2021. március 26., péntek

Béke a Világban

 

“Kegyelem és igazság találkoztak egymással, az igazságosság és béke megcsókolták egymást. Igazság buggyan elő a földből, és az igazságosság letekintett a mennyekből. Igen, az Úr megadja azt, ami jó, és földünk meghozza termését”.


A dolgok nem adott pillanatban megfigyelt megjelenésük alapján vannak meghatározva, hanem fejlődésük mértékének megfelelően


Bármi a valóságban, legyen az jó vagy rossz, akár a legkárosabb dolog is, rendelkezik a létezés jogával, és azt nem szabad a világból kitörölni, vagy azt elpusztítani. Nekünk mindazt csak javítanunk, reformálnunk kell, mivel a Teremtő munkájának bármilyen formájú megfigyelése elégséges arra, hogy megtanítson minket a munka Teremtőjének és Működtetőjének hatalasságáról és tökéletességéről. Ennél fogva megértőnek, és nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor bármilyen hibát vélünk a Teremtés bármely részletében, arról azt feltételezve hogy az fölösleges, vagy hiábavaló lenne, mivel mindaz a Teremtés Működtetőjével szemben lenne vádalmazás.

Az közismert, hogy a Teremtő nem fejezte be a Teremtést amikor azt megteremtette. És láthatjuk a valóság minden sarkában, az általánosban valamint az egyéniben, hogy az megfelel a fokozatos fejlődés törvényeinek, a “nem létezés” állapotától a növekedés befejeztéig. Ennek okán, amikor a gyümölcs savanyú ízt ad annak növekedésének kezdetén, az nem tekintendő a gyümölcs hibájának, mivel mindannyian ismerjük ennek okát: a gyümölcs még nem fejezte be fejlődését.

És ez ugyanígy van a valóság bármely alkotóelemével: amikor bármely alkotóelem rossznak vagy károsnak tűnik számunkra, mindaz csak egy ön- tanúskodás az elem részéről, azaz hogy az még mindig egy átmeneti állapotban van – fejlődésének folyamatán belül. Ezáltal mi nem vagyunk képesek azt eldönteni, hogy mindaz rossz lenne, és nem bölcs részünkről, hogy hibát keresünk benne.


A “világ-megváltók” gyengesége


Ez a kulcs a generációk során megkelenő “világ-megváltók” megértéséhez. Ők úgy tekintettek az emberre, mint egy gépezetre, mely nem működik megfelelően, és javításra szorul, azaz hogy szükség van a törött részek eltávolítására, és azok jóra való kicserélésére. És ez a világ-megváltók hajlama – hogy megpróbáljanak bármely károsat vagy rosszat kitörölni az emberi fajból, és az igazság az, hogy ha a Teremtő nem állt volna ellent nekik, mostanra már teljesen megtisztították volna az emberiséget, csak a jót és hasznosat meghagyva abból. De mivel a Teremtő teljes precízitással figyeli Teremtésének minden egyes alkotó elemét, nem engedve senkinek hogy bármely részletet elpusztítson az Ő Birodalmában, hanem csak azok reformálását, és hasznossá jobbá tételét engedélyezi, az összes fennt említett megváltók eltűnnek majd a föld felszínéről, és a gonosz hajlamok pedig megmaradnak. Azok mind megmaradnak, és számlálják mindazokat a szinteket melyeken még át kell haladniuk ameddig el nem érik teljes érettségüket. Abban az időben majd maguk a rossz tulajdonságok változnak át jókká és hasznosakká, ahogy azokat a Teremtő a kezdetektől fogva elképzelte, mint azon gyümölcsök a fán, melyek ülnek, várnak, számlálják a napokat és hónapokat, melyeknek még el kell telnie a teljes megérésig, amikor is a gyümölcs íze és édessége nyilvánvalóvá válik bárki számára.


Megjutalmazva – én fegyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében


Tudnunk kell, hogy a fennt említett fejlődési törvény, mely kiterjed az egész valóságra, garantáltan minden rosszat jó és hasznos cselekedetre vált a Mennyei Felső Irányítás erejének köszönhetően, azaz anélkül hogy engedélyt kérne a földet lakó emberektől. Azonban a Teremtő tudást és fennhatóságot helyezett az ember kezébe, és engedélyezte számára, hogy a fennt említett fejlődési törvényt saját fennhatósága és irányítása alá vonja, ezáltal megadva neki a képességet, hogy a fejlődés folyamatát kívánságának megfelelően felgyorsítsa, szabadon, és az idő korlátaitól teljesen függetlenül. Ebből az következik, hogy két fennhatóságot találhatunk itt, mely a fennt említett fejlődés folyamatában működik: az egyik a Mennyek fennhatósága, mely teljes bizonyosságal minden káros dolgot és gonoszt jóvá és hasznossá változtat, de mindezt a maga idejében teszi, maga módján, egy vánszorgó módon, hosszú időn keresztül. És létezik a föld fennhatósága. És amikor a “fejlődő tárgy” egy élő lény, az iszonyatos szenvedésen megy keresztül míg a “fejlődés, evolúció prése” alatt van, egy olyan prés alatt, mely kegyetlenül vág magának útat.

Azonban a “föld fennhatósága” olyan emberekből áll, akik a fennt említett fejlődés törvényét saját fennhatóságuk alá vették, és képesek magukat teljesen megszabadíítani az idő láncaitól, akik nagy mértékben felgyorsítják az idő kerekét, a tárgy érésének és korrekciójának beteljesülését, ami annak fejlődésének végét jelenti.

Ezek a szavak, melyeket bölcseink mondtak (Szanhedrin 98) Izrael teljes üdvözüléséről és korrekciójáról. Ezáltal ők tisztázták azt a verset, hogy “Én az Úr felgyorsítom majd azt, a maga idejében” (Isaiah 6O:22): Megjutalmazva – én felgyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében.

Ezáltal amennyiben Izrael meg van jutalmazva, és azt a fejlődési törvényt, melyen rossz tulajdonságaiknak keresztül kell menniük annak érdekében hogy azok jóvá változzanak, magukhoz veszik, azáltal azt saját irányításuk alá helyezik. Más szóval, ők értelmüket és szívüket arra szánják, hogy a magukban található rossz tulajdonságaikat korrigálják, és saját maguk azokat jóvá változtatják. Akkor, “Én felgyorsítom azt”, azaz ők teljesen fel lesznek szabadítva az idő láncaitól. És mostantól kezdve ez csakis saját akaratukon műlik, azaz csakis cselekedetük hatalmasságától, és odafigyelésüktől. Ezáltal ők felgyorsítják a befejezést.

