“Kegyelem és igazság találkoztak egymással, az igazságosság és béke megcsókolták egymást. Igazság buggyan elő a földből, és az igazságosság letekintett a mennyekből. Igen, az Úr megadja azt, ami jó, és földünk meghozza termését”.
A dolgok nem adott pillanatban megfigyelt megjelenésük alapján vannak meghatározva, hanem fejlődésük mértékének megfelelően
Bármi a
valóságban, legyen az jó vagy rossz, akár a legkárosabb dolog is, rendelkezik a
létezés jogával, és azt nem szabad a világból kitörölni, vagy azt elpusztítani.
Nekünk mindazt csak javítanunk, reformálnunk kell, mivel a Teremtő munkájának
bármilyen formájú megfigyelése elégséges arra, hogy megtanítson minket a munka
Teremtőjének és Működtetőjének hatalasságáról és tökéletességéről. Ennél fogva
megértőnek, és nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor bármilyen hibát vélünk a
Teremtés bármely részletében, arról azt feltételezve hogy az fölösleges, vagy
hiábavaló lenne, mivel mindaz a Teremtés Működtetőjével szemben lenne
vádalmazás.
Az
közismert, hogy a Teremtő nem fejezte be a Teremtést amikor azt megteremtette.
És láthatjuk a valóság minden sarkában, az általánosban valamint az egyéniben,
hogy az megfelel a fokozatos fejlődés törvényeinek, a “nem létezés” állapotától
a növekedés befejeztéig. Ennek okán, amikor a gyümölcs savanyú ízt ad annak
növekedésének kezdetén, az nem tekintendő a gyümölcs hibájának, mivel
mindannyian ismerjük ennek okát: a gyümölcs még nem fejezte be fejlődését.
És ez
ugyanígy van a valóság bármely alkotóelemével: amikor bármely alkotóelem
rossznak vagy károsnak tűnik számunkra, mindaz csak egy ön- tanúskodás az elem
részéről, azaz hogy az még mindig egy átmeneti állapotban van – fejlődésének
folyamatán belül. Ezáltal mi nem vagyunk képesek azt eldönteni, hogy mindaz
rossz lenne, és nem bölcs részünkről, hogy hibát keresünk benne.
A “világ-megváltók” gyengesége
Ez a
kulcs a generációk során megkelenő “világ-megváltók” megértéséhez. Ők úgy
tekintettek az emberre, mint egy gépezetre, mely nem működik megfelelően, és
javításra szorul, azaz hogy szükség van a törött részek eltávolítására, és
azok jóra való kicserélésére. És ez a világ-megváltók hajlama – hogy
megpróbáljanak bármely károsat vagy rosszat kitörölni az emberi fajból, és az
igazság az, hogy ha a Teremtő nem állt volna ellent nekik, mostanra már
teljesen megtisztították volna az emberiséget, csak a jót és hasznosat
meghagyva abból. De mivel a Teremtő teljes precízitással figyeli Teremtésének
minden egyes alkotó elemét, nem engedve senkinek hogy bármely részletet
elpusztítson az Ő Birodalmában, hanem csak azok reformálását, és hasznossá
jobbá tételét engedélyezi, az összes fennt említett megváltók eltűnnek majd a
föld felszínéről, és a gonosz hajlamok pedig megmaradnak. Azok mind
megmaradnak, és számlálják mindazokat a szinteket melyeken még át kell
haladniuk ameddig el nem érik teljes érettségüket. Abban az időben majd maguk a
rossz tulajdonságok változnak át jókká és hasznosakká, ahogy azokat a Teremtő a
kezdetektől fogva elképzelte, mint azon gyümölcsök a fán, melyek ülnek, várnak,
számlálják a napokat és hónapokat, melyeknek még el kell telnie a teljes
megérésig, amikor is a gyümölcs íze és édessége nyilvánvalóvá válik bárki
számára.
Megjutalmazva – én fegyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében
Tudnunk
kell, hogy a fennt említett fejlődési törvény, mely kiterjed az egész
valóságra, garantáltan minden rosszat jó és hasznos cselekedetre vált a Mennyei
Felső Irányítás erejének köszönhetően, azaz anélkül hogy engedélyt kérne a
földet lakó emberektől. Azonban a Teremtő tudást és fennhatóságot helyezett az
ember kezébe, és engedélyezte számára, hogy a fennt említett fejlődési törvényt
saját fennhatósága és irányítása alá vonja, ezáltal megadva neki a képességet,
hogy a fejlődés folyamatát kívánságának megfelelően felgyorsítsa, szabadon, és
az idő korlátaitól teljesen függetlenül. Ebből az következik, hogy két
fennhatóságot találhatunk itt, mely a fennt említett fejlődés folyamatában
működik: az egyik a Mennyek fennhatósága, mely teljes bizonyosságal minden
káros dolgot és gonoszt jóvá és hasznossá változtat, de mindezt a maga idejében
teszi, maga módján, egy vánszorgó módon, hosszú időn keresztül. És létezik a
föld fennhatósága. És amikor a “fejlődő tárgy” egy élő lény, az iszonyatos
szenvedésen megy keresztül míg a “fejlődés, evolúció prése” alatt van, egy
olyan prés alatt, mely kegyetlenül vág magának útat.
Azonban a
“föld fennhatósága” olyan emberekből áll, akik a fennt említett fejlődés
törvényét saját fennhatóságuk alá vették, és képesek magukat teljesen
megszabadíítani az idő láncaitól, akik nagy mértékben felgyorsítják az idő
kerekét, a tárgy érésének és korrekciójának beteljesülését, ami annak
fejlődésének végét jelenti.
Ezek a
szavak, melyeket bölcseink mondtak (Szanhedrin 98) Izrael teljes üdvözüléséről
és korrekciójáról. Ezáltal ők tisztázták azt a verset, hogy “Én az Úr
felgyorsítom majd azt, a maga idejében” (Isaiah 6O:22): Megjutalmazva – én
felgyorsítom azt, nincs megjutalmazva – maga idejében.
