mi azt tisztáztuk felül, két módja van a felső irányításnak hogy biztosítsa, hogy az ember elérje jó, végső célját.

A. A fájdalom útja.
B. A Tóra útja.

Az összes tisztánlátás a Tóra útján ebből ered. Mivel ezek teljesen tiszta, nyilvánvaló koncepciók, amelyek próféták és az Isten emberei életeseményeinek hosszú láncolatán keresztül lettek felfedve, és akkor eljön az ember aki teljes mértékében felhasználja, hasznosítja ezeket és hasznot hajt azokból, mintha ezek a koncepciók az ő saját életének az eseményei lettek volna. Ezáltal mi láthatjuk hogy a személy ezáltal fel van mentvel mindazon szenvedéstől, amelyet a személynek át kell élnie, mielőtt ő maga azt a tiszta értelmet kifejlesztené maga által. Ezáltal a személy mind időt mind fájdalmat spórol meg.

És ezt hasonlíthatjuk egy beteg emberhez aki nem akar engedelmeskedni az orvos tanácsainak, mielőtt azt maga meg nem érti, hogy az a tanács hogyan képes őt meggyógyítani, ennélfogva elkezd ő maga orvostudományt tanulni. És meghalhat betegségétől mielőtt megtanulná az orvostudományt.

És ilyen a fájdalom útja a Tóra útjával összehasonlítva. Az, aki nem hiszi el azokat a koncepciókat melyekről a Tóra és a prófécia azt tanácsolja, hogy azokat saját maga megértése nélkül elfogadja, mindezekhez a koncepciókhoz saját életének eseményeinek ok-okozati láncolata alapján kell eljutnia. És ezek olyan élmények, tapasztalatok melyek nagymértékben felgyorsulhatnak és képesek kifejleszteni a gonosz felismerésének érzékét magukon belül, ahogy azt mi láttuk, a személy szabad választása nélkül, de a személy jó környezet megszerzése érdekében tett erőfeszítései által, mely környezet aztán őt ezekhez a gondolatokhoz és cselekedetekhez vezeti.

Az egyén szabadsága

Most elérkeztünk az egyéni szabadság részletes és pontos megértéséhez. Azonban ez csak az első faktorra, a “forrásra” vonatkozik, amely minden egyes személynek az első alapanyaga, azaz az mind azon tulajdonságok, melyeket mi az ősapáinktól öröklünk meg, és amelyek által mi különbözünk egymástól.

És mindez azért van mert akkor is amikor ezer ember is osztja ugyanazt a környezetet egy olyan módon, hogy a többi három faktor mindegyikőjüket egyenlő mértékben befolyásolja, mi mégsem találunk két olyan embert amelyek ugyanazokat a tulajdonságokon osztoznának egymással. Mindez azért van, mert mindegyikőjüknek megvan a saját különleges, egyéni forrása. És ez olyan mint a búzának a forrása: bár az nagymértékben megváltozhat a másik három faktor által, az továbbra is megtartja a búza elsődleges formáját, és soha nem veszi magára egy másik fajta formáját.

Az előd általános formája soha nem vész el

Szóval az történik, hogy amint minden egyes “forrás”, amely levetette magáról elődjének elsődleges formáját, és egy új formát vett magára annak a három faktornak az eredményeképpen melyek ahhoz hozzá lettek adva, és amelyek azt nagy mértékben megváltoztatják, az előd általános formája továbbra is megmarad, és az soha nem veszi magára egy másik személynek a formáját, aki hasonlít rá mint ahogy a zab soha nem hasonlít a búzára.

És ez mind azért van mert minden egyes forrás önmagában generációk hosszú sorozata, amely több száz generációból áll, és a forrás magában tartalmazza mindegyikőjüknek a koncepcióit. Azonban azok nem jelennek meg abban ugyanolyan módon ahogy azok az ősökben megjelentek, azaz gondolatok, ötletek formájában hanem csakis absztrakt formákban. Ennélfogva ők a személyben absztrakt erők formájában léteznek melyeket úgy hívunk hogy tendenciák vagy ösztönök, anélkül hogy a személy tudná azok okát vagy hogy miért cselekszi azt amit megcselekszik. Ezáltal nem létezhet soha két ember ugyanazokkal a tulajdonságokkal, karakterrel.

Az egyéni szabadság megőrzésének a szükségessége

Tudnunk kell, hogy ez az egyetlen valódi tulajdona az egyénnek, amelyet nem szabad károsítani vagy megváltoztatni. Mindez azért van, mert mindezen tendenciák végén, amelyek a forrásba vannak foglalva, azok materializálódnak és koncepciók formáját veszik magukra, amikor az az egyén növekszik és megszerzi saját értelmét az evolúció törvényének megfelelően, amely ezt a láncolatot irányítja és azt állandóan előrefelé hajtja, ahogy az el van magyarázva a Béke című cikkben. Ugyancsak mi megtanuljuk hogy minden egyes tendencia arra hivatott hogy egy magasztos és mérhetetlenül fontos koncepcióvá váljon.

Ezáltal bárki aki eltöröl egy tendenciát az egyénből és azt kiszakítja, az ennek a magasztos és csodálatos koncepciónak az elveszítését okozza a világból, amely arra lett volna hivatott hogy kiemelkedjen a láncolatnak a végén, mivel az a tendencia soha többé nem jelenik meg egy másik testben. Ugyancsak meg kell értsük, hogy amikor egy bizonyos tendencia egy koncepció formájává válik, akkor azt már nem lehet jóként vagy rosszként megkülönböztetni. Mindez azért van, mert ilyen megkülönböztetések csak akkor fedezhetők fel amikor azok még mindig tendenciák vagy éretlen koncepciók, és semmiképpen nem ismerhető föl egyikőjük sem amikor ők valódi koncepciók formáját veszik magukra.

És a fentiekből mi megtanulhatjuk hogy milyen szörnyű hibát követnek el azok a nemzetek amelyek uralkodásukat a kisebbségekre kényszerítik, megtagadva tőlük szabadságukat anélkül hogy megengednék nekik hogy életüket azon tendenciák által éljék, amelyeket őseiktől örököltek. És az ilyen nemzeteket ugyanúgy kell hogy tekintsük mint gyilkosokat.

És még azok is akik nem hisznek vallásokban vagy a célirányos felső-irányításában, azok is képesek megérteni annak szükségszerűségét hogy megőrizzük az egyéni szabadságot azáltal hogy megfigyeljük a természet rendszereit. Mivel mi láthatjuk hogy mindazok a nemzetek, amelyek lezuhantak a generációk során, azáltal jutottak a zuhanáshoz, hogy elnyomták a kisebbségeket és az egyéneket, amelyek ennélfogva felkeltek ellenük és elpusztították őket. Ezáltal nyilvánvaló mindenki számára, hogy béke nem létezhet a világban amennyiben mi nem vesszük figyelembe az egyéni szabadságot. Anélkül a béke nem tartható fenn és csak pusztulás következik.

Ezáltal mi nyilvánvalóan definiáltuk az egyén esszenciáját a lehető legnagyobb pontossággal, azután hogy abból levontunk mindent amit ő a publikumtól vesz magához. De akkor most szemben állunk azzal a kérdéssel: “végül is hol található az egyén maga?” Mindaz, amiről eddig beszéltünk az egyénnel kapcsolatban, azt csak úgy tekintjük mint az egyénnek a tulajdonát, melyet ő őseitől örökölt. De hol van az egyén maga, az örökös és ennek a tulajdonnak a hordozója, amely azt követeli hogy mi megóvjuk ezt a tulajdont?

Mindabból amiről eddig beszéltünk nekünk továbbra is meg kell találjuk az “egyén” a pontját az emberben, mely független egységként áll előttünk. És miért van nekem szükségem az első faktorra amely több ezer ember hosszú láncolata, egyik a másik után, generációról generációra, ami által mi felépítjük az egyénnek a képmását mint azok örökösét? És miért van nekem szükségem a másik három faktorra, amelyek a többezernyi ember egymás mellett állva ugyanabban a generációban? Végül is mindegyik egyén nem más mint egy publikus gépezet, állandóan készen állva arra, hogy a publikumot szolgálja, ahogy a publikum azt megkívánja. Azaz a személy két fajta publikum alárendeltjévé vált:

A. Az első faktor szempontjából ő alárendeltjévé vált egy hatalmas publikumnak múltbéli generációkból, egymás után következve.