De amennyiben ők nincsenek megjutalmazva azzal, hogy rossz tulajdonságaikat saját fennhatóságuk alatt fejlesszék ki, hanem azt a Mennyek Fennhatósága alatt hagyják, ők ugyancsak teljes bizonyossággal elérik üdvözülésük és korrekciójuk végét. Mindez azért van, mivel a Mennyek Fennhatósága teljes bizonyossággal működik, mely a fokozatos fejlődés törvényének megfelelően működik, lépésről lépésre, ameddig át nem változtat minden gonoszat és károsat jóvá és hasznossá, mint a gyümölcs a fán. A végállapot garantált, de a maga idejében, azaz az teljesen az időhöz kötött és attól függ.

Annak a fokozatos fejlődés törvényének megfelelően, a személynek számtalan szinteken kell keresztül mennie, melyek általában nehezen, és nagyon lassan és hosszadalmasan jönnek, és nagyon hosszú időszakra terjednek ki, mielőtt a folyamat a végéhez ér. És mivel a megbeszélt tárgyak fejlődő, érzékelő, élő lények, nekik ugyancsak hatalmas szenvedésen és fájdalmakon kell keresztül menniük azon fejlődési szinteken keresztül, mivel a hajtóerő, mely azokon a szinteken belül található, annak érdekében hogy az embert az alantas szintről egy Magasztosabbra emelje nem más, mint a fájdalom és szenvedés nyomóereje, mely az alsó szinten összegyűlt és többé már nem elviselhető. Emiatt arra vagyunk kényszerítve hogy elhagyjuk azt a szintet, és egy Magasabbra kell emelkednünk. Ez úgy van ahogy azt bölcseink mondták, “A Teremtő egy királyt helyez föléjük, akinek ítéletei olyan kegyetlenek mint Haman-é, és akkor Izrael vezekelni fog és reformálja magát”.

Ennél fogva a végállapot bizonyosan elérkezik Izraelhez a fennt említett fokozatos fejlődés törvénye által, és ez van úgy nevezve, hogy “a maga idejében”, azaz az idő láncaihoz kötve. És Izrael garantált végállapota, mely azáltal jön el, hogy tulajdonságaik fejlesztését saját fennhatóságuk alá veszik úgy van elnevezve, hogy “Én felgyorsítom azt”, azaz teljesen függetlenül az időtől.


A Jó és Rossz az egyén társadalom felé tett cselekedetei által van megítélve


Mielőtt megvizsgálnánk az emberi fajon belüli gonosz korrekcióját, először is meg kell határoznunk olyan absztrakt kifejezések értékét, hogy “Jó” és “Rossz”. Amikor mi egy tulajdonságot jónak vagy rossznak ítélünk meg, tisztáznunk kell, hogy az a tulajdonság, vagy cselekedet kinek hasznos. Hogy mindezt megértsük, először is teljesen meg kell ismernünk az egyén és a közösség közötti arányossági értéket, az egyén és azon közösség között, mely közösségben az egyén él, és melyből táplálékát nyeri, mind anyagi mind szellemi értelemben.

A valóság azt mutatja nekünk, hogy az elszigetelt egyénnek nincs joga a létezésre, anélkül hogy megfelelő számű ember ne venné körül, mely szolgálja és segíti őt szükségleteinek kielégítésében. Ezáltal a személy kezdetektől fogva arra született, hogy társadalmi életet éljen. És a társadalom minden egyes egyéne olyan mint egy fogaskerék, mely számtalan másik fogaskerékkel összekötve egy gépezetbe van bele helyezve. És ennek az egyéni fogaskeréknek nincs szabad mozgása önmagában, hanem a többi fogaskerekek mozgásával mozdul egy bizonyos irányban, hogy a gépezetet általános szerepének elvégzéséhez segítse.

És ha bármilyen hiba történik a fogaskerékkel, a hiba nem a kerék saját szempontjából van megítélve, hanem a gépezet felé végzett szolgálatának és szerepének megfelelően.
Témánkhoz visszatérve minden egyes személy haszna közösségén belül nem saját jósága alapján van megítélve, hanem a közösség iránti szolgálata alapján. És ez fordítva is így van, minden egyes személyben a gonoszság tulajdonságát csak abból a szempontból vizsgáljuk, amekkora mértékben ő az egész közösségnek okozt azzal kárt, és nem pedig a gonoszság saját értékének megfelelően.

Ezek a dolgok kristály tisztán láthatóak mind a bennük levő igazság, mind a bennük levő jó szempontjából. Mindez azért van a közösségben csak az található, ami az egyénben jelen van. És a közösség haszna megegyezik minden egyes egyén hasznával: bárki aki a közösségnek kárt okoz, maga is kiveszi részét abban a kárban, és bárki aki a közösségnek hasznot hajt, maga is kiveszi a részét abban a haszonban, mivel az egyének részei a teljes egésznek, és a teljes egész semmivel nem ér többet mint a benne található egyének összessége.

Mindebből az következik, hogy a közösség és az egyén az egy és ugyanaz. És az egyén nem károsodik azáltal hogy a közös rabszolgájává válik, mivel a közösség szabadsága, és az egyén szabadsága az egy és ugyanaz. És mivel ők osztoznak a jóban, ők ugyancsak osztoznak a szabadságban.

Ezáltal a jó tulajdonságok és a rossz tulajdonságok, jó cselekedetek és rossz cselekedetek csakis a közösség haszna szempontjából vannak megítélva. Természetesen a fenntiek csak akkor igazak, amennyiben az összes egyén a legteljesebb mértékben elvégzi feladatát a közösségért, és nem kap attól többet mint amit megérdemel, és nem vesznek magukhoz többet mint ami barátaiknak jár. De amennyiben a közösség egy része nem viselkedik ennek megfelelően, abból az következik hogy ők nem csak a közösségnek okoznak kárt, hanem saját maguknak is.

Nem érdemes tovább tárgyalnunk olyasmit ami mindenki által ismert, és a korábbiak csak arra szolgálnak hogy hátrányt megmutassák, azt a helyet mely korrekcióra szorul, és ez nem más, mint hogy minden egyes személy megértse, hogy saját haszna és a közös haszna az egy és ugyanaz. Ezáltal a világ elérkezik majd a teljes korrekcióhoz.


A négy jellegzetesség, kegyelem, igazság, igazságosság és béke, az egyénben és a közösségben


Amint teljesen megértjük a jóság kívánt tulajdonságát, meg kell vizsgálnunk azokat a dolgokat és eszközöket melyek rendelkezésünkre állnak annak érdekében hogy felgyorsítsuk azt az örömöt és boldogságot.

