2017. május 1., hétfő

A bölcsesség, ami garantálja a sikert az életben

A Kabbala bölcsessége leginkább a közönséges embereknek szól, és semmi köze sincs a vallásokhoz: sem a judaizmushoz, sem a keleti hitekhez, sem a kereszténységhez, sem az iszlámhoz, és semmilyen miszticizmushoz. Ebben kizárólag a felső erő minden feltárulásáról van szó minden ember számára. A Teremtő a Természet elérése, az általános terv elérése. Ez megnyitja a szemünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy megnézzük, milyen világban élünk, ki irányítja azt, és a hálózatot, amelyben vagyunk. Mindez segít nekünk abban, hogy sikeresebbé váljunk, ami ma az emberiség számára szükséges, mert szenved .

Azoknak az embereknek akiknek megadatott a korrekció terve azt fel kell ismerniük. Ráadásul a feladatunk hogy az egész emberiséget be kell vonnunk ebbe a tervbe, és mindaddig, amíg ezt nem tesszük meg, gyűlölni fognak minket és egyre nagyobb nyomást helyeznek majd ránk. A globális nyomás csak nemrég kezdődött. Ennek a feltárásnak köszönhetően egy ember nem fog rosszul élni az életében. Ráadásul elkezdi felfedezni a felső dimenziót, és rájön, hogy életünk nem ér véget, amikor a korporális test meghal. Nem ez a létezés lényege, amely csak néhány évtizedre korlátozódik, és azon is fájdalomban és háborúkon megy át.

Ennek az életnek a jelentése, hogy a következő szintre emelkedjünk. Ez nem a fizikai világ szintje, hanem egy új tudatszint, egy új érzelmi szint. Felemelkedünk egy másik dimenzióba, és új távlatokat fedezünk fel, egy új világot. Ez az, amire a Kabbala bölcsessége meghív mindenkit, és ez az, amiről szól, ez a felsőbb erő feltárása, a Teremtő elérése, az örökkévalóság és a természet tökéletességének feltárása.
                                                                                                          
                                                                                                           Dr. Michael Laitman