B. A másik három faktor szempontjából ő alárendeltjévé vált a jelenkori publikumnak.

És ez valóban egy univerzális kérdés. Ennek okán nagyon sokan ellenkeznek a fent említett természetes módszerrel, bár elismerik teljesen annak érvényességét. Ehelyett ők metafizikai módszereket választanak, vagy dualizmust vagy transzcedentalizmust, hogy magunknak lefessenek valamifajta spirituális tárgyat, és hogy az hogyan ül a testen belül, az ember lelkében. És ez a lélek az amely megismeri és működteti a testet és ez az ember esszenciája, az ő “énje”.

És esetleg ezek az interpretációk képesek az értelmet megnyugtatni, de a probléma az hogy azoknak semmiféle tudományos megoldása nincsen, azaz hogy egy spirituális tárgy hogyan rendelkezhet bármilyen kapcsolattal a fizikai atomokkal, hogy azokat bármilyen mozgásba hozza. És az ő teljes bölcsességük nem segíti őket abban hogy találjanak egy hidat amelyen mi átkelhetünk efölött a széles és mély szakadék fölött, amely elválasztja a spirituális lényt a korporális atomtól. Ezáltal a tudomány semmit nem nyert ezekből a metafizikai módszerekből.


                                                                                      folytatása következik....!

2021. április 3., szombat

„Ki vagyok? Mi vagyok? Miért élek?”

21. századi szellemvárosok

Megjegyzés: A 20. század elején gyönyörű városok épültek: London, Párizs, New York, Hong Kong és mások. Emberek, vállalkozók, ötletek és pénz áramlott ezekbe a városokba, és csodálatos volt. 

Mit tett a vírus?
 
Hirtelen kifelé áramlott az élet ezekből a városokból. Lehetetlennek tűnt, de az emberek elmennek, és a városok fokozatosan szellemvárosokká válnak. Az elme elutasítja ezeknek az elfogadását, még a lehetőségét is.


Válasz: Lehetetlennek tűnik, de így van!

Megjegyzés: Megáll-e ez az kiáramlás a városokból egy bizonyos ponton, és az emberek visszatérnek-e a városokba?

Válasz: Nem, nem térnek vissza. Minek térnének? Mit találnak New Yorkban? Lehet, hogy egyszer elmennek a Carnegie Hallba, egy bizonyos étterembe vagy máshová, de úgy gondolom, hogy általában véve mindez eltűnik. Minden megváltozott, a feje tetejére állt! Nem hiszem, hogy a vírus okozta ezt. A természet belső ereje felelős ezért a változásért.

Kérdés: Kabbalista szempontból mi változott meg, ilyen drámai módon az emberekben?

Válasz: Az élet lényege változott meg. Nem arról a fizikai helyről van szó, ahol együtt lehetünk, hanem arról, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet, ahol létezhetünk, nem fizikai, hanem virtuális létezésről van itt szó. Manhattan elhagyása például, a fizikai “Nagy Alma” elhagyása azt jelzi, hogy nincs szükségünk minden emberre itt, az irodaházakra és a bankokra, és hogy otthon maradhatunk a kanapén ülve pizsamában és mindent intézhetünk. Miért kellene fizetnünk az ilyen drága irodaházakért? Hogy az emberek jöhessenek és ott ülhessenek? Nincs rá szükségünk. Nézhetjük a képernyőt vagy az előttünk lévő több képernyőt, és egy egész vállalkozást irányíthatunk.

Kérdés: De mi a helyzet az emberekkel való összekapcsolódással, az összekapcsolódás álmával?

Válasz: A Tóra az emberek közötti fizikai kapcsolatra utal, és azt mondja: „oszlasd szét a gonoszokat, ez jó nekik és jó a világnak is”.

Kérdés: Ez a fizikai kapcsolat illúziója volt?

Válasz: Ez nem illúzió volt. Egyáltalán nem volt fizikai kapcsolat. Azért mentem dolgozni, mert szerettem az ottani embereket, mert közelebb akartam lenni hozzájuk?

Kérdés: Természetesen nem. Most változik valami? Hogyan fog ez gyakorlatilag bekövetkezni, ha csak a képernyőn látok másokat?

Válasz: Virtuálisan kapcsolódom hozzájuk, és majd valamikor talán fizikailag. De a legfontosabb az, hogy szabad leszek, és semmi sem helyez nyomást rám, és nem kényszerít semmi, hogy mosologjak az egyik vagy másik emberre, azért hogy kapcsolatba kerüljek velük stb. Az emberekkel alapvetően csak üzleti alapú kapcsolataim lesznek.

Kérdés: Érdekes elgondolkodni azon, hogy az emberek hogyan fognak összekapcsolódni a szívükben, hogyan valósul meg ez a kapcsolat a képernyőkön keresztül?

Válasz: Különböző megpróbáltatásokat kapnak az életben, és így megértik, hogy csak akkor képesek legyőzni a felmerülő problémákat, ha belsőleg, érzelmileg közelebb kerülnek egymáshoz.

Kérdés: Ez azt jelenti, hogy egy ember nem tud elmenekülni a fájdalom elől, ha elhagyja New York Cityt vagy Londonot?

Válasz: Természetesen nem, de amikor leül a gyepre fűnyírójával és kutyájával, akkor azt gondolja, hogy a normális élet részeként továbbra is jó viszonyban kell lennie másokkal. Ezen elgondolkodik, és olyan csapásokat kap, hogy megérti, hogy még mindig másokhoz kell kapcsolódnia.

Kérdés: Meg fogja-e érteni, hová vezetnek ezek a csapások, vagy úgy fut a kapcsolatba, mint egy állat?

Válasz: Meg kell értenie, és ez nagyon hosszú és fájdalmas folyamat lesz, de meg fogja érteni. Mert a csapások magasabb szintű gondolkodást fejlesztenek ki az emberben.

Megjegyzés: Folyamatosan visszatérünk a csapásokhoz.

Válasz: Lehetetlen más módon változtatni. Ez nagyon könnyű és békés is lehet, vagy sok problémán, sőt háborúkon keresztül zajló.

Kérdés: Hogyan látja ezt személyesen ön?

Válasz: Minden erőmmel megpróbálom elmagyarázni az emberiségnek, hogy nincs választási lehetőség, és hogy olyan állapotban vagyunk, amelyben az emberek közötti megfelelő kapcsolatok elengedhetetlenek, és még mindig nem látszik, hogy ezt az emberek megértenék. De legalább már beszélhetünk róla, és nem riadnak vissza, nem hallgattatnak el vagy tesznek nevetségessé, mert ma mindenki olyan állapotban van, amelyben nem tudja, hogy mit kezdjen önmagával, gyermekeivel, és a jövőjével.

Megjegyzés: Kicsit gyerekesnek tűnik a kapcsolatra való felhívás, hogy mondjak valami szépet másoknak, pozitívan gondolkodjunk másokról, és ez lehet az oka annak, hogy még nem képesek meghallani téged.

Válasz: Megértem őket.

Kérdés: Mit tehetünk hozzá, hogy amit mondasz, olyan legyen, mint egy nyíl, amely eltalálja a szívet, hogy érezzék, a mélységet az egyszerű szavak mögött?

Válasz: Meg fog történni, és elkezdik majd megérteni, hogy nincs más választás, hogy ezek nem csak szavak, hanem a természet ebbe az irányba vezet bennünket.

Kérdés: Lesz-e olyan érzése az embernek, hogy a természet törvénye szerint élünk?

