Felhőalapú tárolás?
Kérdés: Az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogyan kommunikáljunk magasabb erőkkel, az univerzum információs mezőjével.
Az egyik modern megközelítés, amely ilyen kommunikációs csatornát ígér, az úgynevezett „chanelling”, vagy „csatornázás”. Ez definíció szerint a magasabb valóság fogalmán alapul, amellyel kapcsolatot létesítünk.
Kérdés: Az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogyan kommunikáljunk magasabb erőkkel, az univerzum információs mezőjével.
Az egyik modern megközelítés, amely ilyen kommunikációs csatornát ígér, az úgynevezett „chanelling”, vagy „csatornázás”. Ez definíció szerint a magasabb valóság fogalmán alapul, amellyel kapcsolatot létesítünk.
Hasonlóan hivatkozhatunk az informatikában a felhőben tárolt adatok példájára, aminél távoli hozzáféréssel rendelkezünk annak tartalmához.
Ez gazdag teret nyit a képzelet számára, egy igazi „szűzföldet”, amelyet előttünk művelnek.
Több tucat könyvet írtak erről a témáról, és jelentős érdeklődést váltott ki. Van benne némi igazság? Vannak-e magasabb rendű „felhők”? Beírhatom a jelszót és beléphetek a globális tudás rendszerébe?
Válasz: A hely, ahol létezünk, természetesen hatalmas mennyiségű tudást tartalmaz. Ahogy fejlődünk, kapcsolódunk ehhez a „tárolóhoz”, táplálkozunk belőle, és előrébb jutunk az életben.
Ugyanakkor felfedezünk magunknak valami újat, amit korábban nem tudtunk. De objektív szempontból ezek a jelenségek nem újak. A természetben az Univerzum kialakulása vagy a fejlődés későbbi szakaszai óta léteznek. Nem újdonságokat találunk ki, hanem azt érzékeljük, ami létezik.
Ezért hasonlította Newton magát egy gyerekhez, aki a tengerparton játszik: „…Úgy tűnik, csak olyan voltam, mint egy fiú, aki a tengerparton játszik, és időnként elkalandozik, és találtam egy simább kavicsot vagy egy szebb kagylót, mint a hétköznapi, miközben az igazság nagy óceánja mind előttem hevert felfedezetlenül.” Ez az univerzumról alkotott tudásunk mértéke. Minden tudományunk apró próbálkozás, hogy kommunikáljunk a bölcsesség óceánjával.
Saját természetünk csőlátása
Valójában szinte semmit sem tudunk magunkról; nem ismerjük valóságérzékelésünk mechanizmusát. Csak azt értjük, hogy a szemünk előtt megjelenő képet érzékszerveink rendkívüli mértékben korlátozzák.
Válasz: A hely, ahol létezünk, természetesen hatalmas mennyiségű tudást tartalmaz. Ahogy fejlődünk, kapcsolódunk ehhez a „tárolóhoz”, táplálkozunk belőle, és előrébb jutunk az életben.
Ugyanakkor felfedezünk magunknak valami újat, amit korábban nem tudtunk. De objektív szempontból ezek a jelenségek nem újak. A természetben az Univerzum kialakulása vagy a fejlődés későbbi szakaszai óta léteznek. Nem újdonságokat találunk ki, hanem azt érzékeljük, ami létezik.
Ezért hasonlította Newton magát egy gyerekhez, aki a tengerparton játszik: „…Úgy tűnik, csak olyan voltam, mint egy fiú, aki a tengerparton játszik, és időnként elkalandozik, és találtam egy simább kavicsot vagy egy szebb kagylót, mint a hétköznapi, miközben az igazság nagy óceánja mind előttem hevert felfedezetlenül.” Ez az univerzumról alkotott tudásunk mértéke. Minden tudományunk apró próbálkozás, hogy kommunikáljunk a bölcsesség óceánjával.
Saját természetünk csőlátása
Valójában szinte semmit sem tudunk magunkról; nem ismerjük valóságérzékelésünk mechanizmusát. Csak azt értjük, hogy a szemünk előtt megjelenő képet érzékszerveink rendkívüli mértékben korlátozzák.
Ez a tartomány olyan szűk, hogy minőségileg eltérő érzéseket még mi sem tudunk elképzelni. Szeretnénk kitágítani a látókört, de természeténél fogva nem csak a „kiegészítőkre” van szükségünk, ahogy a kutyának sincs szüksége ötödik lábra.
A látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás és a tapintás látszólagos elégségessége miatt korlátoz engem. Ennek eredményeként a végtelen frekvenciákkal és végtelen információval átitatott csodálatos festmény csak egy apró töredékét látom. Számos „függöny” még ezt a darabot is eltorzítja, mielőtt megjelenik az érzéseimben.
Valójában nem a külső valóságról van szó. Amikor egy fát látok a szemem előtt, a szemem nem is azt érzékeli, hanem a hullámokat, amelyek adatai elektromos és kémiai „átalakítókon” keresztül haladnak át bennem, mígnem kirajzolódik a „fának” nevezett forma. ” Fogalmam sincs, mi van kívül, mi van rajtam kívül, és van-e egyáltalán valami, vagy hogy a „fa” egy részem.
A bizonyos erőkkel vagy jelenségekkel való kommunikáció témája tele van megválaszolatlan kérdésekkel. A probléma az, hogy nincs mit vizsgálni, nincs mit megvitatni, mert nem vagyunk képesek az érzékszerveinken kívül lenni.
Ezért a „csatornázás” az úgynevezett „vad terület”, ahol mindenki kijelentheti, amit akar, és senki igaza „definíció szerint” nem bizonyítható.
Sokan keresték a kommunikációs csatornákat a magasabb erőkkel. A korábbi jóléti időszakokhoz képest ma szerénynek tűnik ez a szféra, de mégis bevételt hoz.
Forrás: https://laitman.com/2015/02/on-the-ocean-of-wisdom
A látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás és a tapintás látszólagos elégségessége miatt korlátoz engem. Ennek eredményeként a végtelen frekvenciákkal és végtelen információval átitatott csodálatos festmény csak egy apró töredékét látom. Számos „függöny” még ezt a darabot is eltorzítja, mielőtt megjelenik az érzéseimben.
Valójában nem a külső valóságról van szó. Amikor egy fát látok a szemem előtt, a szemem nem is azt érzékeli, hanem a hullámokat, amelyek adatai elektromos és kémiai „átalakítókon” keresztül haladnak át bennem, mígnem kirajzolódik a „fának” nevezett forma. ” Fogalmam sincs, mi van kívül, mi van rajtam kívül, és van-e egyáltalán valami, vagy hogy a „fa” egy részem.
A bizonyos erőkkel vagy jelenségekkel való kommunikáció témája tele van megválaszolatlan kérdésekkel. A probléma az, hogy nincs mit vizsgálni, nincs mit megvitatni, mert nem vagyunk képesek az érzékszerveinken kívül lenni.
Ezért a „csatornázás” az úgynevezett „vad terület”, ahol mindenki kijelentheti, amit akar, és senki igaza „definíció szerint” nem bizonyítható.
Sokan keresték a kommunikációs csatornákat a magasabb erőkkel. A korábbi jóléti időszakokhoz képest ma szerénynek tűnik ez a szféra, de mégis bevételt hoz.
Forrás: https://laitman.com/2015/02/on-the-ocean-of-wisdom
