Az ember természeténél fogva nem egyszerűen csak leélni akarja az életét, hanem meg akarja érteni: Mi hajtja, milyen programon keresztül és milyen célhoz vezet? És ezért tanulmányozza az életet, vagy más szóval a Természetet.
A világban élek, és különféle tényezők hatásának vagyok kitéve. Az azonban, hogy engem hogyan kormányoznak, ismeretlen számomra. A kisgyermeket belső késztetések hajtják, és jól látjuk, hogy a veleszületett természet hogyan hozza mozgásba. De a felnőtteknél ez kevésbé nyilvánvaló.
A helyzet az, hogy csak akkor tudsz valamit kutatni, ha legalább egy lépéssel felette állsz. Ekkor mintha magamba „szívnám” a vizsgálódás tárgyát, elemzést, szintézist végzek, következtetéseket vonok le. Ez azért lehetséges, mert racionális és érzelmi felfogásom magasabb, mint a vizsgálat tárgya.
De mi van akkor, ha abban a Természeten vagyok, amely hat rám, és gondolataim és vágyaim forrása? Ebben az esetben nem tudom, mi lesz velem a következő pillanatban, hogyan alakul az életem, mi lesz a világgal, amelyben mindenkitől függök. Vannak itt olyan információk, amelyeket nem tudok bevinni az értelmembe, az érzésembe.
Hogyan tudom mindezt kordában tartani? Végül is teljesen össze vagyok zavarodva; Nem merítem ki az életből mindazt a jót, amit ki lehet hozni. Ezt első kézből látjuk az emberiségben, amely nem tudja, miért él, hogyan és minek. Még a prominens, intelligens emberek is végül a saját medrükben haladnak.
Így csak azzal a feltétellel tudjuk igazán megvizsgálni az életünket, ha felette állunk. De hogyan lehet ezt megtenni? Itt szükségünk van a természetünk fölé való emelkedéshez. Aztán, miközben továbbra is én vagyok, egyúttal felülről, az egyetemes természet oldaláról fogok magamra tekinteni, abból a birodalomból, ahol minden gondolat és vágy keletkezik.
Vannak olyan emberek a világon, akik igazán érzik, mi fog történni holnap vagy akár néhány év múlva. Ma már a tudósok is elismerik egy bizonyos információs réteg jelenlétét a valóságunkban. Ezen belül le van fektetve mindannyiunk és a világ egészének sorsa, a teljes program, amelyen keresztül fejlődünk. Egyedül azonban nem tudunk kapcsolatot teremteni vele, ezért még a közeljövő is ismeretlen számunkra. És ami a legfontosabb, nem tudjuk, hogyan kell ma helyesen cselekedni, hogy biztosítsuk ezt a jövőt.
Az elmúlt generációkban nem vonzott minket különösebben ennke a „program rétegnek” az ismerete. Az élet még nem volt ennyire bonyolult és zavaros, így nekünk is elég volt úgy, ahogy volt. Ahogy írják: Mert sok bölcsességgel sok szomorúság jár…” Ma azonban azzal, hogy szemet hunyunk a történések felett, nem mérsékeljük szenvedésünket, hanem éppen ellenkezőleg, erősítjük azt. Van egy problémám: nem tudom, mi lesz holnap és holnapután, hogyan viselkedjek úgy, hogy minden rendben menjen és ennek ismerete napjainkban feltétlenül szükséges.
A fejlődés folyamata elvezetett minket arra a szakaszra, ahol fel kell tárnunk az élet programját. Enélkül veszélyek fenyegetésével és sok szenvedéssel nézünk szembe. Különben is, kellőképpen érettek lettünk és olyan mértékben fejlődtünk, hogy ez a kérdés mardos bennünket, ezért beavatkozást igényel tőlünk a programba. Végül egyszerűen kötelesek vagyunk feltárni az egész Természetet, felemelkedve a benne integrált információs réteg felé. Csak akkor hozunk döntéseket, kezeljük a problémákat a megszerzett tudás szerint, és biztosítjuk az út jó folytatását.
Forrás : https://laitman.com/2012/05/the-informational-layer-of-reality
