Csak önmagunk megértése révén érthetjük meg világunkat
Mindazon vágyunk, hogy jobban ismerjük világunkat a Teremtés folyamatára vezethető vissza, a Teremtő gondviselésével magyarázható. Tudósaink a “Természet törvénye” kifejezéssel hivatkoznak erre.
Az emberiség minduntalan megpróbálta lemásolni találmányai készítése során a teremtés néhány részletét, megpróbálta hasznosítani a természet törvényeiből az eddig megszerzett ismereteit. Vagyis megpróbálta megismételni a Teremtő cselekedeteit, de egy alacsonyabb szinten, közönséges anyagokkal.
Az emberiség azon vágya, hogy a természetet alaposan megismerje, megértse azt, igencsak korlátozott, habár ennek határai fokozatosan kitolódik számunkra. Mégis a mai napig úgy tekintünk a testünkre, mint egy anyagi test. Ebből a nézőpontból nincs is különbség az emberek között, mert az egyes emberek közötti különbséget sokkal inkább meghatározza az ő szellemi erősségük és minőségük, mint az anyagi testük formája.
Így nyilván feltételezhető az, hogy minden test - függetlenül annak formájától és tömegétől - csak egy test, nincsen egyéni különbség közöttük, már ha a teremtés szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat. És amennyiben ezt a nézőpontot használjuk fel vizsgálódásaink során, akkor megállapíthatjuk, hogy ahhoz, hogy megértsük a másik embert, a világunkat, amiben élük, megértsük hogyan is kapcsolódik egymáshoz mindaz, ami rajtunk kívül létezik, elegendő csupán magunkba nézni és saját magunk működését megérteni.
Nincs egyéniség lélek nélkül
Valójában az, ahogy mi viselkedünk, csupán egyfajta reakciója azon külső erőkre, amik kívülről hatnak ránk. Ennélfogva, ha mi nem különbözünk lelkileg egymástól, minden cselekedetünk norma szerint történik, és az anyagi testünk csupán különböző állati minőség módozatai szerint működik, akkor ez olyan, mintha egyáltalán nem is léteznénk.
Egy jól elhatárolható lelki egyéniség nélkül, olyanok vagyunk, mintha csak egy apró részei lennénk egy nagy közös testnek. Más szavakkal, az egyedüli mód arra, hogy különbözzünk a többiektől csak a lelkünk által lehetséges. Ebből adódik az, hogy ha nem rendelkezünk lélekkel, akkor nem mondhatjuk azt, hogy különálló individuummal rendelkezünk.
Minél több spirituális különbséget birtoklunk, annál fontosabbak vagyunk, de ha ezek a különbségek nem léteznek, akkor mi sem léteznénk egyáltalán.
Azt a pillanatot, amikor az első apró spirituális különbség létrejön bennünk úgy nevezzük, hogy születés állapota. Ez lesz az első alkalom, hogy valami egyedi megjelenik bennünk, valami ami megkülönböztet minket másoktól.
A testi megszületéstől a lelki születésig
Az egyén megszületése az általános tömegtől való lelki elszakadással kezdődik. Mint egy gabona szem esetében, amit elültetünk. Két ellentétes folyamat zajlik egymás után: a hanyatlás folyamata, majd a növekedésé. Ez egy teljes elrugaszkodás az előző formától.
Azonban, amíg el nincs taszítva teljesen, amíg valaki fizikai formájába van zárva, addig nem képes megváltoztatni fizikai testét egy spirituális erővé. Amíg mindezen állapot átadásra nem kerül (úgynevezett “a gyümölcs létrehozása felülről lefelé”) az első spirituális erő alulról felfelé nem születik meg bennünk, hogy folyton növekedjen és elérje a szintjét és formáját az Egynek, ami teremtett minket. Hasonló folyamat zajlik a kövületi, növényi, állati és emberi természetben, csak különböző formákban.