Ezáltal
amennyiben Izrael meg van jutalmazva, és azt a fejlődési törvényt, melyen rossz
tulajdonságaiknak keresztül kell menniük annak érdekében hogy azok jóvá
változzanak, magukhoz veszik, azáltal azt saját irányításuk alá helyezik. Más
szóval, ők értelmüket és szívüket arra szánják, hogy a magukban található rossz
tulajdonságaikat korrigálják, és saját maguk azokat jóvá változtatják. Akkor, “Én
felgyorsítom azt”, azaz ők teljesen fel lesznek szabadítva az idő láncaitól. És
mostantól kezdve ez csakis saját akaratukon műlik, azaz csakis cselekedetük
hatalmasságától, és odafigyelésüktől. Ezáltal ők felgyorsítják a befejezést.
De
amennyiben ők nincsenek megjutalmazva azzal, hogy rossz tulajdonságaikat saját
fennhatóságuk alatt fejlesszék ki, hanem azt a Mennyek Fennhatósága alatt
hagyják, ők ugyancsak teljes bizonyossággal elérik üdvözülésük és korrekciójuk
végét. Mindez azért van, mivel a Mennyek Fennhatósága teljes bizonyossággal
működik, mely a fokozatos fejlődés törvényének megfelelően működik, lépésről
lépésre, ameddig át nem változtat minden gonoszat és károsat jóvá és hasznossá,
mint a gyümölcs a fán. A végállapot garantált, de a maga idejében, azaz az
teljesen az időhöz kötött és attól függ.
Annak a
fokozatos fejlődés törvényének megfelelően, a személynek számtalan szinteken
kell keresztül mennie, melyek általában nehezen, és nagyon lassan és
hosszadalmasan jönnek, és nagyon hosszú időszakra terjednek ki, mielőtt a
folyamat a végéhez ér. És mivel a megbeszélt tárgyak fejlődő, érzékelő, élő
lények, nekik ugyancsak hatalmas szenvedésen és fájdalmakon kell keresztül
menniük azon fejlődési szinteken keresztül, mivel a hajtóerő, mely azokon a szinteken
belül található, annak érdekében hogy az embert az alantas szintről egy
Magasztosabbra emelje nem más, mint a fájdalom és szenvedés nyomóereje, mely az
alsó szinten összegyűlt és többé már nem elviselhető. Emiatt arra vagyunk
kényszerítve hogy elhagyjuk azt a szintet, és egy Magasabbra kell emelkednünk.
Ez úgy van ahogy azt bölcseink mondták, “A Teremtő egy királyt helyez föléjük,
akinek ítéletei olyan kegyetlenek mint Haman-é, és akkor Izrael vezekelni fog
és reformálja magát”.
Ennél
fogva a végállapot bizonyosan elérkezik Izraelhez a fennt említett fokozatos
fejlődés törvénye által, és ez van úgy nevezve, hogy “a maga idejében”, azaz az
idő láncaihoz kötve. És Izrael garantált végállapota, mely azáltal jön el, hogy
tulajdonságaik fejlesztését saját fennhatóságuk alá veszik úgy van elnevezve,
hogy “Én felgyorsítom azt”, azaz teljesen függetlenül az időtől.
A Jó és Rossz az egyén társadalom felé tett cselekedetei által van megítélve
Mielőtt
megvizsgálnánk az emberi fajon belüli gonosz korrekcióját, először is meg kell
határoznunk olyan absztrakt kifejezések értékét, hogy “Jó” és “Rossz”. Amikor
mi egy tulajdonságot jónak vagy rossznak ítélünk meg, tisztáznunk kell, hogy az
a tulajdonság, vagy cselekedet kinek hasznos. Hogy mindezt megértsük, először
is teljesen meg kell ismernünk az egyén és a közösség közötti arányossági
értéket, az egyén és azon közösség között, mely közösségben az egyén él, és
melyből táplálékát nyeri, mind anyagi mind szellemi értelemben.
A valóság
azt mutatja nekünk, hogy az elszigetelt egyénnek nincs joga a létezésre,
anélkül hogy megfelelő számű ember ne venné körül, mely szolgálja és segíti őt
szükségleteinek kielégítésében. Ezáltal a személy kezdetektől fogva arra
született, hogy társadalmi életet éljen. És a társadalom minden egyes egyéne
olyan mint egy fogaskerék, mely számtalan másik fogaskerékkel összekötve egy
gépezetbe van bele helyezve. És ennek az egyéni fogaskeréknek nincs szabad
mozgása önmagában, hanem a többi fogaskerekek mozgásával mozdul egy bizonyos
irányban, hogy a gépezetet általános szerepének elvégzéséhez segítse.
És ha
bármilyen hiba történik a fogaskerékkel, a hiba nem a kerék saját szempontjából
van megítélve, hanem a gépezet felé végzett szolgálatának és szerepének
megfelelően.
Témánkhoz visszatérve minden egyes személy haszna közösségén belül nem saját
jósága alapján van megítélve, hanem a közösség iránti szolgálata alapján. És ez
fordítva is így van, minden egyes személyben a gonoszság tulajdonságát csak
abból a szempontból vizsgáljuk, amekkora mértékben ő az egész közösségnek okozt
azzal kárt, és nem pedig a gonoszság saját értékének megfelelően.
Ezek a
dolgok kristály tisztán láthatóak mind a bennük levő igazság, mind a bennük
levő jó szempontjából. Mindez azért van a közösségben csak az található, ami az
egyénben jelen van. És a közösség haszna megegyezik minden egyes egyén
hasznával: bárki aki a közösségnek kárt okoz, maga is kiveszi részét abban a
kárban, és bárki aki a közösségnek hasznot hajt, maga is kiveszi a részét abban
a haszonban, mivel az egyének részei a teljes egésznek, és a teljes egész
semmivel nem ér többet mint a benne található egyének összessége.
Mindebből
az következik, hogy a közösség és az egyén az egy és ugyanaz. És az egyén nem
károsodik azáltal hogy a közös rabszolgájává válik, mivel a közösség
szabadsága, és az egyén szabadsága az egy és ugyanaz. És mivel ők osztoznak a
jóban, ők ugyancsak osztoznak a szabadságban.
Ezáltal a
jó tulajdonságok és a rossz tulajdonságok, jó cselekedetek és rossz
cselekedetek csakis a közösség haszna szempontjából vannak megítélva.