Válasz: Határozottan! El fog jönni, beteljesül, és megvalósul a gyakorlatban.
KabTV “Hírek  Dr. Michael Laitman-nal” 20/09/21
Forrás: https://laitman.com/2020/12/21st-century-ghost-towns/

2021. március 26., péntek

Béke a Világban

 

“Kegyelem és igazság találkoztak egymással, az igazságosság és béke megcsókolták egymást. Igazság buggyan elő a földből, és az igazságosság letekintett a mennyekből. Igen, az Úr megadja azt, ami jó, és földünk meghozza termését”.


A dolgok nem adott pillanatban megfigyelt megjelenésük alapján vannak meghatározva, hanem fejlődésük mértékének megfelelően


Bármi a valóságban, legyen az jó vagy rossz, akár a legkárosabb dolog is, rendelkezik a létezés jogával, és azt nem szabad a világból kitörölni, vagy azt elpusztítani. Nekünk mindazt csak javítanunk, reformálnunk kell, mivel a Teremtő munkájának bármilyen formájú megfigyelése elégséges arra, hogy megtanítson minket a munka Teremtőjének és Működtetőjének hatalasságáról és tökéletességéről. Ennél fogva megértőnek, és nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor bármilyen hibát vélünk a Teremtés bármely részletében, arról azt feltételezve hogy az fölösleges, vagy hiábavaló lenne, mivel mindaz a Teremtés Működtetőjével szemben lenne vádalmazás.

Az közismert, hogy a Teremtő nem fejezte be a Teremtést amikor azt megteremtette. És láthatjuk a valóság minden sarkában, az általánosban valamint az egyéniben, hogy az megfelel a fokozatos fejlődés törvényeinek, a “nem létezés” állapotától a növekedés befejeztéig. Ennek okán, amikor a gyümölcs savanyú ízt ad annak növekedésének kezdetén, az nem tekintendő a gyümölcs hibájának, mivel mindannyian ismerjük ennek okát: a gyümölcs még nem fejezte be fejlődését.

És ez ugyanígy van a valóság bármely alkotóelemével: amikor bármely alkotóelem rossznak vagy károsnak tűnik számunkra, mindaz csak egy ön- tanúskodás az elem részéről, azaz hogy az még mindig egy átmeneti állapotban van – fejlődésének folyamatán belül. Ezáltal mi nem vagyunk képesek azt eldönteni, hogy mindaz rossz lenne, és nem bölcs részünkről, hogy hibát keresünk benne.


A “világ-megváltók” gyengesége


Ez a kulcs a generációk során megkelenő “világ-megváltók” megértéséhez. Ők úgy tekintettek az emberre, mint egy gépezetre, mely nem működik megfelelően, és javításra szorul, azaz hogy szükség van a törött részek eltávolítására, és azok jóra való kicserélésére. És ez a világ-megváltók hajlama – hogy megpróbáljanak bármely károsat vagy rosszat kitörölni az emberi fajból, és az igazság az, hogy ha a Teremtő nem állt volna ellent nekik, mostanra már teljesen megtisztították volna az emberiséget, csak a jót és hasznosat meghagyva abból. De mivel a Teremtő teljes precízitással figyeli Teremtésének minden egyes alkotó elemét, nem engedve senkinek hogy bármely részletet elpusztítson az Ő Birodalmában, hanem csak azok reformálását, és hasznossá jobbá tételét engedélyezi, az összes fennt említett megváltók eltűnnek majd a föld felszínéről, és a gonosz hajlamok pedig megmaradnak. Azok mind megmaradnak, és számlálják mindazokat a szinteket melyeken még át kell haladniuk ameddig el nem érik teljes érettségüket. Abban az időben majd maguk a rossz tulajdonságok változnak át jókká és hasznosakká, ahogy azokat a Teremtő a kezdetektől fogva elképzelte, mint azon gyümölcsök a fán, melyek ülnek, várnak, számlálják a napokat és hónapokat, melyeknek még el kell telnie a teljes megérésig, amikor is a gyümölcs íze és édessége nyilvánvalóvá válik bárki számára.


Megjutalmazva – én fegyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében


Tudnunk kell, hogy a fennt említett fejlődési törvény, mely kiterjed az egész valóságra, garantáltan minden rosszat jó és hasznos cselekedetre vált a Mennyei Felső Irányítás erejének köszönhetően, azaz anélkül hogy engedélyt kérne a földet lakó emberektől. Azonban a Teremtő tudást és fennhatóságot helyezett az ember kezébe, és engedélyezte számára, hogy a fennt említett fejlődési törvényt saját fennhatósága és irányítása alá vonja, ezáltal megadva neki a képességet, hogy a fejlődés folyamatát kívánságának megfelelően felgyorsítsa, szabadon, és az idő korlátaitól teljesen függetlenül. Ebből az következik, hogy két fennhatóságot találhatunk itt, mely a fennt említett fejlődés folyamatában működik: az egyik a Mennyek fennhatósága, mely teljes bizonyosságal minden káros dolgot és gonoszt jóvá és hasznossá változtat, de mindezt a maga idejében teszi, maga módján, egy vánszorgó módon, hosszú időn keresztül. És létezik a föld fennhatósága. És amikor a “fejlődő tárgy” egy élő lény, az iszonyatos szenvedésen megy keresztül míg a “fejlődés, evolúció prése” alatt van, egy olyan prés alatt, mely kegyetlenül vág magának útat.

Azonban a “föld fennhatósága” olyan emberekből áll, akik a fennt említett fejlődés törvényét saját fennhatóságuk alá vették, és képesek magukat teljesen megszabadíítani az idő láncaitól, akik nagy mértékben felgyorsítják az idő kerekét, a tárgy érésének és korrekciójának beteljesülését, ami annak fejlődésének végét jelenti.

Ezek a szavak, melyeket bölcseink mondtak (Szanhedrin 98) Izrael teljes üdvözüléséről és korrekciójáról. Ezáltal ők tisztázták azt a verset, hogy “Én az Úr felgyorsítom majd azt, a maga idejében” (Isaiah 6O:22): Megjutalmazva – én felgyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében.

Ezáltal amennyiben Izrael meg van jutalmazva, és azt a fejlődési törvényt, melyen rossz tulajdonságaiknak keresztül kell menniük annak érdekében hogy azok jóvá változzanak, magukhoz veszik, azáltal azt saját irányításuk alá helyezik. Más szóval, ők értelmüket és szívüket arra szánják, hogy a magukban található rossz tulajdonságaikat korrigálják, és saját maguk azokat jóvá változtatják. Akkor, “Én felgyorsítom azt”, azaz ők teljesen fel lesznek szabadítva az idő láncaitól. És mostantól kezdve ez csakis saját akaratukon műlik, azaz csakis cselekedetük hatalmasságától, és odafigyelésüktől. Ezáltal ők felgyorsítják a befejezést.

De amennyiben ők nincsenek megjutalmazva azzal, hogy rossz tulajdonságaikat saját fennhatóságuk alatt fejlesszék ki, hanem azt a Mennyek Fennhatósága alatt hagyják, ők ugyancsak teljes bizonyossággal elérik üdvözülésük és korrekciójuk végét. Mindez azért van, mivel a Mennyek Fennhatósága teljes bizonyossággal működik, mely a fokozatos fejlődés törvényének megfelelően működik, lépésről lépésre, ameddig át nem változtat minden gonoszat és károsat jóvá és hasznossá, mint a gyümölcs a fán. A végállapot garantált, de a maga idejében, azaz az teljesen az időhöz kötött és attól függ.

Annak a fokozatos fejlődés törvényének megfelelően, a személynek számtalan szinteken kell keresztül mennie, melyek általában nehezen, és nagyon lassan és hosszadalmasan jönnek, és nagyon hosszú időszakra terjednek ki, mielőtt a folyamat a végéhez ér. És mivel a megbeszélt tárgyak fejlődő, érzékelő, élő lények, nekik ugyancsak hatalmas szenvedésen és fájdalmakon kell keresztül menniük azon fejlődési szinteken keresztül, mivel a hajtóerő, mely azokon a szinteken belül található, annak érdekében hogy az embert az alantas szintről egy Magasztosabbra emelje nem más, mint a fájdalom és szenvedés nyomóereje, mely az alsó szinten összegyűlt és többé már nem elviselhető. Emiatt arra vagyunk kényszerítve hogy elhagyjuk azt a szintet, és egy Magasabbra kell emelkednünk. Ez úgy van ahogy azt bölcseink mondták, “A Teremtő egy királyt helyez föléjük, akinek ítéletei olyan kegyetlenek mint Haman-é, és akkor Izrael vezekelni fog és reformálja magát”.

