
A fizikai világban távolságot hidalunk át, és időt töltünk a külső problémákkal, míg a Kabbalaban éppen ellenkezőleg, befelé haladunk, a köztünk létező összeköttetések belsejébe.
Ez magyarázza, miért nevezik a Kabbalát „belső bölcsességnek”, miközben az anyagi világ tudományait külsőnek tekintik. Segítségükkel megtanulunk dolgokat, amelyek kívül és körülöttünk vannak, míg a Kabbala feltárja a kölcsönös kommunikáció pszichológiáját.
Ezzel az eszközzel abszolút mindent megtanulhatsz! Ha sikerül ezt megtennünk, az olyan tudományágak, mint a fizika, a kémia és a világ más tudományai, nyilvánvalóvá válnak számunkra a legtermészetesebb és alapvető formákban. Sőt, egy olyan általános tudománnyá alakulnak, amely leírja az egész univerzumot - a természet általános ismereteit, és nem osztja azt fizika, kémia, biológia, állattan stb részekre.
Jelenlegi érzékelőink nem képesek ennyire átfogni ezeket a dolgokat. Amikor megismerjük a belső megértést, elkezdjük feltárni a tőlünk függő, ásványi, vegetatív és állati természetet; így a természet megértése háromdimenzióssá válik, mert tőlünk függ, és az által van meghatározva, ahogy a világot megfigyeljük. Valójában nincs olyan dolog, mint ez a világ; minden bennünk van. A világ attól függ, hogyan vizualizáljuk.
Dr. Michael Laitman