Ennek megfelelően a vágy eltűnésével a halál jön. Mindig a vágyott jövő várakozásában élünk, és nem a jelenben. Ha nincs miben reménykedni a jövőben, kétségbeesésbe esünk, egészen addig, amíg a szervezet működése leáll, és az ember meghal.
Meg kell tehát teremtenünk magunknak a fejlődés fejlettebb formáit. Ez csak a megfelelő környezet hatására valósítható meg. Ellenkező esetben egy rossz környezet veszi át a helyét, ami rossz formákkal tölt el, és akkor beépülök ezekbe és akarom őket.
Például nem bírom ki a média nélkül. A növekvő egoizmus arra kényszerített, hogy megszokjam őket. Ezer évvel ezelőtt minden más volt: Az állati szint vágyaival bennem békésen, média nélkül éltem. Ma már nem tudok élni televízió nélkül, az információáramlás nélkül, ami eláraszt. Folyamatosan látnom kell azokat a jövőbeli formákat, amelyek az élet erejét és az élet érzését adják.
Milyen életet? Már tudjuk… és ezért magunknak kell kialakítanunk a megfelelő környezetet, amely átveszi a média szerepét. Ebben az esetben én magam teremtem meg a jövőbeli formáimat, és senki nem diktálja nekem és nem kényszeríti rám. Itt van a szabad akaratom: olyan jobb környezetet választok, amely megmutatja a megfelelő formákat, és a vágyamat a cél felé irányítja, hogy az egyensúlyban legyen a természettel, összhangban a Teremtővel.
Akkor már semmilyen módon nem vagyok kötve az előttem megjelenő testi formákhoz. Semmit nem érzek bennük, kivéve az állati szint alapvető szükségleteit bennem. De ezen sem aggódom, mert már a „másik oldalon” vagyok.
És így fokozatosan az ember a potenciális erő felépítésétől eljut a spirituális én végrehajtásához és elindításához szükséges erő eléréséhez. Ez mindig a vágy minőségének növelésével valósul meg: megteremtem a jövőbeli formámat, a fejlettebb formámat, és addig vonz, amíg elérem és odaérek.
Forrás: https://laitman.com/2012/01/reaching-for-my-future-self