Ennél fogva a végállapot bizonyosan elérkezik Izraelhez a fennt említett fokozatos fejlődés törvénye által, és ez van úgy nevezve, hogy “a maga idejében”, azaz az idő láncaihoz kötve. És Izrael garantált végállapota, mely azáltal jön el, hogy tulajdonságaik fejlesztését saját fennhatóságuk alá veszik úgy van elnevezve, hogy “Én felgyorsítom azt”, azaz teljesen függetlenül az időtől.


A Jó és Rossz az egyén társadalom felé tett cselekedetei által van megítélve


Mielőtt megvizsgálnánk az emberi fajon belüli gonosz korrekcióját, először is meg kell határoznunk olyan absztrakt kifejezések értékét, hogy “Jó” és “Rossz”. Amikor mi egy tulajdonságot jónak vagy rossznak ítélünk meg, tisztáznunk kell, hogy az a tulajdonság, vagy cselekedet kinek hasznos. Hogy mindezt megértsük, először is teljesen meg kell ismernünk az egyén és a közösség közötti arányossági értéket, az egyén és azon közösség között, mely közösségben az egyén él, és melyből táplálékát nyeri, mind anyagi mind szellemi értelemben.

A valóság azt mutatja nekünk, hogy az elszigetelt egyénnek nincs joga a létezésre, anélkül hogy megfelelő számű ember ne venné körül, mely szolgálja és segíti őt szükségleteinek kielégítésében. Ezáltal a személy kezdetektől fogva arra született, hogy társadalmi életet éljen. És a társadalom minden egyes egyéne olyan mint egy fogaskerék, mely számtalan másik fogaskerékkel összekötve egy gépezetbe van bele helyezve. És ennek az egyéni fogaskeréknek nincs szabad mozgása önmagában, hanem a többi fogaskerekek mozgásával mozdul egy bizonyos irányban, hogy a gépezetet általános szerepének elvégzéséhez segítse.

És ha bármilyen hiba történik a fogaskerékkel, a hiba nem a kerék saját szempontjából van megítélve, hanem a gépezet felé végzett szolgálatának és szerepének megfelelően.
Témánkhoz visszatérve minden egyes személy haszna közösségén belül nem saját jósága alapján van megítélve, hanem a közösség iránti szolgálata alapján. És ez fordítva is így van, minden egyes személyben a gonoszság tulajdonságát csak abból a szempontból vizsgáljuk, amekkora mértékben ő az egész közösségnek okozt azzal kárt, és nem pedig a gonoszság saját értékének megfelelően.

Ezek a dolgok kristály tisztán láthatóak mind a bennük levő igazság, mind a bennük levő jó szempontjából. Mindez azért van a közösségben csak az található, ami az egyénben jelen van. És a közösség haszna megegyezik minden egyes egyén hasznával: bárki aki a közösségnek kárt okoz, maga is kiveszi részét abban a kárban, és bárki aki a közösségnek hasznot hajt, maga is kiveszi a részét abban a haszonban, mivel az egyének részei a teljes egésznek, és a teljes egész semmivel nem ér többet mint a benne található egyének összessége.

Mindebből az következik, hogy a közösség és az egyén az egy és ugyanaz. És az egyén nem károsodik azáltal hogy a közös rabszolgájává válik, mivel a közösség szabadsága, és az egyén szabadsága az egy és ugyanaz. És mivel ők osztoznak a jóban, ők ugyancsak osztoznak a szabadságban.

Ezáltal a jó tulajdonságok és a rossz tulajdonságok, jó cselekedetek és rossz cselekedetek csakis a közösség haszna szempontjából vannak megítélva. Természetesen a fenntiek csak akkor igazak, amennyiben az összes egyén a legteljesebb mértékben elvégzi feladatát a közösségért, és nem kap attól többet mint amit megérdemel, és nem vesznek magukhoz többet mint ami barátaiknak jár. De amennyiben a közösség egy része nem viselkedik ennek megfelelően, abból az következik hogy ők nem csak a közösségnek okoznak kárt, hanem saját maguknak is.

Nem érdemes tovább tárgyalnunk olyasmit ami mindenki által ismert, és a korábbiak csak arra szolgálnak hogy hátrányt megmutassák, azt a helyet mely korrekcióra szorul, és ez nem más, mint hogy minden egyes személy megértse, hogy saját haszna és a közös haszna az egy és ugyanaz. Ezáltal a világ elérkezik majd a teljes korrekcióhoz.


A négy jellegzetesség, kegyelem, igazság, igazságosság és béke, az egyénben és a közösségben


Amint teljesen megértjük a jóság kívánt tulajdonságát, meg kell vizsgálnunk azokat a dolgokat és eszközöket melyek rendelkezésünkre állnak annak érdekében hogy felgyorsítsuk azt az örömöt és boldogságot.

Négy tulajdonság áll rendelkezésünkre ebből a célból: kegyelem, igazság, igazságosság és béke. Azok a tulajdonságok lettek mindeddig felhasználva az összes világ megváltók által. Helyesebb azt mondani, ez az a négy tulajdonság, mellyel az emberi fejlődés haladt a Mennyek irányításán keresztül, egy fokozatos módon, mindaddig amíg az emberiséget el nem hozta jelenlegi állapotába.

Az már le lett írva, hogy jobb lenne számunkra, ha a fejlődés törvényét saját kezünkbe, és irányításunk alá vennénk, mivel akkor képesek lennénk megszabadulni bármilyen szenvedéstől, melyet a történelmi fejlődés tartogat számunkra mostantól kezdve. Ezáltal precízen meg kell vizsgáljuk azt a négy tulajdonságot annak érdekében, hogy teljesen megértsük mit kaptunk mindeddig, és általuk megismerhetjük milyen segítséget várhatunk tőlük a jövőben.


Gyakorlati nehézségek az igazság megítélésben


Amikor a jó tulajdonságokról beszélünk, elméletileg nem választhatnánk jobb kiindulópontot mint az igazság tulajdonsága. Mindez azért van, az összes jóság, melyet fennt az egyén és a közösség viszonyában meghatároztunk akkor van jelen, amikor az egyén beleadja, és teljesen eljátsza saját szerepét a közösség felé, és a saját részét a közösségből igazságosan és őszintén veszi ki. Mindez nem más mint az igazság, de a hátrány abból származik, hogy a közösség ezt a felállást egyátalán nem fogadja el. Ezáltal a gyakorlati nehézség a fennt említett igazságban saját magából adódik, azaz létezik valamilyen hátrány és valamilyen ok, ami miatt az elfogadhatatlan a közösség számára. És nekünk meg kell vizsgálnunk mi is ez a hátrány. Amikor mi közelebbről megvizsgáljuk a fennt említett igazságot annak gyakorlati alkalmazhatósága szempontjából, akkor azt szükségszerűen homályosnak és bonyolultnak találjuk, és valójában az emberi szem képtelen azt precízen megvizsgálni. Azaz az igazság azt követeli, hogy mi a közösség összes tagja között egyenlőséget vonjunk, hogy mindegyikőjük saját részét munkájának függvényében kapja meg, se többet se kevesebbet. És ez az egyetlen valós alap, mely vitathatatlan, mivel nyilvánvaló hogy bárki, akik barátja munkájából akar részesedéshez jutni, annak cselekedete ellentétes a fennt említett logikával és színtiszta igazsággal.

