2016. október 27., csütörtök

Emelkedj felül az ellentéteken

Az összes konfrontáció és konfliktus, háború a világban, mind fentről van számunkra adva, annak érdekében, hogy a Teremtő Fényét követeljük, és megértsük, hogy mi magunktól semmire sem vagyunk képesek.

Egyszerűen fel kell emelnünk a kezeinket és kiáltanunk kell, mert hihetetlen az, ami a világban törétnik, hihetetlen, hogy milyen intenzív gyűlölet lobbant lángra számos okból fakadóan.

A konfrontációnak, a konfliktusok ezen fajtáját korábban képtelen voltunk elképzelni, és még mindig nem hisszük el, hogy ez lehetséges. Borzalmas látni, ahogy erősnek hitt országok szakadnak ketté, lásd korábban Ukrajna esetét.

Nekünk azonban nem Amerikát vagy az Európai Uniót kell vádolnunk mindezért. A Teremtő rendezi el számunkra mindezt, melynek oka, hogy felülemelkedjünk az ellentéteinken. Felül kell emelkednünk rajtuk, hogy abbamaradjanak. Ez egy nagyon komoly munka.

A Teremtő játszik velünk és nekünk teljes egészében a korrekcióra és az egységre kell irányítanunk a figyelmünket. Az evilági próbálkozásainknak semmi eredménye sincsen.