2020. április 19., vasárnap

A természet beoltott minket a koronavírussal oltóanyagként egy súlyosabb vírus gyógyítására !


Mielőtt a koronavírus csapást mért ránk, egy másik vírus sújtott bennünket: az egoista emberi természetünk. Az ego vírus nem okozott lázat és száraz köhögést - gondolatainkat és vágyainkat támadta. Ez arra késztetett minket, hogy mindig magunkra gondolkodjunk, és arra, hogy kizárólag személyes előnyökre tegyünk szert, bármit és bárkit kihasználva körülöttünk, hogy magunknak adjunk megelégedettséget.


A probléma az volt, hogy az ego soha nem tudott valóban elégedett lenni. Egy végtelen, önmagát beteljesíteni akaró verseny során egyre inkább mutálódott, egyre többre vágyott, és közben elfelejtettük a mások iránti figyelmesség szükségességét, és az ego sürgetett minket, hogy keressünk nagyobb vagyont, társadalmi státuszt és hatalmat bárki és bármi felhasználásával, amit a keze elért. 


Ezután a természet befecskendezte nekünk a koronavírust - a természet oltását az egó - vírus ellen, amely a közelmúltban szélsőségesen mutálódott. Mivel hagytuk, hogy az ego kihasználja a szokásos fizikai közelséget, a természet fizikailag elhatárolt minket egymástól annak érdekében, hogy időt adjunk a belső gyógyulásra, és felismerjük, hogy egoista minőségünk egyre inkább kitérített minket az egymással és a természettel való egyensúlyból, és hogy elgondolkodjunk azon, hogyan tudnánk kijavítani ezt a hibát - kialakítani a kölcsönös támogatásnak, ösztönzésének és felelősség közös érzését az ego felett.


Jelenleg rendkívül fontos, hogy ebben együtt haladjunk, és segítsünk egymásnak konstruktív módon viszonyulni  a fizikai elszigeteltségnek az időszakához, amelybe a természet kényszerített minket - hogy nincs szükségünk másra, mint a figyelem, az aggodalom és a felelősségvállalás egymás iránti érzéseinek fejlesztésére, annak érdekében, hogy ez történelmi váltás legyen a régi verseny - egoista világból a harmonikus globális kapcsolat új világába.

                                           
                                    Dr. Michael Laitman