Természetesen a fenntiek csak akkor igazak, amennyiben az összes egyén a
legteljesebb mértékben elvégzi feladatát a közösségért, és nem kap attól többet
mint amit megérdemel, és nem vesznek magukhoz többet mint ami barátaiknak jár.
De amennyiben a közösség egy része nem viselkedik ennek megfelelően, abból az
következik hogy ők nem csak a közösségnek okoznak kárt, hanem saját maguknak
is.
Nem
érdemes tovább tárgyalnunk olyasmit ami mindenki által ismert, és a korábbiak
csak arra szolgálnak hogy hátrányt megmutassák, azt a helyet mely korrekcióra
szorul, és ez nem más, mint hogy minden egyes személy megértse, hogy saját
haszna és a közös haszna az egy és ugyanaz. Ezáltal a világ elérkezik majd a
teljes korrekcióhoz.
A négy jellegzetesség, kegyelem, igazság, igazságosság és béke, az egyénben és a közösségben
Amint
teljesen megértjük a jóság kívánt tulajdonságát, meg kell vizsgálnunk azokat a
dolgokat és eszközöket melyek rendelkezésünkre állnak annak érdekében hogy
felgyorsítsuk azt az örömöt és boldogságot.
Négy
tulajdonság áll rendelkezésünkre ebből a célból: kegyelem, igazság,
igazságosság és béke. Azok a tulajdonságok lettek mindeddig felhasználva az
összes világ megváltók által. Helyesebb azt mondani, ez az a négy tulajdonság,
mellyel az emberi fejlődés haladt a Mennyek irányításán keresztül, egy
fokozatos módon, mindaddig amíg az emberiséget el nem hozta jelenlegi
állapotába.
Az már le
lett írva, hogy jobb lenne számunkra, ha a fejlődés törvényét saját kezünkbe,
és irányításunk alá vennénk, mivel akkor képesek lennénk megszabadulni
bármilyen szenvedéstől, melyet a történelmi fejlődés tartogat számunkra
mostantól kezdve. Ezáltal precízen meg kell vizsgáljuk azt a négy tulajdonságot
annak érdekében, hogy teljesen megértsük mit kaptunk mindeddig, és általuk
megismerhetjük milyen segítséget várhatunk tőlük a jövőben.
Gyakorlati nehézségek az igazság megítélésben
Amikor a
jó tulajdonságokról beszélünk, elméletileg nem választhatnánk jobb
kiindulópontot mint az igazság tulajdonsága. Mindez azért van, az összes jóság,
melyet fennt az egyén és a közösség viszonyában meghatároztunk akkor van jelen,
amikor az egyén beleadja, és teljesen eljátsza saját szerepét a közösség
felé, és a saját részét a közösségből igazságosan és őszintén veszi ki. Mindez
nem más mint az igazság, de a hátrány abból származik, hogy a közösség ezt a felállást
egyátalán nem fogadja el. Ezáltal a gyakorlati nehézség a fennt említett
igazságban saját magából adódik, azaz létezik valamilyen hátrány és valamilyen
ok, ami miatt az elfogadhatatlan a közösség számára. És nekünk meg kell
vizsgálnunk mi is ez a hátrány. Amikor mi közelebbről megvizsgáljuk a fennt
említett igazságot annak gyakorlati alkalmazhatósága szempontjából, akkor azt
szükségszerűen homályosnak és bonyolultnak találjuk, és valójában az emberi
szem képtelen azt precízen megvizsgálni. Azaz az igazság azt követeli, hogy mi
a közösség összes tagja között egyenlőséget vonjunk, hogy mindegyikőjük saját
részét munkájának függvényében kapja meg, se többet se kevesebbet. És ez az
egyetlen valós alap, mely vitathatatlan, mivel nyilvánvaló hogy bárki, akik barátja
munkájából akar részesedéshez jutni, annak cselekedete ellentétes a fennt
említett logikával és színtiszta igazsággal.
De hogyan
gondolhatjuk, hogy képesek lennénk az igazságot oly módon megvizsgálni, hogy ez
elfogadható legyen a közösség számára? Például amennyiben valamit a nyilvánvaló
munka elvégzése szempontjából vizsgálunk meg, azaz a munkában eltöltött órák
száma alapján, és minden egyes személyt arra kényszerítünk hogy ugyanannyi órát
dolgozzon, mi továbbra sem kerülünk semmivel sem közelebb az igazság
tulajdonságához. Sőt mi több egy niylvánvaló hazugságot találunk itt két okból:
az első a munkás fizikai képessége, a második a munkás elméleti képessége.
Mindez
azért van, mivel természetünkből adódóan munkaerőnk nem egyenlő minden egyes
személyt figyelembe véve. A társadalom egyik személye egy órányi munkát végzése
alatt fizikai gyengeségéről adódóan sokkal több erő kifejtésére kényszerül,
mint barátja akár két vagy több óra alatt nagyobb fizikai erejének
köszönhetően.
És
létezik itt egy pszichológiai probléma is, mivel az aki természeténél fogva
jóval lustább adottságú, jobban kimeríti magát egy óra munka alatt, mint
barátja két vagy több órányi munka alatt, mivel az kevésbé lusta természetű. És
a nyilvánvaló igazság szempontjából vizsgálva nem szabadna a társadalom egyik
tagját több munkára késztetnünk mint egy másik tagját, azért hogy életük
szükségleteit kielégíthessék. Valójában a természetüknél fogva erősebb, és
ügyesebb tagjai a társadalomnak mások munkájából merítenek hasznot, és gonosz
módon kihasználják azokat az igazság tulajdonságával ellentétben, mivel ők
valójában sokkal kevesebbet dolgoznak, mint a társadalom lusta és gyenge
tagjai.
És
amennyiben azt a természetes törvényt is figyelembe veszük, hogy “Követve a
többség véleményét”, akkor egy olyan igazság, mely a nyilvánvaló munka
óraszámát veszi alapul teljesen hasztalan, mivel a gyengék és lusták mindig a
társadalom többségét képviselik, és ez a többség nem engedi majd meg, hogy
az erős és ügyes többség kihasználja erejüket és munkájukat. Ezáltal meglátjuk,
hogy a fenti alap, mely az egyén munkája a nyilvánvaló igazság feltételeire
támaszkodva, teljesen alkalmazhatatlan, mivel az semmilyen módon nem
vizsgálható vagy lemérhető.