De hogyan gondolhatjuk, hogy képesek lennénk az igazságot oly módon megvizsgálni, hogy ez elfogadható legyen a közösség számára? Például amennyiben valamit a nyilvánvaló munka elvégzése szempontjából vizsgálunk meg, azaz a munkában eltöltött órák száma alapján, és minden egyes személyt arra kényszerítünk hogy ugyanannyi órát dolgozzon, mi továbbra sem kerülünk semmivel sem közelebb az igazság tulajdonságához. Sőt mi több egy niylvánvaló hazugságot találunk itt két okból: az első a munkás fizikai képessége, a második a munkás elméleti képessége.

Mindez azért van, mivel természetünkből adódóan munkaerőnk nem egyenlő minden egyes személyt figyelembe véve. A társadalom egyik személye egy órányi munkát végzése alatt fizikai gyengeségéről adódóan sokkal több erő kifejtésére kényszerül, mint barátja akár két vagy több óra alatt nagyobb fizikai erejének köszönhetően.

És létezik itt egy pszichológiai probléma is, mivel az aki természeténél fogva jóval lustább adottságú, jobban kimeríti magát egy óra munka alatt, mint barátja két vagy több órányi munka alatt, mivel az kevésbé lusta természetű. És a nyilvánvaló igazság szempontjából vizsgálva nem szabadna a társadalom egyik tagját több munkára késztetnünk mint egy másik tagját, azért hogy életük szükségleteit kielégíthessék. Valójában a természetüknél fogva erősebb, és ügyesebb tagjai a társadalomnak mások munkájából merítenek hasznot, és gonosz módon kihasználják azokat az igazság tulajdonságával ellentétben, mivel ők valójában sokkal kevesebbet dolgoznak, mint a társadalom lusta és gyenge tagjai.

És amennyiben azt a természetes törvényt is figyelembe veszük, hogy “Követve a többség véleményét”, akkor egy olyan igazság, mely a nyilvánvaló munka óraszámát veszi alapul teljesen hasztalan, mivel a gyengék és lusták mindig a társadalom többségét képviselik, és ez a többség nem engedi majd meg, hogy az erős és ügyes többség kihasználja erejüket és munkájukat. Ezáltal meglátjuk, hogy a fenti alap, mely az egyén munkája a nyilvánvaló igazság feltételeire támaszkodva, teljesen alkalmazhatatlan, mivel az semmilyen módon nem vizsgálható vagy lemérhető.

Ezáltal azt találjuk, hogy az igazság tulajdonsága nem ad gyakorlati lehetőséget arra, hogy elrendezze az egyén vagy a közösség haladását egy abszolút és kielégítő módon..

És ez a tulajdonság teljesen alkalmatlan arra hogy az általános életet megszervezze a világ korrekciójának végén.

Sőt mi még nagyobb nehézségeket találunk itt, mivel nincs nyilvánvalóbb igazság mint a természet maga. És az természetes, hogy minden egyes személy saját magát a Teremtő világában, mint egyedülálló uralkodót érzi, azaz hogy mindenki más csak azért lett megteremtve, hogy az ő egyéni életét könnyítse és javítsa, anélkül hogy a személy maga bármilyen kötelezettséget érezne arra, hogy azért cserébe a legkisebb fizetséget adjon.

És egyszerűen kifejezve azt mondhatjuk, hogy minden egyes személy alapvető természete az, hogy a világ összes többi személyének életét saját hasznára kihasználja. És amikor a személy a másiknak bármit is ad, azt szükségszerűen teszi, és még akkor is a szándék a másik kihasználása, de ebben az esetben azt ravasz módon téve, hogy barátja azt ne vegye észre és önszántából egyezzen bele saját kizsákmányolásába.

Mindennek az oka az, hogy minden egyes ág természete közel van eredetéhez. És mivel az ember lelke a Teremtőtől származik, aki Egy és Különleges, és minden Hozzá tartozik, ezáltal az ember, aki a Teremtőtől származik ugyancsak azt érzi, hogy a világ teljes népességének az ő irányítása alatt kell lennie, saját egyéni felhasználására. És ez egy megszeghetetlen törvény. Az egyetlen különbség az emberek választásában rejlik: Az egyik azt választja hogy a többieket alantasabb vágyak elérésére használja fel, a másik a kormányzás elérésére, míg a harmadik pedig a köztisztelet elérésére. Ezentúl ha a személy képes lenne azt a legkisebb erőfeszítéssel elérni, akkor szívesen kizsákmányolná a világot mindhárom cél elérésére – a gazdagság, kormányzás és köztisztelet eléréséért. Azonban arra van kényszerítve, hogy lehetőségeinek és képességeinek megfelelően válasszon.

Ezt a törvényt hívhatjuk úgy, hogy “az ember szívében található egyedülállóság törvénye”. Egyetlen személy sem menekülhet meg ettől, és minden egyes személy kiveszi részét ebből a törvényből: a nagy saját méretének megfelelően, a kicsiny saját méretének megfelelően.

Ezáltal a minden egyes személy természetében megtalálható fennt említett egyedülállóság törvénye se nem dícsérendő, se nem káromolandó, mivel az egy természetes valóság, és ugyanúgy meg van a joga a létezésre, mint a valóság bármely alkotóelemének. És semmi remény nincs arra, hogy az kitörlődjön a világból, vagy akár hogy kis mértékben is el legyen homályosítva, mint ahogy arra sincs remény, hogy az egész emberi faj el legyen törölve a föld színéről. Ennél fogva mi nem hazudunk egyátalán hogyha azt mondtuk volna erről a törvényről, hogy az az abszolút igazság. És mivel ez kétségtelenül így van, hogy próbálhatnánk meg bárkit is megnyugtatni azza, hogy a közösségben található összes emberrel egyenlőséget ígérünk neki? Mivel semmi sem áll ennél távolabb az emberi természettől, amikor a személy egyetlen hajlama az, hogy magasabbra szárnyaljon, a teljes közösség fölé.

Ezáltal mi teljesen tisztáztuk, hogy semmi esélye nincs annak, hogy jó és élvezetes irányt hozzunk az egyén és a közösség életébe az igazság tulajdonságát olyan módon követve, hogy ez képes legyen minden egyes személyt megnyugtatni, hogy azok teljesen beleegyezzenek abba, ahogyan annak a korrekció végén meg kell történnie.


Annak eredményeképpen hogy képtelen voltak valósággá változtatni az igazság jellegzetességét, megpróbálták létrehozni a nemes tulajdonságokat.


Most forduljunk a három maradék jellegzetességhez: a kegyelemhez, igazságossághoz és békéhez. Úgy tűnik hogy eredetileg csak azért lettek létrehozva, hogy támogatásként szolgáljanak az igazság gyenge tulajdonsága számára világunkban. És itt a történelem fejlődése elkezdte lassú és lépcsőzetes emelkedését annak irányában, hogy megszervezze a közösség életét.

Elméletben mindenki beleegyezését adta, és magára vette azt, hogy semmilyen módon ne térjen el az igazságtól. De valójában, ők teljesen az igazsággal ellentétesen kezdtek el viselkedni. És azóta az lett az igazság sorsa, hogy mindig a legnagyobb csalók kezébe került, és soha nem a gyengék és igazak kezébe, hogy azok akár kis mértékben is támogatásban részesüljenek az igazság tulajdonsága által.

Amikor nem voltak képesek felállítani az igazság tulajdonságát a közösség életében, a kizsákmányoltak és gyengék felerősödtek és megnövekedtek a társadalmon belül, és ennek hatására jelent meg a kegyelem és igazságosság jellegzetessége, és kezdtek el működni a társadalom életében, mivel a teljes társadalom létezése arra késztette a sikeres társadalmi rétegeket, hogy támogassák a gyengéket, hogy ne sértsék a társadalom egészét. Ezáltal engedékenyen kezdtek velük viselkedni, azaz kegyelemmel és jótékonysággal.

