Manapság sokan úgy vélik, hogy az emberiség fejlődése egy zsákutca felé tart. A múltban még reménykedtünk abban, hogy a tudományos és társadalmi fejlődésen keresztül egy jobb és boldogabb életet felé tartunk. Azonban rá kell ébrednünk arra, hogy mindez már csak ábránd, amit beárnyékol az emberekben egyre növekvő pesszimizmus.
Látjuk, hogy a világon egyre többen és többen nem találják meg beteljesedésüket, miközben egykor még úgy gondoltunk magunkra, mint akik nagy előrelépést tesznek afelé. Abban a hitben éltünk, hogy jelentősen fejlődünk, most azonban rá kellett ébredünk, hogy falakba ütközünk.
Az emberiség elmerül a depresszióban. Az öngyilkosság gondolata kísérti, kábító- és tudatmódosító szerek rabságában él, mindössze azért, hogy ily módon tompítsa érzékelését, és kivonja magát ebből a világból. A terrorizmus és természeti katasztrófák a globális válság jelei, tünetei. Ezek az állapotok azonban elvezetik az embert egy alapvető kérdéshez: “Mi értelme az életnek?
Sokan már elkezdték keresni a választ erre a kérdésre. Ez akkor válik számunkra teljesen nyilvánvalóvá, mikor megfigyeljük, hogy milyen sokan kutatnak a spirituális világ után. Számuk az elmúlt húsz évben rendkívüli módon növekedett.
A Zohár Könyvében le van írva, hogy a huszadik század végén az emberiség elkezd kérdezni az élet értelméről, számukra a válasz a Kabbala rejtett ősi tudományában található, ami csak most, a mi időnkben tárulhat fel, éppen a kialakult nehéz körülmények miatt.
A Kabbala tudománya rejtve volt az elmúlt évezredek során. Az emberek akkor még nem álltak készen rá, nem is volt rá szükségük. Az utóbbi években azonban sokan kezdtek Kabbala tanulmányokba, kíváncsian, hogy mit tud adni nekik. Amint egy személy felismeri, hogy a Kabbala választ tud adni arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme, akkor ő már nem fogja magát megfélemlítve érezni, és elkezd aktívan részt venni a tanulásban.
Az olyan feltevések, hogy a Kabbala mágiáról, csodákról, piros szalagokról, és szentelt vizekről szól, lassan kihal a köztudatból, mert az emberek látják, hogy ezek csak pszichológiai jelenségek.
A kereslet a valódi, autentikus Kabbala iránt egyre növekszik. Más szóval, egyre nagyobb igény mutatkozik arra, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megérezzék a nagyobb univerzumot, az öröklétet, és a magasabb irányító erőket. Az emberek szeretnék ugyanis tudni, hogy miért létezik a világuk, életüknek mi a célja, honnan jöttek és hová tartanak.
Napjainkban sok ember a világ minden tájáról érdeklődik és kutat ezekben a témákban, ez az oka annak, amiért a Kabbala tudománya egyre szélesebb körű népszerűségnek örvend. Ahogy az evilági lét egyre keserűbb és korlátozottabb lesz, annál többen és többen fogják kívánni, hogy valami evilágin túli dologhoz kötődjenek.