2016. november 25., péntek

Az élet programja - 1. rész

Miért élünk, és mi a fejlődésünk célja?

Először nem rajtunk múlnak ezek, ahogy írva van: "Az ember nem a saját választása alapján születik, éli az életét, és hal meg.”

Nem tudjuk, mi fog történni velünk a következő pillanatban, ez egy áldás számunkra, mert nem a saját választásunk alapján születünk és éljük az életünket. Minden pillanatban a túlélésért küzdünk ebben a világban az adott körülmények között, ahogy azt élet ábrázolja nekünk. És ez jó így. Máskülönben teljesen össze lennénk zavarodva.

Az élet olyan keretek közé helyezi az embert, amit nem ő választott. Nem tudjuk, hogy a sors mit készített elő a számunkra, kivel kell ma találkoznunk, mi fog történni velünk a munkába menet, vagy otthon, mire számíthatunk a gyermekeinktől és a rokonainktól.

Nincs tudomásunk, hogy mik fognak megtörténni velünk, és amikor egy nap mindenféle szerencsétlenségek nélkül telik el, akkor hálásak lehetünk: "Köszönöm Istenem! Ez a nap jól ment! "

De kik vagyunk mi összehasonlítva a világegyetem végtelen számú csillagával és bolygóival? Apró bogaraknak tűnünk a világmindenséghez képest, akik másznak a Föld felszínén, akik egész életüket a túlélésért folytatott harcnak szentelik.

Mégis azt kérdezzük, hogy mi az életünk célja és a létezésünk értelmén aggódunk, a lehetőségen, hogy meghatározzuk a jövőnk körülményeit, igazgassuk a családunk sorsát, az emberekét, az országokét és az egész világét. Minden attól függ, hogy képesek vagyunk-e megkérdezni magunkat a fejlődésünk végső célja felől. Mi attól a szinttől függünk, ahonnan feltettük ezt a kérdést, és a kutatásaink is erre keresik a választ.

Van egy általános fejlődési program, ami működik a világban. Ha megnézzük közelebbről az életünket, látni fogjuk, hogy nem mi vagyunk azok, akik döntenek: egy mátrixban élünk. Ez a program működik rajtunk folyamatosan, beírja létünk új paramétereit és belehelyez minket a különböző külső és belső feltételekbe.

Megismerésünket elménk és szívünk belső tapasztalatai alakítják, a testi érzetek, és azok a dolgok, amiket magunk körül tapasztalunk. Ennek eredményeként folyamatosan fejlődünk és feldolgozzuk a belső és külső adatokat a program szerint, amit nem ismerünk.

A program a születésünkkor íródik belénk, és folytatódik a nevelésünkkor. Nem mi vagyunk azok, akik meghatározzák ezeket. Más szóval nincs semmilyen hatalmunk a döntéseink felett az életünkben. Látjuk, hogy egy fiú és egy lány "véletlenül" találkozik, házasságot kötnek és sok évig együtt élnek. Miért történt ez? Mi még erre az egyszerű kérdésre sem vagyunk képesek választ adni.

Amikor arra törekszünk, hogy megértsük életünk útját, az általános programot, ahogy a természet visz minket előre egy speciális cél felé, szükségünk van a Kabbala bölcseletére, hogy megtanuljuk, milyen cél felé is törekszünk, Az összes földi tudomány közül csak egy van, ami azt mondja, hogy az emberi fejlődés túl van az anyagi korlátokon, az az univerzum felett található.

A Kabbala az irányító és ellenőrző vektorokról beszél, amik Univerzumunktól kívülre erednek és befolyásolják a mi parányi világunkat, és az ott élő embereket.

A Kabbala az emberi lények különleges céljáról beszél, amit követnünk kell. A haladásunk jelen pillanatban tudattalanul zajlik, egy erő hatása alatt, amely kényszerít minket, hogy fejlődjünk.

Azonban ennek az evolúciónak az eredményeként, az emberiség elér egy állapotba, amikor az emberek dönthetnek arról, hogy folytatni kívánják-e a haladást öntudatosan, szándékosan, vagy sem.

Az egység növeli a vágyat, ezzel felhatalmazást ad számunkra, hogy elérjük a célt, amit a természet határozott meg nekünk.