Honnan ered az a vágyunk, hogy Teremtőhöz hasonlatossá váljunk?
Létezik egy Teremtő, aki adni akar. Ez a Gyökér, a Kezdet vagy más néven a nulladik fázis. Az adás érdekében számára szüksége van valakire, akinek adhat és a Teremtő adni akar. Tehát Ő megteremtett egy Kli-t, ami megkapja az "ajándékot", vagyis a Teremtő a Kli számára ad. Ezt nevezzük az első fázisnak.
Annak érdekében, hogy ez megtörténjen, a megszerzőnek először akarnia kell az örömöt. Ha én magam ébresztek benned egy vágyat valami iránt és aztán megadom számodra azt amit akarsz, az nem fog élvezetet nyújtani számodra, nem fogod élvezni az így kapott ajándékomat, mert az nem a te saját vágyad eredménye. Neked először az én vágyamat saját vágyadnak kell érezned, mielőtt képes lennél bármit is "örömként" definiálni. Az első fázis végén a teremtmény már ekként kezdi el érzékelni az Adót és annak természetét.
A megszerzés iránti akarat az Adó (első fázis) érzékelése által fejlődik és ebből következik az, hogy a megszerző olyanná akar válni, mint az Adó (ami már a második fázis). Csak ebben az állapotban válik arra érdemessé a teremtmény, hogy olyanná váljon, mint az Adó (ami már a harmadik fázis). Azonban, ez csak egy szakasz a megszerzés iránti akarat formájának és a teremtmény nem igazán van annak tudatában, hogy mit is kapott pontosan.
Az tény, hogy a teremtmény számára mindennek érzékelése nem tudatosul elméjében; ezek csupán fázisok a nyers megszerzés iránti akarat fejlődése során. Szóval a nyers vágynak először alább kell ereszkednie, formálódnia kell és el kell távolodnia a Teremtőtől mindaddig, míg az már nem érzékeli Őt egyáltalán. Le kell ereszkednie a mi világunkig és csak ezután fogja érzékelni a vágyat abban, mint az ő független és saját akaratát (ez a negyedik fázis). Ezután már el fogja hinni azt, hogy az az ő szabad és független vágya, ami nincs alávetve a Teremtő útmutatásának.
Abban az állapotban, amikor egy egyén a mi világunkban fel akarja fedezni a Teremtőt, benne tehát a vágy fog először megjelenni. Azután, a személy képes lesz feladni a Teremtő számára szabad akaratát és ez fogja képezni az egyik formáját a szabad adakozásnak. Most talán azt gondolod, hogy a Teremőt szemszögéből ez nem több, mint csak kitaláció, egy káprázat és hogy valójában a Teremtő intéz mindent. Valójában ez így is van, de ez nem kisebbíti azt a tényt, hogy a teremtmény szemszögéből nézve a Teremtő rejtve maradása arra készteti a teremtményt, hogy szabadnak és függetlennek érezze magát, a Teremtőtől teljesen elválasztva.
Hogyan köthető össze az "élvezet iránti vágy" a Teremtő számára való adakozással?
A harmadik fázis végén a teremtmény saját elhatározásából kap a Teremtőtől, annak érdekében, hogy hozzá hasonlatos legyen. Habár a második fázis végén a teremtménynek még mindig van vágyakozása az adakozásra, az még nem a saját vágya; az nem a Teremtőhöz hasonlatos vágy - mint ahogy a harmadik fázis végén levő -, ami már közvetlenül a Teremtőtől ered.
Had mondjak egy példát neked, hogy megértsd mit is szeretnék mondani. Tegyük fel, hogy felszolgálok számodra egy szelet tortát és lehet, hogy azt fogod mondani ekkor, hogy fogalmad sincs, hogy mi az, amit eléd raktam. Neked ekkor még nincs vágyakozásod a szelet torta iránt, de én megpróbállak meggyőzni, hogy legalább ízleld meg azt, mert ez egy fantasztikus ízű torta. Ebben a folyamatban egyszerre két dolgot is adok számodra, egyrészt egy vágyat a kóstolásra, és egyben elégedettséget is egyszerre, így teljesedik be a vágy.
Ebből adódik az egyes szakaszok közötti fejlődés, amikor "ez a dolog" (a vágy) hitelen "felébred" és felszínre tör, tudatosul. Olyan ez, mintha a Teremtővel elkezdenénk beszélni. Ez az fejlődés a teremtményben egy belső, két tényező összeütközésének eredménye - a két tényező pedig a megszerzés öröme és a az adás öröme. A valóságban minden, ami létezik, ez a két elem csupán.
A harmadik fázis egy új vágy felébredését jelzi a teremtményben, méghozzá a Teremtő iránt irigységét. Azonban ebben a tekintetben az irigység egy pozitív tényező, ami nagyon hasznos elem azért, mert ez hajt minket előre, hogy tovább fejlődhessünk.
Végül, a negyedik szakasz végén, a teremtmény azt érzi, hogy örömet ad a Teremtő számára. Ezért önmagát ugyanolyan állapotúnak tartja, mint a Teremtő, és érzi az örömöt, hogy ami abból ered, hogy elérte a Teremtő állapotát, vagyis az öröm az adásból és a teremtésből származik.
A létezés ezen állapota ad a teremtménynek egy vágyat, hogy élvezze ezt az állapotot, az élvezetet az örömben. Mivel ez a vágy nem a lényből jön, közvetlenül a Teremtőtől származik, ami fejlődik, a saját cselekvésének eredménye által, ez egy új vágyat eredményez, amit már mi a lénynek tulajdonítunk. Ezt nevezzük úgy, hogy "a vágy az élvezetre". Lásd az ábrán.
A szégyen miért szükséges ahhoz, hogy hasonlítsunk a Teremtőre?
Az utolsó fázisban, a teremtmény megszerzi azt az örömöt, ami a Teremtő állapotának eléréséből származik, és befolyást enged abba. Így a teremtmény egyszerre enged befolyást két örömbe: az örömbe, ami a Teremtőtől származik, és az örömbe, ami a Teremtői állapotából származik. A létezés ezen állapotát hívjuk “Ein Sof”-nak (végtelennek), és utal egy olyan állapotra, ahol nincs határa a vágyaknak.
Ez nem vonatkozik távolságra, időre vagy térre a fizikai értelmében. Sokkal inkább ez a vágy természetének megfigyelésére vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a vágy önmagában végtelen.
Az élvezetek megszerzését követően a teremtmény meglátja azt, hogy van forrása az örömének. Felfedezi azt, hogy az Adó a forrása az örömnek, és úgy érzi magát ekkor, mint egy megszerző. A megkapás akarása ebben az állapotban a teremtmény sajátja, és nem a Teremtőtől származik.
Következésképpen, a teremtmény azt érzi, hogy menekülni akar a saját vágyaitól. El akarja kerülni azt, és nem akar saját vágyaihoz tartozni többé. Az elutasítás, hogy saját vágyait ne érezze csak tovább ösztönzi arra, hogy "korlátozza", vagyis ne használja vágyait. A vágy tehát még mindig jelen van, de most a teremtmény tartózkodik annak beteljesítésétől. Ezért a kitöltöttség érzése - az öröm - megszűnik.
Egy vágya azonban megmarad, így a teremtmény elhatározza, hogy el akarja érni a Teremtő állapotát, ez az egyedüli állapotot, amit a teremtmény óhajt, vagyis az adó állapotát. Úgy érzi, hogy adnia kell a Teremtőnek anélkül, hogy bármit is kapna cserébe érte. Ettől a ponttól kezdve minden cselekedete ezen cél elérését hivatott segíteni.