Ezáltal
azt találjuk, hogy az igazság tulajdonsága nem ad gyakorlati lehetőséget arra,
hogy elrendezze az egyén vagy a közösség haladását egy abszolút és kielégítő
módon..
És ez a
tulajdonság teljesen alkalmatlan arra hogy az általános életet megszervezze a
világ korrekciójának végén.
Sőt mi
még nagyobb nehézségeket találunk itt, mivel nincs nyilvánvalóbb igazság mint a
természet maga. És az természetes, hogy minden egyes személy saját magát a
Teremtő világában, mint egyedülálló uralkodót érzi, azaz hogy mindenki más csak
azért lett megteremtve, hogy az ő egyéni életét könnyítse és javítsa, anélkül
hogy a személy maga bármilyen kötelezettséget érezne arra, hogy azért cserébe a
legkisebb fizetséget adjon.
És
egyszerűen kifejezve azt mondhatjuk, hogy minden egyes személy alapvető
természete az, hogy a világ összes többi személyének életét saját hasznára
kihasználja. És amikor a személy a másiknak bármit is ad, azt szükségszerűen
teszi, és még akkor is a szándék a másik kihasználása, de ebben az esetben azt
ravasz módon téve, hogy barátja azt ne vegye észre és önszántából egyezzen bele
saját kizsákmányolásába.
Mindennek
az oka az, hogy minden egyes ág természete közel van eredetéhez. És mivel az
ember lelke a Teremtőtől származik, aki Egy és Különleges, és minden Hozzá
tartozik, ezáltal az ember, aki a Teremtőtől származik ugyancsak azt érzi, hogy
a világ teljes népességének az ő irányítása alatt kell lennie, saját egyéni
felhasználására. És ez egy megszeghetetlen törvény. Az egyetlen különbség az
emberek választásában rejlik: Az egyik azt választja hogy a többieket alantasabb
vágyak elérésére használja fel, a másik a kormányzás elérésére, míg a harmadik
pedig a köztisztelet elérésére. Ezentúl ha a személy képes lenne azt a
legkisebb erőfeszítéssel elérni, akkor szívesen kizsákmányolná a világot
mindhárom cél elérésére – a gazdagság, kormányzás és köztisztelet eléréséért.
Azonban arra van kényszerítve, hogy lehetőségeinek és képességeinek megfelelően
válasszon.
Ezt a
törvényt hívhatjuk úgy, hogy “az ember szívében található egyedülállóság
törvénye”. Egyetlen személy sem menekülhet meg ettől, és minden egyes személy
kiveszi részét ebből a törvényből: a nagy saját méretének megfelelően, a
kicsiny saját méretének megfelelően.
Ezáltal a
minden egyes személy természetében megtalálható fennt említett egyedülállóság
törvénye se nem dícsérendő, se nem káromolandó, mivel az egy természetes
valóság, és ugyanúgy meg van a joga a létezésre, mint a valóság bármely
alkotóelemének. És semmi remény nincs arra, hogy az kitörlődjön a világból,
vagy akár hogy kis mértékben is el legyen homályosítva, mint ahogy arra
sincs remény, hogy az egész emberi faj el legyen törölve a föld színéről. Ennél
fogva mi nem hazudunk egyátalán hogyha azt mondtuk volna erről a törvényről,
hogy az az abszolút igazság. És mivel ez kétségtelenül így van, hogy próbálhatnánk
meg bárkit is megnyugtatni azza, hogy a közösségben található összes emberrel
egyenlőséget ígérünk neki? Mivel semmi sem áll ennél távolabb az emberi
természettől, amikor a személy egyetlen hajlama az, hogy magasabbra
szárnyaljon, a teljes közösség fölé.
Ezáltal
mi teljesen tisztáztuk, hogy semmi esélye nincs annak, hogy jó és élvezetes
irányt hozzunk az egyén és a közösség életébe az igazság tulajdonságát olyan
módon követve, hogy ez képes legyen minden egyes személyt megnyugtatni, hogy
azok teljesen beleegyezzenek abba, ahogyan annak a korrekció végén meg kell
történnie.
Annak eredményeképpen hogy képtelen voltak valósággá változtatni az igazság jellegzetességét, megpróbálták létrehozni a nemes tulajdonságokat.
Most
forduljunk a három maradék jellegzetességhez: a kegyelemhez, igazságossághoz és
békéhez. Úgy tűnik hogy eredetileg csak azért lettek létrehozva, hogy
támogatásként szolgáljanak az igazság gyenge tulajdonsága számára világunkban.
És itt a történelem fejlődése elkezdte lassú és lépcsőzetes emelkedését annak
irányában, hogy megszervezze a közösség életét.
Elméletben
mindenki beleegyezését adta, és magára vette azt, hogy semmilyen módon ne
térjen el az igazságtól. De valójában, ők teljesen az igazsággal ellentétesen
kezdtek el viselkedni. És azóta az lett az igazság sorsa, hogy mindig a
legnagyobb csalók kezébe került, és soha nem a gyengék és igazak kezébe, hogy
azok akár kis mértékben is támogatásban részesüljenek az igazság tulajdonsága
által.
Amikor
nem voltak képesek felállítani az igazság tulajdonságát a közösség életében, a
kizsákmányoltak és gyengék felerősödtek és megnövekedtek a társadalmon belül,
és ennek hatására jelent meg a kegyelem és igazságosság jellegzetessége, és
kezdtek el működni a társadalom életében, mivel a teljes társadalom létezése
arra késztette a sikeres társadalmi rétegeket, hogy támogassák a gyengéket,
hogy ne sértsék a társadalom egészét. Ezáltal engedékenyen kezdtek velük
viselkedni, azaz kegyelemmel és jótékonysággal.
De
természetes hogy ilyen feltételek mellett a gyengék és kizsákmányoltak
elszaporodnak, ameddig elég erőssé válnak ahhoz, hogy elkezdjenek tiltakozni a
sikeres rétegek ellen, vitákat, harcokat kezdeményezve. És ebből alakult
ki a “béke” jellegzetessége a világban. Ezáltal mindezek a jellegzetességek – kegyelem,
jótékonyság és béke – megjelentek és mind az igazság gyengeségéből születtek.