De természetes hogy ilyen feltételek mellett a gyengék és kizsákmányoltak elszaporodnak, ameddig elég erőssé válnak ahhoz, hogy elkezdjenek tiltakozni a sikeres rétegek ellen, vitákat, harcokat kezdeményezve. És ebből alakult ki a “béke” jellegzetessége a világban. Ezáltal mindezek a jellegzetességek – kegyelem, jótékonyság és béke – megjelentek és mind az igazság gyengeségéből születtek.

Ez okozta azt, hogy a társadalom különböző rétegekre osztódjon. Néhányan a kegyelem és jótékonyság jellegzetességét vették magukhoz, azaz saját tulajdonukból másoknak adva, és mások pedig az igazság jellegzetességét vették magukra, azaz “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Egyszerűbben kifejezve a két réteget nevezhetjük “építőknek” és “pusztítóknak”. Építők azok, akik építkezést akarnak, a közösség érdekét, amiért gyakran még saját tulajdonukat is hajlandóak másoknak adni. De azok, akik természetüknél fogva a pusztításra és pazarlásra hajlamosak, kényelmesebben érzik magukat az igazság jellegzetességéhez kapcsolódva, azaz “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”, saját nyerészkedésük érdekében, és soha nem lennének hajlandóak bármit is feladni mások számára, figyelembe sem véve a közösség jólétének veszélyeztetését, mivel természetüknél fogva ők pusztítók.


Remény a békére


Amint azok a feltételek a társadalomnak hatalmas szenvedést okoztak, és veszélybe sodorták a társadalom jólétét, megjelentek a “békekötők” a társadalmon belül. Ők magukhoz ragadták az irányítást és hatalmat, és megújítptták a társadalmi életet új feltételekre alapozva, melyeket ők maguk igaznak tartottak, alkalmassá téve a társadalmat a békés létezésre. Ugyanakkor azon békekötők többsége, melyek minden vita után megjelennek, természetszerűen a pusztítók közül kerülnek ki, azaz az igazság keresői közül, oly módon, hogy, “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Mindez azért van, mivel ők az erőteljesek és a bátrak a társadalomban, “hősök”-nek nevezve, mivel ők állandóan készen állnak még arra is hogy életüket, és az egész közösség életét feláldozzák, amennyiben a többség nem ért egyet véleményükkel.

De a társadalom építői, akik a kegyelem és jótékonykodás emberei, akik törődnek saját és a közösség életével, visszautasítják azt, hogy veszélybe sodorják magukat vagy a közösséget annak érdekében hogy véleményüket a közösségre erőltessék. Ezáltal ők mindig a társadalom gyenge oldalán találhatóak, “gyenge-szívűeknek”, “gyáváknak” nevezve.

Ezáltal nyilvánvaló, hogy a bátor pazarlók keze marad mindig felül, és ezáltal természetes, hogy a békekötők mindig a pusztítók, és nem az építők közül kerülnek ki.

Ezáltal láthatjuk, hogy a béke reménye, melyre generációnk annyira sóvárog, az elérhetetlen mind az alany, mind az állítmány szempontjából.

Az alanyok szempontjából, akik generációnk és minden más generáció békekötői, azaz mindazok, akik rendelkeznek az erővel hogy békét kössenek a világban, ők mindörökké a “pusztítók”-nak nevezett emberi anyagból kerülnek elő, mivel ők az igazság keresői, azaz a világot azon az alapon akarják létrehozni, hogy “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tied”. Természetes hogy mindezek az emberek véleményüket keményen megvédik, egészen addig a pontig, hogy életüket és a teljes közösség életét hajlandóak feláldozni. És ez adja meg nekik azt az erőt, hogy mindig győzedelmeskedjenek azon emberi anyag felett, melyek “építők”-nek vannak nevezve, akik a kegyelem és jótékonyság keresői, akik hajlandóak sajátjukat feladni a többiek jólétéért, annak érdekében, hogy megmentsék a világot, mivel ők a gyenge-szívűek és gyávák.

Ebből az következik, hogy az igazság keresése, és a világ elpusztítása egy és ugyanaz, és a kegyelem keresése valamint a világ építése ugyancsak megegyezik Ennél fogva ne reménykedjünk abban, hogy a pusztítók képesek lesznek békét létrehozni.

És reménytelen hogy az állítmánytól reméljük a békét, azaz a béke saját feltételétől. Mindez azért van, mivel az egyén jólétére, és a közösség jólétére szolgáló megfelelő feltételek, azon igazság kritériumainak megfelelve, amit ezen békekőtők annyira kívánnak, még nem lett létrehozva. Ennél fogva mindaz tényszerűen adott, hogy mindig is létezik egy nagy kisebbség a társadalmon belül, amely elégedetlen a nekik felajánlott feltételekkel, ahogy mi fennt bemutattuk az igazság gyengeségét. Ennél fogva ez a kisebbség mindig készenáll, és hajlandó gyújtólángot nyújtani az új vitázók és az új békekötők számára akik később megjelennek.


Egy bizonyos közösség és az egész világ jóléte


Ne lepődjünk meg, hogy ha én összekeverem egy bizonyos közösség és az egész világ jólétét, mivel valójában mi már egy olyan szinthez érkeztünk, ahol az egész világ egy közösségnek, egy társadalomnak számít.

Mi fennt bebizonyítottuk, hogy az egyén teljes alárendeltsége a közösség előtt olyan mint egy kicsiny fogaskerék egy gépezetben. A személy életét és boldogságát abból a közösségből vonja, ennél fogva a közösség jóléte és saját jóléte egy és ugyanaz, és ez ellenkező irányban is így van. Ennél fogva amekkora mértékben a személy saját maga rabszolgájává válik, szükségszerűen ugyanabban a mértékben a közösség rabszolgájává is válik, ahogy azt korábban hosszasan megtárgyaltuk.

És mekkora ennek a közösségnek a kiterjedése? Mindez az egyén vonzáskörnyezetétől függ. Például történelmi időkben ez a vonzáskör csak a személy családjára terjedt ki, azaz a személynek csak családjától volt szüksége segítségre. Abban az időben csak családjának kellett alárendelnie magát.

Később a családok falvakba, városokba gyűltek, és a személy városának rabszolgájává vált. Később amikor a városok, megyék államokká csatlakoztak, az egyén már összes honfitársának vált rabszolgájává. Énnél fogva a mi generációnkban, amikor minden egye személy boldogsága a világ összes országa által van támogatva, szükségszerű hogy abban a mértékben az egyén az egész világ rabszolgájává válik, mint egy fogaskerék a gépezetben.

Ennél fogva az hogy jó, boldog és békés cselekedet jöjjön létre egy államban elképzelhetetlen, amikor nem ugyanez történik a világ összes államában és viszont. A mi időnkben az országok mind teljesen össze vannak kapcsolódva egymással életük szükségleteinek kielégítésében, mint ahogy korábban az egyének voltak összekapcsolva családjaikban. Ezáltal többé mi nem beszélhetünk, vagy törődhetünk olyan cselekedetekkel, melyek egy ország vagy egy nemzet jólétét ígérik, hanem csakis oly módon cselekedhetünk hogy az egész világ jólétét vesszük figyelembe, mivel a világ minden egyes emberének kára vagy haszna az egész világ összes emberének haszna által van lemérve, és attól függ.

És bár mindez valójában már ismert és érződik, mégis a világ emberei még nem értették meg megfelelő módon. Miért? Mivel ez a természet fejlődésének jellegzetessége, hogy a cselekedet a megértés előtt jön, és csak a cselekedetek hoznak bizonyítékot és tolják az emberiséget előre.


A gyakorlati életben a négy jellegzetesség ellentmond egymásnak


Ha a fennti gyakorlati nehézségek, melyek összezavarnak minket tehetetlen embereket útunkon nem lennénenk elegek, ezen túl további keveredések és a pszichológiai hajlamok nagy harca is ránk zuhan, azaz a fennti jellegzetességek maguk egyénileg megjelenve mindegyikőnkben, melyek egyéniek, és ellentmondásban vannak egymással. Mivel a négy fennti jellegzetesség, a kegyelem, igazság, igazságosság és béke, melyek szétoszlanak az emberek természetében, akár a fejlődésen akár nevelésen keresztül, önmagukból adódóan is ellentmondanak egymásnak. Vegyük például a kegyelem jellegzetességét absztrakt formájában, akkor azt találjuk, hogy annak uralkodása ellentmond az összes többi jellegzetességnek, azaz a kegyelem uralkodásának törvényei alapján nincs helye annak, hogy a többi jellegzetesség megjelenjen világunkban.

