2018. április 23., hétfő

Korrigált látomás

Ameddig nem érjük el a korrekció végét és a világunk ebben a formában folytatja a létezését ahogyan azt most érzékeljük, nem fogunk tudni tovább fejlődni. Abban az állapotban kell élnünk, ami elkülönített a spiritualitástól, hogy folyamatosan be és kiléphessünk belőle, hogy elhozzuk a korrigált vágyak darabkáit a spirituális állapotokba és ez addig folytatódik, mígnem a tökéletesen korrigált lélek meg nem teremtődik. Amikor az összes vágyunk ki lesz javítva, már nem lesz rá szükségünk, hogy érzékeljük az anyagot, amit a világunknak nevezünk. Egyszerűen eltűnik majd, mert nem lesz már korrigálatlan vágyunk.

Mi a különbség például aközött, hogy ki vagyok most és ki voltam 60 évvel ezelőtt? 

Más vágyaim vannak, mint, amit akkor éreztem, amikor még gyereknek hívtak. A vágyak megváltoztak és a gyerek felnőtt lett, aki másképp látja a világot és másokat. Ez azt jelenti, hogy az ember vágyai növekedve változáson mennek keresztül az élete folyamán, a mozgás, és a világ is másnak tűnik. Ebben hasonló a történet itt is. A vágyak más szintre emelkednek és ebben a formában nem fogjuk érzékelni már ezt a világot.

                                                                 A KabTV „Az Örök Könyv titkai” c. műsorából 3/12/14