Ez okozta
azt, hogy a társadalom különböző rétegekre osztódjon. Néhányan a kegyelem és
jótékonyság jellegzetességét vették magukhoz, azaz saját tulajdonukból másoknak
adva, és mások pedig az igazság jellegzetességét vették magukra, azaz “Ami az
enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Egyszerűbben kifejezve a két réteget
nevezhetjük “építőknek” és “pusztítóknak”. Építők azok, akik építkezést
akarnak, a közösség érdekét, amiért gyakran még saját tulajdonukat is
hajlandóak másoknak adni. De azok, akik természetüknél fogva a pusztításra és
pazarlásra hajlamosak, kényelmesebben érzik magukat az igazság
jellegzetességéhez kapcsolódva, azaz “Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a
tiéd”, saját nyerészkedésük érdekében, és soha nem lennének hajlandóak bármit is
feladni mások számára, figyelembe sem véve a közösség jólétének
veszélyeztetését, mivel természetüknél fogva ők pusztítók.
Remény a békére
Amint
azok a feltételek a társadalomnak hatalmas szenvedést okoztak, és veszélybe
sodorták a társadalom jólétét, megjelentek a “békekötők” a társadalmon belül.
Ők magukhoz ragadták az irányítást és hatalmat, és megújítptták a társadalmi
életet új feltételekre alapozva, melyeket ők maguk igaznak tartottak,
alkalmassá téve a társadalmat a békés létezésre. Ugyanakkor azon békekötők
többsége, melyek minden vita után megjelennek, természetszerűen a pusztítók
közül kerülnek ki, azaz az igazság keresői közül, oly módon, hogy, “Ami az
enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd”. Mindez azért van, mivel ők az
erőteljesek és a bátrak a társadalomban, “hősök”-nek nevezve, mivel ők
állandóan készen állnak még arra is hogy életüket, és az egész közösség életét
feláldozzák, amennyiben a többség nem ért egyet véleményükkel.
De a
társadalom építői, akik a kegyelem és jótékonykodás emberei, akik törődnek
saját és a közösség életével, visszautasítják azt, hogy veszélybe sodorják
magukat vagy a közösséget annak érdekében hogy véleményüket a közösségre
erőltessék. Ezáltal ők mindig a társadalom gyenge oldalán találhatóak,
“gyenge-szívűeknek”, “gyáváknak” nevezve.
Ezáltal
nyilvánvaló, hogy a bátor pazarlók keze marad mindig felül, és ezáltal
természetes, hogy a békekötők mindig a pusztítók, és nem az építők közül
kerülnek ki.
Ezáltal
láthatjuk, hogy a béke reménye, melyre generációnk annyira sóvárog, az
elérhetetlen mind az alany, mind az állítmány szempontjából.
Az
alanyok szempontjából, akik generációnk és minden más generáció békekötői, azaz
mindazok, akik rendelkeznek az erővel hogy békét kössenek a világban, ők
mindörökké a “pusztítók”-nak nevezett emberi anyagból kerülnek elő, mivel ők az
igazság keresői, azaz a világot azon az alapon akarják létrehozni, hogy “Ami az
enyém az az enyém, ami a tiéd az a tied”. Természetes hogy mindezek az emberek
véleményüket keményen megvédik, egészen addig a pontig, hogy életüket és a
teljes közösség életét hajlandóak feláldozni. És ez adja meg nekik azt az erőt,
hogy mindig győzedelmeskedjenek azon emberi anyag felett, melyek “építők”-nek
vannak nevezve, akik a kegyelem és jótékonyság keresői, akik hajlandóak sajátjukat
feladni a többiek jólétéért, annak érdekében, hogy megmentsék a világot, mivel
ők a gyenge-szívűek és gyávák.
Ebből az
következik, hogy az igazság keresése, és a világ elpusztítása egy és ugyanaz,
és a kegyelem keresése valamint a világ építése ugyancsak megegyezik Ennél
fogva ne reménykedjünk abban, hogy a pusztítók képesek lesznek békét
létrehozni.
És
reménytelen hogy az állítmánytól reméljük a békét, azaz a béke saját
feltételétől. Mindez azért van, mivel az egyén jólétére, és a közösség jólétére
szolgáló megfelelő feltételek, azon igazság kritériumainak megfelelve, amit
ezen békekőtők annyira kívánnak, még nem lett létrehozva. Ennél fogva mindaz
tényszerűen adott, hogy mindig is létezik egy nagy kisebbség a társadalmon
belül, amely elégedetlen a nekik felajánlott feltételekkel, ahogy mi fennt
bemutattuk az igazság gyengeségét. Ennél fogva ez a kisebbség mindig készenáll,
és hajlandó gyújtólángot nyújtani az új vitázók és az új békekötők számára akik
később megjelennek.
Egy bizonyos közösség és az egész világ jóléte
Ne
lepődjünk meg, hogy ha én összekeverem egy bizonyos közösség és az egész világ
jólétét, mivel valójában mi már egy olyan szinthez érkeztünk, ahol az egész
világ egy közösségnek, egy társadalomnak számít.
Mi fennt
bebizonyítottuk, hogy az egyén teljes alárendeltsége a közösség előtt olyan
mint egy kicsiny fogaskerék egy gépezetben. A személy életét és boldogságát
abból a közösségből vonja, ennél fogva a közösség jóléte és saját jóléte egy és
ugyanaz, és ez ellenkező irányban is így van. Ennél fogva amekkora mértékben a
személy saját maga rabszolgájává válik, szükségszerűen ugyanabban a mértékben a
közösség rabszolgájává is válik, ahogy azt korábban hosszasan megtárgyaltuk.
És
mekkora ennek a közösségnek a kiterjedése? Mindez az egyén vonzáskörnyezetétől
függ. Például történelmi időkben ez a vonzáskör csak a személy családjára
terjedt ki, azaz a személynek csak családjától volt szüksége segítségre.
Abban az időben csak családjának kellett alárendelnie magát.