Négy tulajdonság áll rendelkezésünkre ebből a célból: kegyelem, igazság, igazságosság és béke. Azok a tulajdonságok lettek mindeddig felhasználva az összes világ megváltók által. Helyesebb azt mondani, ez az a négy tulajdonság, mellyel az emberi fejlődés haladt a Mennyek irányításán keresztül, egy fokozatos módon, mindaddig amíg az emberiséget el nem hozta jelenlegi állapotába.

Az már le lett írva, hogy jobb lenne számunkra, ha a fejlődés törvényét saját kezünkbe, és irányításunk alá vennénk, mivel akkor képesek lennénk megszabadulni bármilyen szenvedéstől, melyet a történelmi fejlődés tartogat számunkra mostantól kezdve. Ezáltal precízen meg kell vizsgáljuk azt a négy tulajdonságot annak érdekében, hogy teljesen megértsük mit kaptunk mindeddig, és általuk megismerhetjük milyen segítséget várhatunk tőlük a jövőben.


Gyakorlati nehézségek az igazság megítélésben


Amikor a jó tulajdonságokról beszélünk, elméletileg nem választhatnánk jobb kiindulópontot mint az igazság tulajdonsága. Mindez azért van, az összes jóság, melyet fennt az egyén és a közösség viszonyában meghatároztunk akkor van jelen, amikor az egyén beleadja, és teljesen eljátsza saját szerepét a közösség felé, és a saját részét a közösségből igazságosan és őszintén veszi ki. Mindez nem más mint az igazság, de a hátrány abból származik, hogy a közösség ezt a felállást egyátalán nem fogadja el. Ezáltal a gyakorlati nehézség a fennt említett igazságban saját magából adódik, azaz létezik valamilyen hátrány és valamilyen ok, ami miatt az elfogadhatatlan a közösség számára. És nekünk meg kell vizsgálnunk mi is ez a hátrány. Amikor mi közelebbről megvizsgáljuk a fennt említett igazságot annak gyakorlati alkalmazhatósága szempontjából, akkor azt szükségszerűen homályosnak és bonyolultnak találjuk, és valójában az emberi szem képtelen azt precízen megvizsgálni. Azaz az igazság azt követeli, hogy mi a közösség összes tagja között egyenlőséget vonjunk, hogy mindegyikőjük saját részét munkájának függvényében kapja meg, se többet se kevesebbet. És ez az egyetlen valós alap, mely vitathatatlan, mivel nyilvánvaló hogy bárki, akik barátja munkájából akar részesedéshez jutni, annak cselekedete ellentétes a fennt említett logikával és színtiszta igazsággal.

De hogyan gondolhatjuk, hogy képesek lennénk az igazságot oly módon megvizsgálni, hogy ez elfogadható legyen a közösség számára? Például amennyiben valamit a nyilvánvaló munka elvégzése szempontjából vizsgálunk meg, azaz a munkában eltöltött órák száma alapján, és minden egyes személyt arra kényszerítünk hogy ugyanannyi órát dolgozzon, mi továbbra sem kerülünk semmivel sem közelebb az igazság tulajdonságához. Sőt mi több egy niylvánvaló hazugságot találunk itt két okból: az első a munkás fizikai képessége, a második a munkás elméleti képessége.

Mindez azért van, mivel természetünkből adódóan munkaerőnk nem egyenlő minden egyes személyt figyelembe véve. A társadalom egyik személye egy órányi munkát végzése alatt fizikai gyengeségéről adódóan sokkal több erő kifejtésére kényszerül, mint barátja akár két vagy több óra alatt nagyobb fizikai erejének köszönhetően.

És létezik itt egy pszichológiai probléma is, mivel az aki természeténél fogva jóval lustább adottságú, jobban kimeríti magát egy óra munka alatt, mint barátja két vagy több órányi munka alatt, mivel az kevésbé lusta természetű. És a nyilvánvaló igazság szempontjából vizsgálva nem szabadna a társadalom egyik tagját több munkára késztetnünk mint egy másik tagját, azért hogy életük szükségleteit kielégíthessék. Valójában a természetüknél fogva erősebb, és ügyesebb tagjai a társadalomnak mások munkájából merítenek hasznot, és gonosz módon kihasználják azokat az igazság tulajdonságával ellentétben, mivel ők valójában sokkal kevesebbet dolgoznak, mint a társadalom lusta és gyenge tagjai.

És amennyiben azt a természetes törvényt is figyelembe veszük, hogy “Követve a többség véleményét”, akkor egy olyan igazság, mely a nyilvánvaló munka óraszámát veszi alapul teljesen hasztalan, mivel a gyengék és lusták mindig a társadalom többségét képviselik, és ez a többség nem engedi majd meg, hogy az erős és ügyes többség kihasználja erejüket és munkájukat. Ezáltal meglátjuk, hogy a fenti alap, mely az egyén munkája a nyilvánvaló igazság feltételeire támaszkodva, teljesen alkalmazhatatlan, mivel az semmilyen módon nem vizsgálható vagy lemérhető.

Ezáltal azt találjuk, hogy az igazság tulajdonsága nem ad gyakorlati lehetőséget arra, hogy elrendezze az egyén vagy a közösség haladását egy abszolút és kielégítő módon..

És ez a tulajdonság teljesen alkalmatlan arra hogy az általános életet megszervezze a világ korrekciójának végén.

Sőt mi még nagyobb nehézségeket találunk itt, mivel nincs nyilvánvalóbb igazság mint a természet maga. És az természetes, hogy minden egyes személy saját magát a Teremtő világában, mint egyedülálló uralkodót érzi, azaz hogy mindenki más csak azért lett megteremtve, hogy az ő egyéni életét könnyítse és javítsa, anélkül hogy a személy maga bármilyen kötelezettséget érezne arra, hogy azért cserébe a legkisebb fizetséget adjon.

És egyszerűen kifejezve azt mondhatjuk, hogy minden egyes személy alapvető természete az, hogy a világ összes többi személyének életét saját hasznára kihasználja. És amikor a személy a másiknak bármit is ad, azt szükségszerűen teszi, és még akkor is a szándék a másik kihasználása, de ebben az esetben azt ravasz módon téve, hogy barátja azt ne vegye észre és önszántából egyezzen bele saját kizsákmányolásába.

