Amikor én kilépek az én érzékelésemből és megpróbálok valaki másban létezni, én nem az Ő egoisztikus tulajdonságába lépek be, inkább én kapcsolatba lépek azzal amit Ő még el sem tud képzelni maga számára, az Ő lelkébe, az Ő spirituális potenciáljába kapcsolódok be. Én nem töltöm meg az Ő egoizmusát, inkább magamat építem bele, az én spirituális hasonlóságomat, képemet benne.
Az az igazság, az én lelkem az minden, amivel én kielégítem a másikat.
A lélek nem a személyen belül létezik. A “lélek” az vágy, és a vágy nem anyag, nem lehet lemérni. Egy tér, erő, az akarat ereje amivel az én viszonyulok a többiek felé, miközben próbálok összekapcsolódni velük, és ez a szándék bennük marad, mint egy lenyomat, mint információ arról amit én beléjük helyezek, amellyel én akarom beteljesíteni őket.
A vágyam megoszlik a többi lélek között, az emberek saját és általános vágyai között. Az elején még nem vagyok tudatában ezeknek, csak később, miután egy magasabb szinten vagyok, egy felsőbb lépcsőn, akkor kezdem én aktívan beteljesíteni őket Ezáltal egy ilyen tendencia, epekedés kifele, az ami megformálja az emberi lelket.
A test meghal, mivel az egy állat, nincsen benne semmi. Az számít, mennyit sikerült az életemben átadni másoknak magamból, nem a fizikai cselekedetekkel hanem csak vágyakat átadva. Végül is a vágy a legerősebb erő a világban.
Egy személy hatása a másikra a vágyban létezik, ez teszi lehetővé hogy belépjünk másokba.
Tehát a barát szerepe a csoportban a másokba való befektetése által van meghatározva. Akarom vagy nem akarom, az amit a többiek belém helyeznek az kezd dolgozni, befolyásolni engem. A globális válság felfedi ezt az önző függőségeket közöttünk, ugyanilyen módon össze vagyunk fonódva lélekben is.
A lélek általánosságban szólva valami közös dolog. Csak egy lélek létezik, egy ember, egy Adam és mi, az ő részei vagyunk. Még nem értjük, hogy menyire függünk egymástól, mint egy spirituális organizmus a spirituális rendszer részei.
Ennél fogva mindenkinek a másokra való behatása közvetlen, természetes, felfedett, egyiktől közvetlenül a másikig.
Ha mi képesek vagyunk létezni ezzel az alapelvvel, mi egy fantasztikus lehetőséget kapnánk arra hogy válogatott módon befolyásoljuk az embereket és egymást: húzzunk, nyomjunk, felemeljünk és segítsünk mindenkit. Amennyiben alkalmaznánk ezt az alapelvet, minden bizonnyal egy hatalmas ugrást tennénk előre.
Ha minden barát, nő vagy férfi, megértené ezeket, fel tudnánk emelni mindenkit ezzel a belső sóvárgással itt és most. Ez csakis a mi belső vágyainktól függ, vagyis inkább a szándékainktól. A szándék az egy beteljesületlen vágy, mely még nem vált valóvá. Ez a legerősebb erő az Univerzumban.
A mi világunkban látjuk a példákból, hogy minél nagyobb a fizikai erő, annál kevésbé érezhető, tapintható. Ki tudja érzékelni az atomok interakciójának erejét? Ennek ellenére képes egy hatalmas erejű robbanást okozni egy kilónyi anyagból. A gondolat ereje, a vágy ereje a legerősebb mindenek felett.
Ezért van hogy az utunkon a kulcs a szándék: mennyire helyesen tudjuk azokat megformálni és összekapcsolni egymással. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőnk igyekszik a másikban állni, hogy kilépjen magából, a testéből, és belépjen a lélek érzékelésébe.
Ez egy gyönyörű érzés, amikor az ember nem kapcsolja magát a fizikai testéhez, mivelhogy kilépett belőle, úgy viselkedik vele mint egy “állati társsal” : lóval, szamárral, tehénnel, stb. A személy gondoskodik testéről, de abszolút módon érzi, mintha nem függne a fizikai testétől, az “állattól”. Már kezdi érezni, hogy az élete ragyog a testén kívül, a Felső Elme hatalmas erőterében.
Dr. Michael Laitman