Később a
családok falvakba, városokba gyűltek, és a személy városának rabszolgájává
vált. Később amikor a városok, megyék államokká csatlakoztak, az egyén már
összes honfitársának vált rabszolgájává. Énnél fogva a mi generációnkban,
amikor minden egye személy boldogsága a világ összes országa által van
támogatva, szükségszerű hogy abban a mértékben az egyén az egész világ
rabszolgájává válik, mint egy fogaskerék a gépezetben.
Ennél
fogva az hogy jó, boldog és békés cselekedet jöjjön létre egy államban
elképzelhetetlen, amikor nem ugyanez történik a világ összes államában és
viszont. A mi időnkben az országok mind teljesen össze vannak kapcsolódva
egymással életük szükségleteinek kielégítésében, mint ahogy korábban az egyének
voltak összekapcsolva családjaikban. Ezáltal többé mi nem beszélhetünk, vagy
törődhetünk olyan cselekedetekkel, melyek egy ország vagy egy nemzet jólétét
ígérik, hanem csakis oly módon cselekedhetünk hogy az egész világ jólétét
vesszük figyelembe, mivel a világ minden egyes emberének kára vagy haszna az
egész világ összes emberének haszna által van lemérve, és attól függ.
És bár
mindez valójában már ismert és érződik, mégis a világ emberei még nem értették
meg megfelelő módon. Miért? Mivel ez a természet fejlődésének jellegzetessége,
hogy a cselekedet a megértés előtt jön, és csak a cselekedetek hoznak
bizonyítékot és tolják az emberiséget előre.
A gyakorlati életben a négy jellegzetesség ellentmond egymásnak
Ha a
fennti gyakorlati nehézségek, melyek összezavarnak minket tehetetlen embereket
útunkon nem lennénenk elegek, ezen túl további keveredések és a pszichológiai
hajlamok nagy harca is ránk zuhan, azaz a fennti jellegzetességek maguk
egyénileg megjelenve mindegyikőnkben, melyek egyéniek, és ellentmondásban
vannak egymással. Mivel a négy fennti jellegzetesség, a kegyelem, igazság,
igazságosság és béke, melyek szétoszlanak az emberek természetében, akár a
fejlődésen akár nevelésen keresztül, önmagukból adódóan is ellentmondanak
egymásnak. Vegyük például a kegyelem jellegzetességét absztrakt formájában,
akkor azt találjuk, hogy annak uralkodása ellentmond az összes többi
jellegzetességnek, azaz a kegyelem uralkodásának törvényei alapján nincs helye
annak, hogy a többi jellegzetesség megjelenjen világunkban.
Mi a
kegyelem jellegzetessége? Bölcseink így határozták meg:”Ami az enyém, az a
tiéd, ami a tiéd az a tiéd” – Haszid. És amennyiben a világ összes emberei ezen
tulajdonság által viselkednének, az eltörölné az igazság és igazságosság
jellegzetességeinek összes dicsőségét, mivel amennyiben minden ember természetszerűen
mindenét hajlandó lenne másoknak adni, és semmit nem venne el másoktól, akkor a
másoknak hazudás teljes értelme megszűnne. Ugyancsak értelmetlen lenne az
igazság tulajdonságáról beszélni, mivel az igazság és hamisság összefüggenek
egymással. Amennyiben nem létezne csalás, hamisság a világban, nem létezne az
igazság koncepciója sem. Szükségtelen mondanunk, hogy az összes többi
jellegzetesség, mely az igazság megerősítésére szolgál annak gyengesége miatt,
ugyancsak el lenne törölve.
Az
igazság azokban a szavakban van meghatározva: “Ami az enyém az az enyém, ami a
tiéd az a tiéd”. Ez ellentmond a kegyelem jellegzetességének, és egyátalán nem
képes azt elviselni, mivel valójában igazságtalan másnak dolgozni, másért
erőfeszítést tenni, mivel azon túl hogy ez kárt okoz barátjának, őt
hozzászoktatva ahhoz hogy kizsákmányoljon másokat, az iagzság azt diktálja,
hogy minden egyes ember óvja, őrizze saját tulajdonát a szükség idejére, hogy
akkor ne kelljen felebarátját szükségével terhelnie.
Sőt mi
több, nincsen olyan személy aki ne rendelkezne rokonokkal vagy utódokkal,
melyeknek valójában fontosabbnak kellene lenniük másoknál, mivel a természet
úgy diktálja hogy az, aki tulajdonát másoknak adja, hazudik rokonainak és
természetes utódainak azáltal hogy nem hagy rájuk semmit. És a béke ugyancsak
ellentmond az igazságosságnak, mivel ahhoz hogy béke jöjjön létre a
közösségben, olyan feltételeknek kell teljesülnie, mely természetéből adódóan
azt igéri az ügyeseknek és okosaknak, akik energiát és bölcsességet fektetnek
be, hogy gazdaggá válnak, míg azoknak akik hanyagok és naívak az a sorsa hogy
szegények lesznek. Ezáltal az aki energikusabb magához veszi saját
részesedését, és hanyag felebarátjának részét is, és olyan jó életet él, hogy
abból nem marad elég a hanyagok és naívak számára, hogy akár megélhetésük
szükségleteit biztosítsák. Ezáltal azok teljesen, több szempontból is pőrén és
nyomorban maradnak. Természetesen igazságtalan a hanyagokat és naívakat ilyen
kegyetlenül megbüntetni amikor semmilyen gonoszat nem tettek, mivel mi az ő
hibájuk, és mi ezen szerencsétlen emberek bűne, amennyiben a Felső Irányítás
nem adta meg nekik a képességet, és erőt, és ezért miért érdemelnének a
halálnál is kegyetlenebb büntetést?
Ennél
fogva nem létezik semmilyen igazságosság a béke feltételeiben. A béke
ellentmond az igazságosságnak, és az igazságosság ellentmond a békének, mivel
amennyiben a tulajdonok egyenló felosztását határozzuk el, azaz a hanyagoknak
és naívaknak egy lényeges részt adunk abból, amivel az ügyesek és energikusak
rendelkeznek, akkor ezen erőteljes és kezdeményező emberek nyilvánvalóan nem
nyugszanak majd ameddig meg nem döntik azt a kormányzást, mely rabszolgaságra
veti a hatalmasakat, az energikusakat, és kizsákmányolja őket a gyengék
kedvéért.