Mindennek az oka az, hogy minden egyes ág természete közel van eredetéhez. És mivel az ember lelke a Teremtőtől származik, aki Egy és Különleges, és minden Hozzá tartozik, ezáltal az ember, aki a Teremtőtől származik ugyancsak azt érzi, hogy a világ teljes népességének az ő irányítása alatt kell lennie, saját egyéni felhasználására. És ez egy megszeghetetlen törvény. Az egyetlen különbség az emberek választásában rejlik: Az egyik azt választja hogy a többieket alantasabb vágyak elérésére használja fel, a másik a kormányzás elérésére, míg a harmadik pedig a köztisztelet elérésére. Ezentúl ha a személy képes lenne azt a legkisebb erőfeszítéssel elérni, akkor szívesen kizsákmányolná a világot mindhárom cél elérésére – a gazdagság, kormányzás és köztisztelet eléréséért. Azonban arra van kényszerítve, hogy lehetőségeinek és képességeinek megfelelően válasszon.

Ezt a törvényt hívhatjuk úgy, hogy “az ember szívében található egyedülállóság törvénye”. Egyetlen személy sem menekülhet meg ettől, és minden egyes személy kiveszi részét ebből a törvényből: a nagy saját méretének megfelelően, a kicsiny saját méretének megfelelően.

Ezáltal a minden egyes személy természetében megtalálható fennt említett egyedülállóság törvénye se nem dícsérendő, se nem káromolandó, mivel az egy természetes valóság, és ugyanúgy meg van a joga a létezésre, mint a valóság bármely alkotóelemének. És semmi remény nincs arra, hogy az kitörlődjön a világból, vagy akár hogy kis mértékben is el legyen homályosítva, mint ahogy arra sincs remény, hogy az egész emberi faj el legyen törölve a föld színéről. Ennél fogva mi nem hazudunk egyátalán hogyha azt mondtuk volna erről a törvényről, hogy az az abszolút igazság. És mivel ez kétségtelenül így van, hogy próbálhatnánk meg bárkit is megnyugtatni azza, hogy a közösségben található összes emberrel egyenlőséget ígérünk neki? Mivel semmi sem áll ennél távolabb az emberi természettől, amikor a személy egyetlen hajlama az, hogy magasabbra szárnyaljon, a teljes közösség fölé.

Ezáltal mi teljesen tisztáztuk, hogy semmi esélye nincs annak, hogy jó és élvezetes irányt hozzunk az egyén és a közösség életébe az igazság tulajdonságát olyan módon követve, hogy ez képes legyen minden egyes személyt megnyugtatni, hogy azok teljesen beleegyezzenek abba, ahogyan annak a korrekció végén meg kell történnie.


Annak eredményeképpen hogy képtelen voltak valósággá változtatni az igazság jellegzetességét, megpróbálták létrehozni a nemes tulajdonságokat.


Most forduljunk a három maradék jellegzetességhez: a kegyelemhez, igazságossághoz és békéhez. Úgy tűnik hogy eredetileg csak azért lettek létrehozva, hogy támogatásként szolgáljanak az igazság gyenge tulajdonsága számára világunkban. És itt a történelem fejlődése elkezdte lassú és lépcsőzetes emelkedését annak irányában, hogy megszervezze a közösség életét.

Elméletben mindenki beleegyezését adta, és magára vette azt, hogy semmilyen módon ne térjen el az igazságtól. De valójában, ők teljesen az igazsággal ellentétesen kezdtek el viselkedni. És azóta az lett az igazság sorsa, hogy mindig a legnagyobb csalók kezébe került, és soha nem a gyengék és igazak kezébe, hogy azok akár kis mértékben is támogatásban részesüljenek az igazság tulajdonsága által.

Amikor nem voltak képesek felállítani az igazság tulajdonságát a közösség életében, a kizsákmányoltak és gyengék felerősödtek és megnövekedtek a társadalmon belül, és ennek hatására jelent meg a kegyelem és igazságosság jellegzetessége, és kezdtek el működni a társadalom életében, mivel a teljes társadalom létezése arra késztette a sikeres társadalmi rétegeket, hogy támogassák a gyengéket, hogy ne sértsék a társadalom egészét. Ezáltal engedékenyen kezdtek velük viselkedni, azaz kegyelemmel és jótékonysággal.

De természetes hogy ilyen feltételek mellett a gyengék és kizsákmányoltak elszaporodnak, ameddig elég erőssé válnak ahhoz, hogy elkezdjenek tiltakozni a sikeres rétegek ellen, vitákat, harcokat kezdeményezve. És ebből alakult ki a “béke” jellegzetessége a világban. Ezáltal mindezek a jellegzetességek – kegyelem, jótékonyság és béke – megjelentek és mind az igazság gyengeségéből születtek.

Ez okozta azt, hogy a társadalom különböző rétegekre osztódjon. Néhányan a kegyelem és jótékonyság jellegzetességét vették magukhoz, azaz saját tulajdonukból másoknak adva, és mások pedig az igazság jellegzetességét vették magukra, azaz “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Egyszerűbben kifejezve a két réteget nevezhetjük “építőknek” és “pusztítóknak”. Építők azok, akik építkezést akarnak, a közösség érdekét, amiért gyakran még saját tulajdonukat is hajlandóak másoknak adni. De azok, akik természetüknél fogva a pusztításra és pazarlásra hajlamosak, kényelmesebben érzik magukat az igazság jellegzetességéhez kapcsolódva, azaz “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”, saját nyerészkedésük érdekében, és soha nem lennének hajlandóak bármit is feladni mások számára, figyelembe sem véve a közösség jólétének veszélyeztetését, mivel természetüknél fogva ők pusztítók.


Remény a békére


Amint azok a feltételek a társadalomnak hatalmas szenvedést okoztak, és veszélybe sodorták a társadalom jólétét, megjelentek a “békekötők” a társadalmon belül. Ők magukhoz ragadták az irányítást és hatalmat, és megújítptták a társadalmi életet új feltételekre alapozva, melyeket ők maguk igaznak tartottak, alkalmassá téve a társadalmat a békés létezésre. Ugyanakkor azon békekötők többsége, melyek minden vita után megjelennek, természetszerűen a pusztítók közül kerülnek ki, azaz az igazság keresői közül, oly módon, hogy, “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Mindez azért van, mivel ők az erőteljesek és a bátrak a társadalomban, “hősök”-nek nevezve, mivel ők állandóan készen állnak még arra is hogy életüket, és az egész közösség életét feláldozzák, amennyiben a többség nem ért egyet véleményükkel.

De a társadalom építői, akik a kegyelem és jótékonykodás emberei, akik törődnek saját és a közösség életével, visszautasítják azt, hogy veszélybe sodorják magukat vagy a közösséget annak érdekében hogy véleményüket a közösségre erőltessék. Ezáltal ők mindig a társadalom gyenge oldalán találhatóak, “gyenge-szívűeknek”, “gyáváknak” nevezve.

