Mindent egy közös szállal van összekötve. A vas a Földön a csillagokból származik, és életünket biztosítja azáltal, hogy segít szállítani az oxigént a vérünkben. A baktériumok körülbelül 2,5 milliárd évvel ezelőtt megtanultak oxigént előállítani a fotoszintézis útján, ami végül lehetővé tette az emberiség fejlődését. Az emberiség több tízezer év alatt fejlődött ki, és a mai csecsemők az emberiség előzetesen felhalmozott tudásával születnek. Valójában nincs születés vagy halál, hanem ugyanazon entitás állandó fejlődési folyamata, amely az egész valóságból áll. Ez az entitás, amelyet a kabbala „léleknek” nevez, minden tulajdonságunkat, érzéseinket, tapasztalatainkat és gondolatainkat tartalmazza.
Minden közös. Amit „mi” -nek tekintünk, valóban nem személyes. Ahelyett, hogy küzdnénk az öntudatunk megőrzése érdekében, csatlakoznunk kell a közös lélekhez és éreznünk a teljes összekapcsolódás rendszerét. E nélkül egyedül érezzük magunkat, mint elválasztott és magányos lények. És ami a legrosszabb, ez egy hamis felfogás, az ellenkezője valódi állapotunknak.
Valójában nincs egyetlen sejt, gondolat, vágy vagy motiváció, amely nem másoktól érkezik hozzánk, és nem utazik tőlünk az egész emberiséghez és az egész világegyetemhez. Mindannyian éreznénk ezt, hogy ha ez nem az egoink számára lenne. Az egoizmus, a szétválasztás és a másoktól való elidegenedés érzése megakadályozza, hogy megtapasztaljuk ezt a teljes kapcsolatot. Összetartozásunk abszolút tudatossága helyett teljes sötétségben vagyunk, egónk falaival körülvéve.
De nem az a rendeltetésünk, hogy így maradjunk. Az a rendeltetésünk, hogy megbontsuk ezeket a falakat, és tudatos emberekké váljunk. Ezért kaptuk a társadalmat, így „gyakorolhatjuk” az egymással való összekapcsolódást. Amikor arra törekszünk, hogy törődő kapcsolatokat építsünk egymás között, utánozzuk azokat a korábban létező kapcsolatokat, amelyek a valóságot alkotják, és ezáltal elkezdjük érezni őket.
Dr. Michael Laitman