Mi a kegyelem jellegzetessége? Bölcseink így határozták meg:”Ami az enyém, az a tiéd, ami a tiéd az a tiéd” – Haszid. És amennyiben a világ összes emberei ezen tulajdonság által viselkednének, az eltörölné az igazság és igazságosság jellegzetességeinek összes dicsőségét, mivel amennyiben minden ember természetszerűen mindenét hajlandó lenne másoknak adni, és semmit nem venne el másoktól, akkor a másoknak hazudás teljes értelme megszűnne. Ugyancsak értelmetlen lenne az igazság tulajdonságáról beszélni, mivel az igazság és hamisság összefüggenek egymással. Amennyiben nem létezne csalás, hamisság a világban, nem létezne az igazság koncepciója sem. Szükségtelen mondanunk, hogy az összes többi jellegzetesség, mely az igazság megerősítésére szolgál annak gyengesége miatt, ugyancsak el lenne törölve.

Az igazság azokban a szavakban van meghatározva: “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Ez ellentmond a kegyelem jellegzetességének, és egyátalán nem képes azt elviselni, mivel valójában igazságtalan másnak dolgozni, másért erőfeszítést tenni, mivel azon túl hogy ez kárt okoz barátjának, őt hozzászoktatva ahhoz hogy kizsákmányoljon másokat, az iagzság azt diktálja, hogy minden egyes ember óvja, őrizze saját tulajdonát a szükség idejére, hogy akkor ne kelljen felebarátját szükségével terhelnie.

Sőt mi több, nincsen olyan személy aki ne rendelkezne rokonokkal vagy utódokkal, melyeknek valójában fontosabbnak kellene lenniük másoknál, mivel a természet úgy diktálja hogy az, aki tulajdonát másoknak adja, hazudik rokonainak és természetes utódainak azáltal hogy nem hagy rájuk semmit. És a béke ugyancsak ellentmond az igazságosságnak, mivel ahhoz hogy béke jöjjön létre a közösségben, olyan feltételeknek kell teljesülnie, mely természetéből adódóan azt igéri az ügyeseknek és okosaknak, akik energiát és bölcsességet fektetnek be, hogy gazdaggá válnak, míg azoknak akik hanyagok és naívak az a sorsa hogy szegények lesznek. Ezáltal az aki energikusabb magához veszi saját részesedését, és hanyag felebarátjának részét is, és olyan jó életet él, hogy abból nem marad elég a hanyagok és naívak számára, hogy akár megélhetésük szükségleteit biztosítsák. Ezáltal azok teljesen, több szempontból is pőrén és nyomorban maradnak. Természetesen igazságtalan a hanyagokat és naívakat ilyen kegyetlenül megbüntetni amikor semmilyen gonoszat nem tettek, mivel mi az ő hibájuk, és mi ezen szerencsétlen emberek bűne, amennyiben a Felső Irányítás nem adta meg nekik a képességet, és erőt, és ezért miért érdemelnének a halálnál is kegyetlenebb büntetést?

Ennél fogva nem létezik semmilyen igazságosság a béke feltételeiben. A béke ellentmond az igazságosságnak, és az igazságosság ellentmond a békének, mivel amennyiben a tulajdonok egyenló felosztását határozzuk el, azaz a hanyagoknak és naívaknak egy lényeges részt adunk abból, amivel az ügyesek és energikusak rendelkeznek, akkor ezen erőteljes és kezdeményező emberek nyilvánvalóan nem nyugszanak majd ameddig meg nem döntik azt a kormányzást, mely rabszolgaságra veti a hatalmasakat, az energikusakat, és kizsákmányolja őket a gyengék kedvéért.


Ennél fogva nincs remény a közösség békéjére. Ezáltal az igazságosság ellentmond a békének.


Az önzőségben található egyedülállóság jellegzetessége rombolást és pusztulást okoz
Ezáltal láthatjuk, hogy a jellegzetességek hogyan ütköznek egymással, és nem csak különböző rétegek között, hanem minden egyes személyen belül is, a négy jellegzetesség uralkodva fölötte egyszerre egy időben, vagy egyik a másik után, kűzdve benne, amíg már lehetetlen a józan ész számára azokat elrendezni, és teljes megegyezésbe hozni. Az igazság az, hogy ennek a teljes rendetlenségnek bennünk nem más az eredete, mint a fennt említett egyedülállóság törvénye, mely mindegyikőnkben létezik többé kevésbé.

És bár mi tisztáztuk hogy mindaz egy magasztos okból ered, hogy ez a jellegzetesség bennünk a Teremtőtől származik, aki egyedülálló a világban, és a teljes teremtés Eredete, mégis a egyedülállóság érzete, amikor az szűkös önzőségünkön belül található, az csak romlást és pusztulást okoz, ameddig nem válik az összes pusztulás okává, melyek már megtörténtek eddig és később megtörténnek majd a világban.

És valóban nincsen egyetlen személy sem a világban aki szabad lenne ettől, és az egyetlen különbség csak felhasználásának módjából adódik – a szív vágyáért, uralkodásért vagy tiszteletért – és ez az ami megkülönbözteti az embereket egymástól.
De ami megegyezik minden egyes emberben az, hogy mindegyikőnk készen áll arra, hogy meggyalázza és kizsákmányolja az összes többi embert saját egyéni hasznáért bármilyen lehetséges eszközzel, anélkül hogy figyelembe venné azt, hogy magát felebarátja romjaira építi. És nincs jelentősége annak, hogy a személy milyen engedményeket ad magának, választott irányának megfelelően, mivel a vágy az értelem eredete, és nem az értelem a vágy eredete. Valójában minnél hatalmasabb és kiválóbb egy személy, ugyanilyen mértékben az ő egyedülállóság jellegzetessége is hatalmas és kiváló.


Az egyedülállóság természetének felhasználása mint az evolúció alanya a közösségben és az egyénben


Most mélyebbre kell hatolnunk azon közvetlen feltételek megértésébe, melyek végül elfogadásra találnak majd az emberiség által a világbéke megjelenésének idején, és hogy megértsük hogy annak feltételei hogyan alkalmasak arra hogy elhozzák a boldogsággal teli életet az egyénnek és a közösségnek, és hogy megértsük az emberiség hajlandóságát arra hogy végre magukra vegyék azon különleges feltételek terhét.

Térjünk vissza az egyedülállóság témájára minden egyes ember szívében, mely készen áll arra, hogy az egész világot felfalja saját élvezetére. Annak gyökere közvetlenül a Különleges Teremtő Erőtől terjed ki az emberekhez, akik az Ő ágai. Itt található egy kérdés, mely választ követel: “Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen romlott forma jelenjen meg bennünk, mely a világ összes pusztulásának nemzőjévé válik, és hogyan lehetséges az, hogy minden teremtés Forrásából terjedjen ki minden pusztulás forrása?” Nem hagyhatunk egy ilyen kérdést megválaszolatlanul.

Valóban az éremnek két oldala van a fennt említett egyedülállósággal kapcsolatban. Amennyiben azt a felső oldalról vizsgáljuk meg, a Felső Erővel való forma egyenlőség oldaláról, akkor az csak a mások iránti adakozás formájában működik, mivel a Teremtő az színtiszta adakozás, és a megszerzés formájából egy szikra sem létezik Benne, mivel Neki semmi sem hiányzik, és nincs szüksége arra, hogy bármit is kapjon az teremtményeitől. Ennél fogva az az egyedülállóság mely Tőle hozzánk kiterjed ugyancsak kizárólag a mások iránti adakozás formájában működik, és semmit sem akar maga számára megszerezni.