Ezáltal nyilvánvaló, hogy a bátor pazarlók keze marad mindig felül, és ezáltal természetes, hogy a békekötők mindig a pusztítók, és nem az építők közül kerülnek ki.

Ezáltal láthatjuk, hogy a béke reménye, melyre generációnk annyira sóvárog, az elérhetetlen mind az alany, mind az állítmány szempontjából.

Az alanyok szempontjából, akik generációnk és minden más generáció békekötői, azaz mindazok, akik rendelkeznek az erővel hogy békét kössenek a világban, ők mindörökké a “pusztítók”-nak nevezett emberi anyagból kerülnek elő, mivel ők az igazság keresői, azaz a világot azon az alapon akarják létrehozni, hogy “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tied”. Természetes hogy mindezek az emberek véleményüket keményen megvédik, egészen addig a pontig, hogy életüket és a teljes közösség életét hajlandóak feláldozni. És ez adja meg nekik azt az erőt, hogy mindig győzedelmeskedjenek azon emberi anyag felett, melyek “építők”-nek vannak nevezve, akik a kegyelem és jótékonyság keresői, akik hajlandóak sajátjukat feladni a többiek jólétéért, annak érdekében, hogy megmentsék a világot, mivel ők a gyenge-szívűek és gyávák.

Ebből az következik, hogy az igazság keresése, és a világ elpusztítása egy és ugyanaz, és a kegyelem keresése valamint a világ építése ugyancsak megegyezik Ennél fogva ne reménykedjünk abban, hogy a pusztítók képesek lesznek békét létrehozni.

És reménytelen hogy az állítmánytól reméljük a békét, azaz a béke saját feltételétől. Mindez azért van, mivel az egyén jólétére, és a közösség jólétére szolgáló megfelelő feltételek, azon igazság kritériumainak megfelelve, amit ezen békekőtők annyira kívánnak, még nem lett létrehozva. Ennél fogva mindaz tényszerűen adott, hogy mindig is létezik egy nagy kisebbség a társadalmon belül, amely elégedetlen a nekik felajánlott feltételekkel, ahogy mi fennt bemutattuk az igazság gyengeségét. Ennél fogva ez a kisebbség mindig készenáll, és hajlandó gyújtólángot nyújtani az új vitázók és az új békekötők számára akik később megjelennek.


Egy bizonyos közösség és az egész világ jóléte


Ne lepődjünk meg, hogy ha én összekeverem egy bizonyos közösség és az egész világ jólétét, mivel valójában mi már egy olyan szinthez érkeztünk, ahol az egész világ egy közösségnek, egy társadalomnak számít.

Mi fennt bebizonyítottuk, hogy az egyén teljes alárendeltsége a közösség előtt olyan mint egy kicsiny fogaskerék egy gépezetben. A személy életét és boldogságát abból a közösségből vonja, ennél fogva a közösség jóléte és saját jóléte egy és ugyanaz, és ez ellenkező irányban is így van. Ennél fogva amekkora mértékben a személy saját maga rabszolgájává válik, szükségszerűen ugyanabban a mértékben a közösség rabszolgájává is válik, ahogy azt korábban hosszasan megtárgyaltuk.

És mekkora ennek a közösségnek a kiterjedése? Mindez az egyén vonzáskörnyezetétől függ. Például történelmi időkben ez a vonzáskör csak a személy családjára terjedt ki, azaz a személynek csak családjától volt szüksége segítségre. Abban az időben csak családjának kellett alárendelnie magát.

Később a családok falvakba, városokba gyűltek, és a személy városának rabszolgájává vált. Később amikor a városok, megyék államokká csatlakoztak, az egyén már összes honfitársának vált rabszolgájává. Énnél fogva a mi generációnkban, amikor minden egye személy boldogsága a világ összes országa által van támogatva, szükségszerű hogy abban a mértékben az egyén az egész világ rabszolgájává válik, mint egy fogaskerék a gépezetben.

Ennél fogva az hogy jó, boldog és békés cselekedet jöjjön létre egy államban elképzelhetetlen, amikor nem ugyanez történik a világ összes államában és viszont. A mi időnkben az országok mind teljesen össze vannak kapcsolódva egymással életük szükségleteinek kielégítésében, mint ahogy korábban az egyének voltak összekapcsolva családjaikban. Ezáltal többé mi nem beszélhetünk, vagy törődhetünk olyan cselekedetekkel, melyek egy ország vagy egy nemzet jólétét ígérik, hanem csakis oly módon cselekedhetünk hogy az egész világ jólétét vesszük figyelembe, mivel a világ minden egyes emberének kára vagy haszna az egész világ összes emberének haszna által van lemérve, és attól függ.

És bár mindez valójában már ismert és érződik, mégis a világ emberei még nem értették meg megfelelő módon. Miért? Mivel ez a természet fejlődésének jellegzetessége, hogy a cselekedet a megértés előtt jön, és csak a cselekedetek hoznak bizonyítékot és tolják az emberiséget előre.


A gyakorlati életben a négy jellegzetesség ellentmond egymásnak


Ha a fennti gyakorlati nehézségek, melyek összezavarnak minket tehetetlen embereket útunkon nem lennénenk elegek, ezen túl további keveredések és a pszichológiai hajlamok nagy harca is ránk zuhan, azaz a fennti jellegzetességek maguk egyénileg megjelenve mindegyikőnkben, melyek egyéniek, és ellentmondásban vannak egymással. Mivel a négy fennti jellegzetesség, a kegyelem, igazság, igazságosság és béke, melyek szétoszlanak az emberek természetében, akár a fejlődésen akár nevelésen keresztül, önmagukból adódóan is ellentmondanak egymásnak. Vegyük például a kegyelem jellegzetességét absztrakt formájában, akkor azt találjuk, hogy annak uralkodása ellentmond az összes többi jellegzetességnek, azaz a kegyelem uralkodásának törvényei alapján nincs helye annak, hogy a többi jellegzetesség megjelenjen világunkban.

Mi a kegyelem jellegzetessége? Bölcseink így határozták meg:”Ami az enyém, az a tiéd, ami a tiéd az a tiéd” – Haszid. És amennyiben a világ összes emberei ezen tulajdonság által viselkednének, az eltörölné az igazság és igazságosság jellegzetességeinek összes dicsőségét, mivel amennyiben minden ember természetszerűen mindenét hajlandó lenne másoknak adni, és semmit nem venne el másoktól, akkor a másoknak hazudás teljes értelme megszűnne. Ugyancsak értelmetlen lenne az igazság tulajdonságáról beszélni, mivel az igazság és hamisság összefüggenek egymással. Amennyiben nem létezne csalás, hamisság a világban, nem létezne az igazság koncepciója sem. Szükségtelen mondanunk, hogy az összes többi jellegzetesség, mely az igazság megerősítésére szolgál annak gyengesége miatt, ugyancsak el lenne törölve.

