Ebből kifolyólak korrekciójuk azáltal történik, hogy másokkal egyesülnek, mivel azt hallják, hogy az egység a fizikai szinten hasznos számukra. Végül is el vannak szigetelve, és nincs más módjuk a kapcsolatokra. Azonban, ahogy az idő halad, elkezdik megérteni, hogy a kölcsönös kompromisszum és kölcsönös adakozás sokkal többet jelent annál, mint azt eredetileg gondolták.
A bankszámla, egészségügyi biztosítás, nyugdíj és fizetés mellett létezik az életnek egy magasabb szintje, és ezt minden ember megérezheti! Amikor az ember érzi a Természet Felső Erejét, az örök élet folyamát, akkor minden ami jelenlegi életében történik, és minden, ami a múltban, illetve a jövőben történik egyetlen valósággá áll össze. A személy felfedezi az Univerzum rejtett részét, és a két rész eggyé áll össze.
Az emberek elkezdik ezt megérteni egyesülésük következtében, mivel pontosan egységük útján a Fény apró ragyogását kapják meg. Azonban mindez a következő szinten történik majd meg. Egyenlőre csak az egységgel kell foglalkoznunk, ami ahhoz szükséges, hogy a fizikai szinten egyszerűen jól éljünk. Ennyi az egész, nincs több! Mit is jelent jól élni? Ez azt jelenti, hogy mindenünk meglehet, bármit is akarunk!
Egy a Báál HaSzulam “Egy Törvény” című cikkéről szóló leckéből 2OO9 március 8.-án
Via - Laitman Blog