A Kabbala a “spirituális születést” úgy definiálja, mint az első megnyilvánulását a legalacsonyabb spirituális világnak a legalacsonyabb minőségben az egyénen belül - az egyén áthalad a “mi” világunk határain az első és a legalacsonyabb spirituális szintekhez.
A mi világunkkal ellentétben a spirituális újszülött sohasem hal meg, hanem minduntalan fejlődik. Azonban a személy csak akkor kezdheti megérteni a folyamatokat, ha önismeretét kezdi megérteni, sohasem korábban.
Például, mi nem emlékszünk a korábbi állapotainkra (mint ahogy a fogantatás, vagy születési pillanatára sem). Mi csak a fejlődésünket láthatjuk, sohasem látjuk a korábbi állapotainkat.
Az egész a Teremtővel való összeolvadásról szól
A Kabbala leírja a Teremtés összes megelőző állapotát, elkezdve onnantól, mikor még csak a Teremtő létezett, a teremtményei általános lelkéig, a szellemi lényig. Leírja spirituális világ fokozatos süllyedését, magasabb szintekről az alacsonyabb felé haladva, egészen a legalacsonyabb spirituális birodalomig.
De nem írja le az ezt követő eseményeket (a mi világunkban lévő egyén hogyan ragadhatja meg a legalacsonyabb spirituális birodalom szintjét, és miként emelkedhet alulról felfelé a végső célja felé, hogyan térhet vissza a teremtés eredeti állapotába). Ez azért van, mert a feljutás ugyanazon törvények szerint és szintek szerint történik, mint ahogy a lélek lefelé ereszkedett. Mindenki, aki törekszik, hogy megértse és megtapasztalja ezeket önállóan kell megtennie, minden állapotot meg kell másznia a spirituális megszületéstől kezdve a végső spirituális szintig, a befejezéshez.
Azok a lelkek, amik elérték a maguk növekedését - teljesen korrigált állapotba kerültek - visszafognak térni a Teremtőhöz és összeolvadnak vele egy teljesen osztatlan állapotba, az Őhozzá való teljes hasonlóság miatt.
Mindazon vágyunk, hogy jobban ismerjük világunkat a Teremtés folyamatára vezethető vissza, a Teremtő gondviselésével magyarázható. Tudósaink a “Természet törvénye” kifejezéssel hivatkoznak erre.
Az emberiség minduntalan megpróbálta lemásolni találmányai készítése során a teremtés néhány részletét, megpróbálta hasznosítani a természet törvényeiből az eddig megszerzett ismereteit. Vagyis megpróbálta megismételni a Teremtő cselekedeteit, de egy alacsonyabb szinten, közönséges anyagokkal.
Az emberiség azon vágya, hogy a természetet alaposan megismerje, megértse azt, igencsak korlátozott, habár ennek határai fokozatosan kitolódik számunkra. Mégis a mai napig úgy tekintünk a testünkre, mint egy anyagi test. Ebből a nézőpontból nincs is különbség az emberek között, mert az egyes emberek közötti különbséget sokkal inkább meghatározza az ő szellemi erősségük és minőségük, mint az anyagi testük formája.
Így nyilván feltételezhető az, hogy minden test - függetlenül annak formájától és tömegétől - csak egy test, nincsen egyéni különbség közöttük, már ha a teremtés szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat. És amennyiben ezt a nézőpontot használjuk fel vizsgálódásaink során, akkor megállapíthatjuk, hogy ahhoz, hogy megértsük a másik embert, a világunkat, amiben élük, megértsük hogyan is kapcsolódik egymáshoz mindaz, ami rajtunk kívül létezik, elegendő csupán magunkba nézni és saját magunk működését megérteni.
Nincs egyéniség lélek nélkül
Valójában az, ahogy mi viselkedünk, csupán egyfajta reakciója azon külső erőkre, amik kívülről hatnak ránk. Ennélfogva, ha mi nem különbözünk lelkileg egymástól, minden cselekedetünk norma szerint történik, és az anyagi testünk csupán különböző állati minőség módozatai szerint működik, akkor ez olyan, mintha egyáltalán nem is léteznénk.