Ennél fogva nincs remény a közösség békéjére. Ezáltal az igazságosság ellentmond a békének.
Az
önzőségben található egyedülállóság jellegzetessége rombolást és pusztulást
okoz
Ezáltal láthatjuk, hogy a jellegzetességek hogyan ütköznek egymással, és nem
csak különböző rétegek között, hanem minden egyes személyen belül is, a négy
jellegzetesség uralkodva fölötte egyszerre egy időben, vagy egyik a másik után,
kűzdve benne, amíg már lehetetlen a józan ész számára azokat elrendezni, és
teljes megegyezésbe hozni. Az igazság az, hogy ennek a teljes rendetlenségnek
bennünk nem más az eredete, mint a fennt említett egyedülállóság törvénye, mely
mindegyikőnkben létezik többé kevésbé.
És bár mi
tisztáztuk hogy mindaz egy magasztos okból ered, hogy ez a jellegzetesség
bennünk a Teremtőtől származik, aki egyedülálló a világban, és a teljes
teremtés Eredete, mégis a egyedülállóság érzete, amikor az szűkös önzőségünkön
belül található, az csak romlást és pusztulást okoz, ameddig nem válik az
összes pusztulás okává, melyek már megtörténtek eddig és később megtörténnek
majd a világban.
És
valóban nincsen egyetlen személy sem a világban aki szabad lenne ettől, és az
egyetlen különbség csak felhasználásának módjából adódik – a szív vágyáért,
uralkodásért vagy tiszteletért – és ez az ami megkülönbözteti az embereket
egymástól.
De ami megegyezik minden egyes emberben az, hogy mindegyikőnk készen áll arra,
hogy meggyalázza és kizsákmányolja az összes többi embert saját egyéni
hasznáért bármilyen lehetséges eszközzel, anélkül hogy figyelembe venné azt,
hogy magát felebarátja romjaira építi. És nincs jelentősége annak, hogy a
személy milyen engedményeket ad magának, választott irányának megfelelően,
mivel a vágy az értelem eredete, és nem az értelem a vágy eredete. Valójában
minnél hatalmasabb és kiválóbb egy személy, ugyanilyen mértékben az ő
egyedülállóság jellegzetessége is hatalmas és kiváló.
Az egyedülállóság természetének felhasználása mint az evolúció alanya a közösségben és az egyénben
Most
mélyebbre kell hatolnunk azon közvetlen feltételek megértésébe, melyek végül
elfogadásra találnak majd az emberiség által a világbéke megjelenésének idején,
és hogy megértsük hogy annak feltételei hogyan alkalmasak arra hogy elhozzák a
boldogsággal teli életet az egyénnek és a közösségnek, és hogy megértsük
az emberiség hajlandóságát arra hogy végre magukra vegyék azon különleges
feltételek terhét.
Térjünk
vissza az egyedülállóság témájára minden egyes ember szívében, mely készen áll
arra, hogy az egész világot felfalja saját élvezetére. Annak gyökere
közvetlenül a Különleges Teremtő Erőtől terjed ki az emberekhez, akik az Ő
ágai. Itt található egy kérdés, mely választ követel: “Hogyan lehetséges az,
hogy egy ilyen romlott forma jelenjen meg bennünk, mely a világ összes
pusztulásának nemzőjévé válik, és hogyan lehetséges az, hogy minden teremtés
Forrásából terjedjen ki minden pusztulás forrása?” Nem hagyhatunk egy ilyen
kérdést megválaszolatlanul.
Valóban
az éremnek két oldala van a fennt említett egyedülállósággal kapcsolatban.
Amennyiben azt a felső oldalról vizsgáljuk meg, a Felső Erővel való forma
egyenlőség oldaláról, akkor az csak a mások iránti adakozás formájában működik,
mivel a Teremtő az színtiszta adakozás, és a megszerzés formájából egy szikra
sem létezik Benne, mivel Neki semmi sem hiányzik, és nincs szüksége arra, hogy
bármit is kapjon az teremtményeitől. Ennél fogva az az egyedülállóság mely Tőle
hozzánk kiterjed ugyancsak kizárólag a mások iránti adakozás formájában
működik, és semmit sem akar maga számára megszerezni.
Azon érem
másik oldalán, azaz ahogy az valójában működik bennünk, mi azt találjuk, hogy
az homlokegyenest ellentétes irányban működik, mivel az csak az egyén maga
iránt megszerzésének formájában működik, mint az a vágy hogy valaki a világ
leghatalmasabb és leggazdagabb személyévé váljon. Ezáltal a fennti két oldal
olyan távol áll egymástól, mint Kelet Nyugattól.
Ez
megadja a választ kérdésünkre: “Hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz a
szingularitás, mely Attól származik, és Abból ered ami Különleges a világban,
és ami minden teremtés Forrása, bennünk minden pusztulás forrásaként szolgál?”
Mindez azért jelent meg bennünk, mivel mi azt a drága eszközt ellentétes
irányban használjuk, azaz az önmagunk iránti megszerzés szándékával. És én nem
mondom azt, hogy a bennünk levő szingularitás soha nem működik majd az adakozás
formájában, mivel nem tagadhatjuk azt, hogy léteznek köztünk emberek, akikben a
szingularitásuk a mások iránti adakozás formájában is működik, mint azokban,
akik összes pénzüket a közös jó érdekében költik el, és azok akik idejüket és
erőfeszítésüket a közös jóra szánják, és így tovább…
De az
érem két oldala, amiről szóltam csak a Teremtés fejlődésének két ellentétes
pontjairól beszélnek, mely mindent majd beteljesüléshez vezet, a hiányból
indulva, fokozatosan felemelkedve a fejlődés létráján, egyik szintről a
másikra, egyre Magasabbra, és onnan még Magasabbra, ameddig a csúcsra nem ér,
mely a tökéletesség előzetesen meghatározott mértéke. És akkor mindörökké ott
marad majd.
Azon két
pont fejlődésének sorrendje: A) a kezdő pont, mely a legalacsonyabb szint, mely
közel van a teljes hiányhoz. Ez van úgy leírva mint az érem második oldala. B)
A csúcs, ahol az megpihen és mindörökké létezik. És ez van úgy leírva, mint az
érem első oldala.