Az igazság azokban a szavakban van meghatározva: “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Ez ellentmond a kegyelem jellegzetességének, és egyátalán nem képes azt elviselni, mivel valójában igazságtalan másnak dolgozni, másért erőfeszítést tenni, mivel azon túl hogy ez kárt okoz barátjának, őt hozzászoktatva ahhoz hogy kizsákmányoljon másokat, az iagzság azt diktálja, hogy minden egyes ember óvja, őrizze saját tulajdonát a szükség idejére, hogy akkor ne kelljen felebarátját szükségével terhelnie.

Sőt mi több, nincsen olyan személy aki ne rendelkezne rokonokkal vagy utódokkal, melyeknek valójában fontosabbnak kellene lenniük másoknál, mivel a természet úgy diktálja hogy az, aki tulajdonát másoknak adja, hazudik rokonainak és természetes utódainak azáltal hogy nem hagy rájuk semmit. És a béke ugyancsak ellentmond az igazságosságnak, mivel ahhoz hogy béke jöjjön létre a közösségben, olyan feltételeknek kell teljesülnie, mely természetéből adódóan azt igéri az ügyeseknek és okosaknak, akik energiát és bölcsességet fektetnek be, hogy gazdaggá válnak, míg azoknak akik hanyagok és naívak az a sorsa hogy szegények lesznek. Ezáltal az aki energikusabb magához veszi saját részesedését, és hanyag felebarátjának részét is, és olyan jó életet él, hogy abból nem marad elég a hanyagok és naívak számára, hogy akár megélhetésük szükségleteit biztosítsák. Ezáltal azok teljesen, több szempontból is pőrén és nyomorban maradnak. Természetesen igazságtalan a hanyagokat és naívakat ilyen kegyetlenül megbüntetni amikor semmilyen gonoszat nem tettek, mivel mi az ő hibájuk, és mi ezen szerencsétlen emberek bűne, amennyiben a Felső Irányítás nem adta meg nekik a képességet, és erőt, és ezért miért érdemelnének a halálnál is kegyetlenebb büntetést?

Ennél fogva nem létezik semmilyen igazságosság a béke feltételeiben. A béke ellentmond az igazságosságnak, és az igazságosság ellentmond a békének, mivel amennyiben a tulajdonok egyenló felosztását határozzuk el, azaz a hanyagoknak és naívaknak egy lényeges részt adunk abból, amivel az ügyesek és energikusak rendelkeznek, akkor ezen erőteljes és kezdeményező emberek nyilvánvalóan nem nyugszanak majd ameddig meg nem döntik azt a kormányzást, mely rabszolgaságra veti a hatalmasakat, az energikusakat, és kizsákmányolja őket a gyengék kedvéért.


Ennél fogva nincs remény a közösség békéjére. Ezáltal az igazságosság ellentmond a békének.


Az önzőségben található egyedülállóság jellegzetessége rombolást és pusztulást okoz
Ezáltal láthatjuk, hogy a jellegzetességek hogyan ütköznek egymással, és nem csak különböző rétegek között, hanem minden egyes személyen belül is, a négy jellegzetesség uralkodva fölötte egyszerre egy időben, vagy egyik a másik után, kűzdve benne, amíg már lehetetlen a józan ész számára azokat elrendezni, és teljes megegyezésbe hozni. Az igazság az, hogy ennek a teljes rendetlenségnek bennünk nem más az eredete, mint a fennt említett egyedülállóság törvénye, mely mindegyikőnkben létezik többé kevésbé.

És bár mi tisztáztuk hogy mindaz egy magasztos okból ered, hogy ez a jellegzetesség bennünk a Teremtőtől származik, aki egyedülálló a világban, és a teljes teremtés Eredete, mégis a egyedülállóság érzete, amikor az szűkös önzőségünkön belül található, az csak romlást és pusztulást okoz, ameddig nem válik az összes pusztulás okává, melyek már megtörténtek eddig és később megtörténnek majd a világban.

És valóban nincsen egyetlen személy sem a világban aki szabad lenne ettől, és az egyetlen különbség csak felhasználásának módjából adódik – a szív vágyáért, uralkodásért vagy tiszteletért – és ez az ami megkülönbözteti az embereket egymástól.
De ami megegyezik minden egyes emberben az, hogy mindegyikőnk készen áll arra, hogy meggyalázza és kizsákmányolja az összes többi embert saját egyéni hasznáért bármilyen lehetséges eszközzel, anélkül hogy figyelembe venné azt, hogy magát felebarátja romjaira építi. És nincs jelentősége annak, hogy a személy milyen engedményeket ad magának, választott irányának megfelelően, mivel a vágy az értelem eredete, és nem az értelem a vágy eredete. Valójában minnél hatalmasabb és kiválóbb egy személy, ugyanilyen mértékben az ő egyedülállóság jellegzetessége is hatalmas és kiváló.


Az egyedülállóság természetének felhasználása mint az evolúció alanya a közösségben és az egyénben


Most mélyebbre kell hatolnunk azon közvetlen feltételek megértésébe, melyek végül elfogadásra találnak majd az emberiség által a világbéke megjelenésének idején, és hogy megértsük hogy annak feltételei hogyan alkalmasak arra hogy elhozzák a boldogsággal teli életet az egyénnek és a közösségnek, és hogy megértsük az emberiség hajlandóságát arra hogy végre magukra vegyék azon különleges feltételek terhét.

Térjünk vissza az egyedülállóság témájára minden egyes ember szívében, mely készen áll arra, hogy az egész világot felfalja saját élvezetére. Annak gyökere közvetlenül a Különleges Teremtő Erőtől terjed ki az emberekhez, akik az Ő ágai. Itt található egy kérdés, mely választ követel: “Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen romlott forma jelenjen meg bennünk, mely a világ összes pusztulásának nemzőjévé válik, és hogyan lehetséges az, hogy minden teremtés Forrásából terjedjen ki minden pusztulás forrása?” Nem hagyhatunk egy ilyen kérdést megválaszolatlanul.

