2016. május 10., kedd

A Természet rendszerének részévé kell váljunk

A Föld hasonló egyetlen sejthez, és hasonlóan mindenhez, mely rajta él, világunk a versengő individualizmus életfenntartó interakciója alapján fejlődik. A Természet megfelelően mutatja be az összes földön élő élőlény történelmi és globális összekapcsoltságát és egymásra utaltságát.

A gazdasági rendszer az emberi testhez hasonló módon működik. A testet, mint egyetlen, összefüggő élőlényt tanulmányozva felfedezhetjük a magunk és társadalmunk irányítására szolgáló megfelelő alapelveket. Ezek az alapelvek nincsenek belénk építve a természet által, hanem inkább szabad választásunkra vannak bízva, azért, hogy azokat önként vállaljuk fel, és alkalmazzuk magunkra. Ily módon megszabadulhatunk azoktól az alapelvektől, melyek károsak gazdaságunkra és általában az életünkre nézve, és csak azokat az alapelveket használjuk, melyek hasznosak.

Az emberi test folyamatosan regenerálja sejtjeit, ezáltal fenntartva formáját, és megszabadulva attól, melyre nincsen szüksége. A test csak akkor képes életét fenntartani, ha biológiai részei támogatják egymást, és nem akadályozzák egymást. A múltban az életért való versengés, és túlélés volt a fejlődés alapköve. Azonban a mai társadalom olyan, mint egy egyesült egyetlen élőlény, és így egy új alapelv alapján van vezérelve, mely az egyedülálló összekapcsolt élőlény életének alapelve. 


Ez az alapelv azt mondja ki, hogy az élet az élő rendszerek összekapcsoltságán alapul. Ezért van az, hogy a mi generációnkban a határtalan rivalizációról az önkéntes együttműködésre kell átváltsunk. A határtalan evolúció befejeződött. A Természet rendszere felfedte magát, és nekünk annak részévé kell válnunk.