De ez az
időszak melyben most vagyunk már nagy mértékben kifejlődött és már számtalan
szinten emelkedett felül. Már legalacsonyabb szintje fölé emelkedett, amely a
fennt említett második oldal, és jóval közelebb került az első oldalhoz.
Ennél
fogva már vannak olyan emberek közöttünk, akik a bennük levő egyedülállóságot a
mások iránti adakozás formájában használják. De ők még mindig kevesen vannak,
mivel mi még mindig fejlődésünk közepén járunk. Amikor mi a szintek Legmagasabb
pontjához érkezünk, akkor már mindannyian a többiek iránti adakozás formájában
használjuk majd fel egyedülállóságunkat, és többé nem létezik majd olyan, hogy
bármely személy azt önmaga iránti megszerzés formájában használja fel.
Eme
szavak segítségével megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy megvizsgáljuk az élet
feltételeit az utolsó generációban – a világbéke idején, amikor az egész
emberiség eléri majd az érem elülső oldalát, és egyedülállóságukat csakis a
mások iránti adakozás formájában használják majd fel, és egyátalán nem a maguk
iránti megszerzés formájában. És hasznos idemásolni az élet fennt említett
formáját, hogy az leckéül és példakánt szolgáljon nekünk, hogy elménket
megnyugtassuk életünk hullámainak özönvíze alatt. Esetleg érdemes, és
lehetséges a mi generációnkban is, hogy megpróbáljunk hasonlítani a fennti
életformához.
Az élet feltétele az utolsó generációban
Először
is mindenkinek teljesen meg kell értenie, és el kell magyaráznia környezetének,
hogy a társadalom jóléte, mely az állam jóléte és a teljes világ jóléte az
teljesen egymástól függő. Mindaddig amíg a társadalom törvényei nem kielégítőek
az állam minden egyes egyéne számára, és megmarad egy olyan kisebbség mely nem
elégedett az állam kormányzásával, ez a kisebbség összeesküszik az állam
kormányzata mögött, és megpróbálja azt megdönteni.
És
amennyiben ezen kisebbség ereje nem elégséges arra, hogy az állam kormányzatát
szemtől szembe megdöntse, akkor közvetetten akarja majd azt megbuktatni,
például országokat egymásra uszítva háborút kiváltva, mivel természetes az,
hogy háború idején sokkal több elégedetlen egyén található, akik segítségével
képesek lennének az állam kormányzását megdönteni, és egy számukra kedvező új
vezetést felállítani.
Ezáltal az egyén békéje közvetlen okozója az állam békéjének.
Ezen túl
amennyiben figyelembe vesszük az államnak azt a részét, mely a háborúban
közvetlenül érdekelt, mely erővel minden állam folyamatosan rendelkezik, és
akiken múlik az állam összes sikerének reménye, azaz a háború tudósai, vagy
azok akik a háborúhoz szükséges anyagokat biztosítják, mely mindig egy jelentős
többséget tesz ki, amennyiben ezeket a jelenlegi vezetéstől elégedetlen
kisebbséghez adjuk, minden egyes pillanatban hatalmas mennyiségű embert
találhatunk, akik érdekeltek a háborúban és vérontásban.
Ennél
fogva a világ és az állam békéje egymástól függenek. Ezáltal mi szükségszerűen
azt találjuk, hogy az államnak még az a része is, mely jelenleg elégedett
életével, mely általában az ügyes és eszes része a társadalomnak, aggodalommal
kell hogy megteljen életük biztonságával kapcsolatban, az ők hatalmát
megdönteni készülőkkel való feszültség miatt. És amennyiben ők megértenék a
béke értékét, akkor boldogan magukra vennék az utolsó generáció életvitelét,
mivel “mindazt amivel az ember rendelkezik, odaadja életéért cserébe”.
A fájdalom az élvezet ellenében az önmagunk iránti megszerzésben
Ezáltal,
amikor mi megvizsgáljuk és teljesen megértjük a fennti tervet, látni fogjuk,
hogy a teljes nehézség abból adódik, hogy természetünket a magunk számára
történő megszerzésről átváltoztassuk a másuk számára történő adakozássá, mivel
ez a kettő teljes mértékben ellentmond egymásnak. Első látásra a terv
illúziónak tűnik, valami olyasminak mely emberfeletti. De amennyiben mi
mélyebbre merülünk mindebben, akkor azt találjuk, hogy az öncélú megszerzés és
mások iránti adakozás ellentmondása nem más mint egy pszichológiai probléma,
mivel valójában mi most is adakozunk másoknak anélkül hogy magunknak bármi
hasznot hajtanánk. Mindez azért van, mivel bár az öncélú megszerzés számos
különböző formában jelenik meg előttünk, mint bizonyos tulajdonokban, a szív, a
szem, a szájpadlás, stb. élvezetét okozó dolgokban, mindazokat képesek vagyunk
egyetlen névvel meghatározni: “élvezet”.Ennél fogva az öncélú megszerzés
alapvető esszenciája, melyre a személy állandóan vágyik nem más, mint az
élvezetre szolgáló vágy.
És most
képzeljük el, hogy amennyiben összegyűjtenénk az összes élvezeteket, melyeket a
személy élete hetven éve alatt érez, és azt egy oldalra tennénk, és
összegyűjtenénk életének összes fájdalmát és szomorúságát a másik oldalon, ha
képesek lennénk ennek végeredményét megvizsgálni, leginkább azt kívánnánk
bárcsak ne születtünk volna meg. És amennyiben ez tényleg így van, akkor mit
kap meg az ember élete évei alatt? Ha feltesszük, hogy a személy élete során
2O% élvezethez jut, 8O% fájdalom mellett, és ha ezeket egymással szembe
állítjuk akkor is megmaradna 6O% ellenszolgáltatás nélküli szenvedés.
De mindez
csak személyes számítás, mintha a személy csak magának dolgozna. De a globális
számításban, a személy többet termel mint amire saját élvezetéhez,
szükségleteihez kell. Ezáltal amennyiben szándékának iránya megváltozna öncélú
megszerzésről mások iránti adakozássá, a személy képes lenne teljes termelését
élvezni mindenfajta fájdalom nélkül.
Baal Hasulam, 20. századi kabbalista