Azon érem másik oldalán, azaz ahogy az valójában működik bennünk, mi azt találjuk, hogy az homlokegyenest ellentétes irányban működik, mivel az csak az egyén maga iránt megszerzésének formájában működik, mint az a vágy hogy valaki a világ leghatalmasabb és leggazdagabb személyévé váljon. Ezáltal a fennti két oldal olyan távol áll egymástól, mint Kelet Nyugattól.

Ez megadja a választ kérdésünkre: “Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz a szingularitás, mely Attól származik, és Abból ered ami Különleges a világban, és ami minden teremtés Forrása, bennünk minden pusztulás forrásaként szolgál?” Mindez azért jelent meg bennünk, mivel mi azt a drága eszközt ellentétes irányban használjuk, azaz az önmagunk iránti megszerzés szándékával. És én nem mondom azt, hogy a bennünk levő szingularitás soha nem működik majd az adakozás formájában, mivel nem tagadhatjuk azt, hogy léteznek köztünk emberek, akikben a szingularitásuk a mások iránti adakozás formájában is működik, mint azokban, akik összes pénzüket a közös jó érdekében költik el, és azok akik idejüket és erőfeszítésüket a közös jóra szánják, és így tovább…

De az érem két oldala, amiről szóltam csak a Teremtés fejlődésének két ellentétes pontjairól beszélnek, mely mindent majd beteljesüléshez vezet, a hiányból indulva, fokozatosan felemelkedve a fejlődés létráján, egyik szintről a másikra, egyre Magasabbra, és onnan még Magasabbra, ameddig a csúcsra nem ér, mely a tökéletesség előzetesen meghatározott mértéke. És akkor mindörökké ott marad majd.

Azon két pont fejlődésének sorrendje: A) a kezdő pont, mely a legalacsonyabb szint, mely közel van a teljes hiányhoz. Ez van úgy leírva mint az érem második oldala. B) A csúcs, ahol az megpihen és mindörökké létezik. És ez van úgy leírva, mint az érem első oldala.

De ez az időszak melyben most vagyunk már nagy mértékben kifejlődött és már számtalan szinten emelkedett felül. Már legalacsonyabb szintje fölé emelkedett, amely a fennt említett második oldal, és jóval közelebb került az első oldalhoz.

Ennél fogva már vannak olyan emberek közöttünk, akik a bennük levő egyedülállóságot a mások iránti adakozás formájában használják. De ők még mindig kevesen vannak, mivel mi még mindig fejlődésünk közepén járunk. Amikor mi a szintek Legmagasabb pontjához érkezünk, akkor már mindannyian a többiek iránti adakozás formájában használjuk majd fel egyedülállóságunkat, és többé nem létezik majd olyan, hogy bármely személy azt önmaga iránti megszerzés formájában használja fel.

Eme szavak segítségével megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy megvizsgáljuk az élet feltételeit az utolsó generációban – a világbéke idején, amikor az egész emberiség eléri majd az érem elülső oldalát, és egyedülállóságukat csakis a mások iránti adakozás formájában használják majd fel, és egyátalán nem a maguk iránti megszerzés formájában. És hasznos idemásolni az élet fennt említett formáját, hogy az leckéül és példakánt szolgáljon nekünk, hogy elménket megnyugtassuk életünk hullámainak özönvíze alatt. Esetleg érdemes, és lehetséges a mi generációnkban is, hogy megpróbáljunk hasonlítani a fennti életformához.


Az élet feltétele az utolsó generációban


Először is mindenkinek teljesen meg kell értenie, és el kell magyaráznia környezetének, hogy a társadalom jóléte, mely az állam jóléte és a teljes világ jóléte az teljesen egymástól függő. Mindaddig amíg a társadalom törvényei nem kielégítőek az állam minden egyes egyéne számára, és megmarad egy olyan kisebbség mely nem elégedett az állam kormányzásával, ez a kisebbség összeesküszik az állam kormányzata mögött, és megpróbálja azt megdönteni.

És amennyiben ezen kisebbség ereje nem elégséges arra, hogy az állam kormányzatát szemtől szembe megdöntse, akkor közvetetten akarja majd azt megbuktatni, például országokat egymásra uszítva háborút kiváltva, mivel természetes az, hogy háború idején sokkal több elégedetlen egyén található, akik segítségével képesek lennének az állam kormányzását megdönteni, és egy számukra kedvező új vezetést felállítani.


Ezáltal az egyén békéje közvetlen okozója az állam békéjének.


Ezen túl amennyiben figyelembe vesszük az államnak azt a részét, mely a háborúban közvetlenül érdekelt, mely erővel minden állam folyamatosan rendelkezik, és akiken múlik az állam összes sikerének reménye, azaz a háború tudósai, vagy azok akik a háborúhoz szükséges anyagokat biztosítják, mely mindig egy jelentős többséget tesz ki, amennyiben ezeket a jelenlegi vezetéstől elégedetlen kisebbséghez adjuk, minden egyes pillanatban hatalmas mennyiségű embert találhatunk, akik érdekeltek a háborúban és vérontásban.

Ennél fogva a világ és az állam békéje egymástól függenek. Ezáltal mi szükségszerűen azt találjuk, hogy az államnak még az a része is, mely jelenleg elégedett életével, mely általában az ügyes és eszes része a társadalomnak, aggodalommal kell hogy megteljen életük biztonságával kapcsolatban, az ők hatalmát megdönteni készülőkkel való feszültség miatt. És amennyiben ők megértenék a béke értékét, akkor boldogan magukra vennék az utolsó generáció életvitelét, mivel “mindazt amivel az ember rendelkezik, odaadja életéért cserébe”.


A fájdalom az élvezet ellenében az önmagunk iránti megszerzésben


Ezáltal, amikor mi megvizsgáljuk és teljesen megértjük a fennti tervet, látni fogjuk, hogy a teljes nehézség abból adódik, hogy természetünket a magunk számára történő megszerzésről átváltoztassuk a másuk számára történő adakozássá, mivel ez a kettő teljes mértékben ellentmond egymásnak. Első látásra a terv illúziónak tűnik, valami olyasminak mely emberfeletti. De amennyiben mi mélyebbre merülünk mindebben, akkor azt találjuk, hogy az öncélú megszerzés és mások iránti adakozás ellentmondása nem más mint egy pszichológiai probléma, mivel valójában mi most is adakozunk másoknak anélkül hogy magunknak bármi hasznot hajtanánk. Mindez azért van, mivel bár az öncélú megszerzés számos különböző formában jelenik meg előttünk, mint bizonyos tulajdonokban, a szív, a szem, a szájpadlás, stb. élvezetét okozó dolgokban, mindazokat képesek vagyunk egyetlen névvel meghatározni: “élvezet”.Ennél fogva az öncélú megszerzés alapvető esszenciája, melyre a személy állandóan vágyik nem más, mint az élvezetre szolgáló vágy.

És most képzeljük el, hogy amennyiben összegyűjtenénk az összes élvezeteket, melyeket a személy élete hetven éve alatt érez, és azt egy oldalra tennénk, és összegyűjtenénk életének összes fájdalmát és szomorúságát a másik oldalon, ha képesek lennénk ennek végeredményét megvizsgálni, leginkább azt kívánnánk bárcsak ne születtünk volna meg. És amennyiben ez tényleg így van, akkor mit kap meg az ember élete évei alatt? Ha feltesszük, hogy a személy élete során 2O% élvezethez jut, 8O% fájdalom mellett, és ha ezeket egymással szembe állítjuk akkor is megmaradna 6O% ellenszolgáltatás nélküli szenvedés.

De mindez csak személyes számítás, mintha a személy csak magának dolgozna. De a globális számításban, a személy többet termel mint amire saját élvezetéhez, szükségleteihez kell. Ezáltal amennyiben szándékának iránya megváltozna öncélú megszerzésről mások iránti adakozássá, a személy képes lenne teljes termelését élvezni mindenfajta fájdalom nélkül.

                                       

                                                                                              Baal Hasulam, 20. századi kabbalista