Egy jól elhatárolható lelki egyéniség nélkül, olyanok vagyunk, mintha csak egy apró részei lennénk egy nagy közös testnek. Más szavakkal, az egyedüli mód arra, hogy különbözzünk a többiektől csak a lelkünk által lehetséges. Ebből adódik az, hogy ha nem rendelkezünk lélekkel, akkor nem mondhatjuk azt, hogy különálló individuummal rendelkezünk.
Minél több spirituális különbséget birtoklunk, annál fontosabbak vagyunk, de ha ezek a különbségek nem léteznek, akkor mi sem léteznénk egyáltalán.
Azt a pillanatot, amikor az első apró spirituális különbség létrejön bennünk úgy nevezzük, hogy születés állapota. Ez lesz az első alkalom, hogy valami egyedi megjelenik bennünk, valami ami megkülönböztet minket másoktól.
A testi megszületéstől a lelki születésig
Az egyén megszületése az általános tömegtől való lelki elszakadással kezdődik. Mint egy gabona szem esetében, amit elültetünk. Két ellentétes folyamat zajlik egymás után: a hanyatlás folyamata, majd a növekedésé. Ez egy teljes elrugaszkodás az előző formától.
Azonban, amíg el nincs taszítva teljesen, amíg valaki fizikai formájába van zárva, addig nem képes megváltoztatni fizikai testét egy spirituális erővé. Amíg mindezen állapot átadásra nem kerül (úgynevezett “a gyümölcs létrehozása felülről lefelé”) az első spirituális erő alulról felfelé nem születik meg bennünk, hogy folyton növekedjen és elérje a szintjét és formáját az Egynek, ami teremtett minket. Hasonló folyamat zajlik a kövületi, növényi, állati és emberi természetben, csak különböző formákban.
A Kabbala a “spirituális születést” úgy definiálja, mint az első megnyilvánulását a legalacsonyabb spirituális világnak a legalacsonyabb minőségben az egyénen belül - az egyén áthalad a “mi” világunk határain az első és a legalacsonyabb spirituális szintekhez.
A mi világunkkal ellentétben a spirituális újszülött sohasem hal meg, hanem minduntalan fejlődik. Azonban a személy csak akkor kezdheti megérteni a folyamatokat, ha önismeretét kezdi megérteni, sohasem korábban.
Például, mi nem emlékszünk a korábbi állapotainkra (mint ahogy a fogantatás, vagy születési pillanatára sem). Mi csak a fejlődésünket láthatjuk, sohasem látjuk a korábbi állapotainkat.
Az egész a Teremtővel való összeolvadásról szól
A Kabbala leírja a Teremtés összes megelőző állapotát, elkezdve onnantól, mikor még csak a Teremtő létezett, a teremtményei általános lelkéig, a szellemi lényig. Leírja spirituális világ fokozatos süllyedését, magasabb szintekről az alacsonyabb felé haladva, egészen a legalacsonyabb spirituális birodalomig.
De nem írja le az ezt követő eseményeket (a mi világunkban lévő egyén hogyan ragadhatja meg a legalacsonyabb spirituális birodalom szintjét, és miként emelkedhet alulról felfelé a végső célja felé, hogyan térhet vissza a teremtés eredeti állapotába). Ez azért van, mert a feljutás ugyanazon törvények szerint és szintek szerint történik, mint ahogy a lélek lefelé ereszkedett. Mindenki, aki törekszik, hogy megértse és megtapasztalja ezeket önállóan kell megtennie, minden állapotot meg kell másznia a spirituális megszületéstől kezdve a végső spirituális szintig, a befejezéshez.
Azok a lelkek, amik elérték a maguk növekedését - teljesen korrigált állapotba kerültek - visszafognak térni a Teremtőhöz és összeolvadnak vele egy teljesen osztatlan állapotba, az Őhozzá való teljes hasonlóság miatt.