Valóban az éremnek két oldala van a fennt említett egyedülállósággal kapcsolatban. Amennyiben azt a felső oldalról vizsgáljuk meg, a Felső Erővel való forma egyenlőség oldaláról, akkor az csak a mások iránti adakozás formájában működik, mivel a Teremtő az színtiszta adakozás, és a megszerzés formájából egy szikra sem létezik Benne, mivel Neki semmi sem hiányzik, és nincs szüksége arra, hogy bármit is kapjon az teremtményeitől. Ennél fogva az az egyedülállóság mely Tőle hozzánk kiterjed ugyancsak kizárólag a mások iránti adakozás formájában működik, és semmit sem akar maga számára megszerezni.

Azon érem másik oldalán, azaz ahogy az valójában működik bennünk, mi azt találjuk, hogy az homlokegyenest ellentétes irányban működik, mivel az csak az egyén maga iránt megszerzésének formájában működik, mint az a vágy hogy valaki a világ leghatalmasabb és leggazdagabb személyévé váljon. Ezáltal a fennti két oldal olyan távol áll egymástól, mint Kelet Nyugattól.

Ez megadja a választ kérdésünkre: “Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz a szingularitás, mely Attól származik, és Abból ered ami Különleges a világban, és ami minden teremtés Forrása, bennünk minden pusztulás forrásaként szolgál?” Mindez azért jelent meg bennünk, mivel mi azt a drága eszközt ellentétes irányban használjuk, azaz az önmagunk iránti megszerzés szándékával. És én nem mondom azt, hogy a bennünk levő szingularitás soha nem működik majd az adakozás formájában, mivel nem tagadhatjuk azt, hogy léteznek köztünk emberek, akikben a szingularitásuk a mások iránti adakozás formájában is működik, mint azokban, akik összes pénzüket a közös jó érdekében költik el, és azok akik idejüket és erőfeszítésüket a közös jóra szánják, és így tovább…

De az érem két oldala, amiről szóltam csak a Teremtés fejlődésének két ellentétes pontjairól beszélnek, mely mindent majd beteljesüléshez vezet, a hiányból indulva, fokozatosan felemelkedve a fejlődés létráján, egyik szintről a másikra, egyre Magasabbra, és onnan még Magasabbra, ameddig a csúcsra nem ér, mely a tökéletesség előzetesen meghatározott mértéke. És akkor mindörökké ott marad majd.

Azon két pont fejlődésének sorrendje: A) a kezdő pont, mely a legalacsonyabb szint, mely közel van a teljes hiányhoz. Ez van úgy leírva mint az érem második oldala. B) A csúcs, ahol az megpihen és mindörökké létezik. És ez van úgy leírva, mint az érem első oldala.

De ez az időszak melyben most vagyunk már nagy mértékben kifejlődött és már számtalan szinten emelkedett felül. Már legalacsonyabb szintje fölé emelkedett, amely a fennt említett második oldal, és jóval közelebb került az első oldalhoz.

Ennél fogva már vannak olyan emberek közöttünk, akik a bennük levő egyedülállóságot a mások iránti adakozás formájában használják. De ők még mindig kevesen vannak, mivel mi még mindig fejlődésünk közepén járunk. Amikor mi a szintek Legmagasabb pontjához érkezünk, akkor már mindannyian a többiek iránti adakozás formájában használjuk majd fel egyedülállóságunkat, és többé nem létezik majd olyan, hogy bármely személy azt önmaga iránti megszerzés formájában használja fel.

Eme szavak segítségével megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy megvizsgáljuk az élet feltételeit az utolsó generációban – a világbéke idején, amikor az egész emberiség eléri majd az érem elülső oldalát, és egyedülállóságukat csakis a mások iránti adakozás formájában használják majd fel, és egyátalán nem a maguk iránti megszerzés formájában. És hasznos idemásolni az élet fennt említett formáját, hogy az leckéül és példakánt szolgáljon nekünk, hogy elménket megnyugtassuk életünk hullámainak özönvíze alatt. Esetleg érdemes, és lehetséges a mi generációnkban is, hogy megpróbáljunk hasonlítani a fennti életformához.


Az élet feltétele az utolsó generációban


Először is mindenkinek teljesen meg kell értenie, és el kell magyaráznia környezetének, hogy a társadalom jóléte, mely az állam jóléte és a teljes világ jóléte az teljesen egymástól függő. Mindaddig amíg a társadalom törvényei nem kielégítőek az állam minden egyes egyéne számára, és megmarad egy olyan kisebbség mely nem elégedett az állam kormányzásával, ez a kisebbség összeesküszik az állam kormányzata mögött, és megpróbálja azt megdönteni.

És amennyiben ezen kisebbség ereje nem elégséges arra, hogy az állam kormányzatát szemtől szembe megdöntse, akkor közvetetten akarja majd azt megbuktatni, például országokat egymásra uszítva háborút kiváltva, mivel természetes az, hogy háború idején sokkal több elégedetlen egyén található, akik segítségével képesek lennének az állam kormányzását megdönteni, és egy számukra kedvező új vezetést felállítani.


Ezáltal az egyén békéje közvetlen okozója az állam békéjének.


Ezen túl amennyiben figyelembe vesszük az államnak azt a részét, mely a háborúban közvetlenül érdekelt, mely erővel minden állam folyamatosan rendelkezik, és akiken múlik az állam összes sikerének reménye, azaz a háború tudósai, vagy azok akik a háborúhoz szükséges anyagokat biztosítják, mely mindig egy jelentős többséget tesz ki, amennyiben ezeket a jelenlegi vezetéstől elégedetlen kisebbséghez adjuk, minden egyes pillanatban hatalmas mennyiségű embert találhatunk, akik érdekeltek a háborúban és vérontásban.

Ennél fogva a világ és az állam békéje egymástól függenek. Ezáltal mi szükségszerűen azt találjuk, hogy az államnak még az a része is, mely jelenleg elégedett életével, mely általában az ügyes és eszes része a társadalomnak, aggodalommal kell hogy megteljen életük biztonságával kapcsolatban, az ők hatalmát megdönteni készülőkkel való feszültség miatt. És amennyiben ők megértenék a béke értékét, akkor boldogan magukra vennék az utolsó generáció életvitelét, mivel “mindazt amivel az ember rendelkezik, odaadja életéért cserébe”.


A fájdalom az élvezet ellenében az önmagunk iránti megszerzésben


Ezáltal, amikor mi megvizsgáljuk és teljesen megértjük a fennti tervet, látni fogjuk, hogy a teljes nehézség abból adódik, hogy természetünket a magunk számára történő megszerzésről átváltoztassuk a másuk számára történő adakozássá, mivel ez a kettő teljes mértékben ellentmond egymásnak. Első látásra a terv illúziónak tűnik, valami olyasminak mely emberfeletti. De amennyiben mi mélyebbre merülünk mindebben, akkor azt találjuk, hogy az öncélú megszerzés és mások iránti adakozás ellentmondása nem más mint egy pszichológiai probléma, mivel valójában mi most is adakozunk másoknak anélkül hogy magunknak bármi hasznot hajtanánk. Mindez azért van, mivel bár az öncélú megszerzés számos különböző formában jelenik meg előttünk, mint bizonyos tulajdonokban, a szív, a szem, a szájpadlás, stb. élvezetét okozó dolgokban, mindazokat képesek vagyunk egyetlen névvel meghatározni: “élvezet”.Ennél fogva az öncélú megszerzés alapvető esszenciája, melyre a személy állandóan vágyik nem más, mint az élvezetre szolgáló vágy.

És most képzeljük el, hogy amennyiben összegyűjtenénk az összes élvezeteket, melyeket a személy élete hetven éve alatt érez, és azt egy oldalra tennénk, és összegyűjtenénk életének összes fájdalmát és szomorúságát a másik oldalon, ha képesek lennénk ennek végeredményét megvizsgálni, leginkább azt kívánnánk bárcsak ne születtünk volna meg. És amennyiben ez tényleg így van, akkor mit kap meg az ember élete évei alatt? Ha feltesszük, hogy a személy élete során 2O% élvezethez jut, 8O% fájdalom mellett, és ha ezeket egymással szembe állítjuk akkor is megmaradna 6O% ellenszolgáltatás nélküli szenvedés.

De mindez csak személyes számítás, mintha a személy csak magának dolgozna. De a globális számításban, a személy többet termel mint amire saját élvezetéhez, szükségleteihez kell. Ezáltal amennyiben szándékának iránya megváltozna öncélú megszerzésről mások iránti adakozássá, a személy képes lenne teljes termelését élvezni mindenfajta fájdalom nélkül.

                                       

                                                                                              Baal Hasulam, 20. századi kabbalista


2021. március 13., szombat

A korrekció kezdetének jelei

Kérdés: 

A Kabbalában léteznek nagyon fontos szimbólumok, mint a kezek, a száj, valamint a távolság. Manapság, a világjárvány idején, elengedhetetlen a kézmosás. A kezek a Kabbala szerint a megszerzési vágyat jelképezik. Muszáj maszkot viselni, hogy a beszéddel ne terjesszük a különféle egymásnak mondott csúfságokat. Persze a távolság nem más, mint megszorítás. Van a felsoroltak között bármilyen kapcsolat? 

Válasz: 

Nincs. Egyelőre csak mindenféle kellemetlen állapoton megyünk keresztül, önkéntelen módon kezdjük korrigálni az egymás iránti viszonyulásunkat. Ez lassan és módszeresen tanít minket a helyes egymás felé fordulásra. Remélem, hogy az emberiség fokozatosan eljut ehhez a végkimenetelhez. S remélem, nem sorscsapások, háborúk és más katasztrófák segítenek minket eljutni ide, ebbe a korrigált állapotba. Mindez nem lehetetlen. Bízzunk benne, hogy nem csak a vírus, hanem a természet egésze fog megtanítani minket a helyes kapcsolódásra, és arra, hogyan alkothatunk egyetlen egészet eltérő személyiségeink ellenében, fittyet hányva azokra a minőségeinkre, amik egoista taszítást eredményeznek az emberek között. 

Kérdés: 

Mondhatjuk azt, hogy ezek a jelek a természet tanító munkájának lenyomatai? Meg kell mosni a kezemet, azaz nem kapok többet saját magam számára a közösségtől, mint amennyit kellene. Tilos rágalmakkal illetnem bárkit, ezért maszkot hordunk, amelyben nehéz levegőt venni és beszélni. S ami a legfontosabb, mindenkinek megfelelő távolságot kell tartania. Ezek nem a kezdődő korrekció jelei?

Válasz: 

Nem, ezek a természet cselekedetei, így nem lehet őket korrekciónak nevezni. A korrekció egoizmusunk feltárásával veszi kezdetét.

Még nem kezdtük el dolgozni az egoizmusunkon. Remélem, hogy a közeli jövőben mindezt el tudjuk magyarázni az embereknek, akik megértik, hogy a probléma kizárólag egoizmusunkban keresendő.

A kézmosást és a maszkviselést az ember csak magáért teszi. Amikor egoizmusod felett, a többiekért teszed ugyanezt, maszkot viselsz, hogy ne fertőzz meg másokat – ez lesz a valódi korrekció kezdete.


Forrás: Signs Of The Beginning Of The Correction | Laitman.com

2021. március 7., vasárnap

Az algoritmus, amit ismernünk kell

Kérdés: 

Egyfajta egyensúlytalanságot látok. A nagyvállalatok és kormányok működését negatívnak, míg azt, ami maguktól az emberektől származik, pozitívnak ítélik. Mi a jelenség oka?

Válasz: 

Az az igazság, hogy már túl vagyunk azon a növekedési szakaszon, amikor az emberek mindent „fentről” kaptak, tanítóktól, hivatalnokoktól, vállalatoktól, tekintet nélkül arra hogy kitől és mit. 

Mostanra értük el azt az állapotot, hogy csak a közöttünk megszülető megállapodás hozhatja el az új társadalmi szerződést. De nem az emberiség történetéből már jól ismert formában. A megegyezésnek a kölcsönösségből és annak közösségszintű megértéséből kell fakadnia, hogy milyen általános törvényszerűséget követ az ember fejlődése. 

Ez a spirituális törvény magasabban helyezkedik el, mint az emberek. Tanulmányoznunk kell, megérteni, elfogadni, és tenni róla, hogy alkalmazásra kerüljön a mindennapi életünkben. Csakis az ebben a törvényben benne foglalt, az emberek egységesítésére és összekapcsolására vonatkozó speciális algoritmus jelenthet kiutat a jelenlegi katasztrofális állapotokból.

A törvény részletes leírása megtalálható a Tíz szfíra tanulmányában, és tanárom, Rabash cikkeiben. Fontos, hogy az ezekben a forrásokban foglaltak szerint haladjunk előre, a leglényegesebb teendő pedig az, hogy megtanítsuk, és szóban elmagyarázzuk az ott leírt gondolatokat, hogy mindenki megérthesse azokat.

Kérdés: 

A tanítások közül minek van a legnagyobb jelentősége? 

Mivel segítjük leginkább az embert?

Válasz

Amire a legnagyobb szükségünk van, az a magasabb rendű irányító rendszer feltárulása. Ez az az algoritmus, amit el kell sajátítanunk.


                            
                                   KabTV “Kabbala Expresz” 21/01/12
                  Forrás: The Algorithm We Must Learn | Laitman.com